Budapest, 2004. (27. évfolyam)

10. szám december - Csordás Lajos: Veszélyben a Füvészkert

BUDA P F. S T gflfl^Jfl n F. C F. M B K R 22 Veszélyben a Füvészkert • „A Grundot elvettétek, a Füvészkertet nem adjuk!" - ilyesféle transzparensekkel tüntettek a civil szervezetek, és hasonló tartalmú feliratokat lobogtatott az egyetemi ifjúság november 18-án, amikor a kert vezetőségének segélykérő szavára a terület esetleges eladása ellen tiltakoztak. Nem mintha nagyon szerették, szerettük volna a vörösingeseket, akiknek ez a kert volt a tanyájuk a szívünkhöz nőtt kötelező olvasmányban. De mégis: értük is szóltak a transzparensek. Bizony, ha nem született volna meg az a gyönyörű regény, A Pál utcai fiúk, most könnyebb dolguk volna a fiivészkerti telekre ácsingózó ingatlanbefektetőknek. Csak egy botanikus kert volna, amelyről praktikusan talán belátnánk, hogy jobb helye lehetne valahol a város külső részén, nagyobb, tágasabb területen. De ez így lehetetlen. Nemecseket árulnánk el, aki „itt hűlt meg a hazáért". Ez érzelmi kérdés, amely tömegeket mozgat meg, ha kell. Mert ez a kert szent helye az irodalom- és várostörténetnek. „Pénz és belátás, e kettő körül forog a pesti botanikuskert történetének kereke. Ho! egyik, hol másik hiányzott, legtöbbszór mind a kettő" - írta 1920-ban Magyar Elek a Pesti históriákban. És milyen jövőt idézően igaza volt! Hiszen pénz és a belátás körül forog a történet most is. Fel kellene újítani a kert épületeit, erre szólította fel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a Füvészkert üzemeltetőjét, az ELTE-t. Arra viszont pénzt kell varázsolni valahonnan, s az persze nincs. Az egyetemnek az évi hatvanmillió, amelyből fenntartja ezt a létesítményét - milyen furcsa, hogy annak kell neveznünk -, ráfizetés. A kert bevételei nem érik el a tízmilliót sem. így aztán az egyetem vezetői még ma sem tettek le arról, hogy visszaadják az államnak a három és fél hektáros parkot, hiszen a föld a kincstáré. Klinghammer István rektor például szívesebben látná úgymond méltóbb helyen a Füvészkertet, mert a növényeket lassan megfojtja a város. Mert közben arra sincs pénz, hogy a kétszáz éves igazgatósági épületben korszerűsítsék az elektromos berendezéseket. Az egyetem vezetése az államtól sír támogatást a további üzemeltetésre is, nem csak a felújításokra. Az Oktatási Minisztérium adja is a támogatást évről évre, része az ELTE költségvetésének. De az már nem elég. Szöveg: CSORDÁS LAJOS Fotó: KOVÁTS ZSOLT