Budapest, 2004. (27. évfolyam)

10. szám december - Zeke Gyula: Kávézók kalauza - Wallenberg

R 1T n A P F. S T Zflflflflß n

K CEMBER 20 Wallenberg Szöveg, ZEKE GYULA Fotó: FRANKI ALIONA • No nem egészen így magában, hanem (amint az az egyik felvételen is látható): Wallenberg kávézó. Fontos többlet ez a kávés helyek - e hasábokon már többször érintett - jelenlegi budapesti (és nem kevésbé országos) tarkasága közepette. Míg ugyanis azt látjuk, hogy a café vagy a kávéház szó gyakorta közönséges (vagy épp igényes) éttermet takar, a presszó és eszpresszó elnevezés mai értelme pedig jobbára kocsma, sör- és/vagy ételbár, bizonyosak lehetünk benne, hogy a magukat kávézónak nevező helyek kínálatát és levegőjét valóban a sűrű és erős eszpresszókávé hatja át. így van ez a Wallenberg kávézó esetében is, amely a városrész fiatal, alig hét hónapja nyílt, ám annál fontosabb helye. A neve beszélő név - Budapest legújabb kori kálváriájának ismerői előtt bizonyosan de ne evvel kezdjük, fontossága más oldalak felől is körüljárandó. Szemet szúr mindenekelőtt, hogy az elmúlt néhány év alapítási lázának hullámai jóval kevésbé érintették az Újlipótvárost, mint a pesti belkerületeket. Mindössze ha négy kávés hely található itt, vagyis a Duna, a Szent István körút, a Váci út és a Dráva utca által határolt területen. A Pozsonyi út 28. alatti valahai Ipoly presszó ma új arculatot kereső café, az út elején, a Budai Nagy Antal utca sarkán álló egykori nevezetes Szamovár pedig ételbárrá lett, amelyben kávé (Segafredo) is kapható. Igaz, szocialista kori presszóarculatát már az 1990-es évtized elején elveszítette, amint arról Bodor Ferenc számol be 1992-es kötete, a Pesti presszók 56. lapján. Említhető még a Tátra utca 18. alatti Firkász és a Vígszínház mögötti Művész, amelyek ugyan kávéháznak (is) nevezik magukat, ám a fönt említett típusba sorolódva sokkal inkább étteremnek mondhatók. Igaz, a városrészben a második világháborút megelőző évtizedekben sem volt sok kávéház - annál is kevésbé, mert belső részei csak a harmincas évek második felétől épültek ki, ám a körút páros oldalán már a múlt századforduló óta ott állt két neves óriás, a Vígszínház (1898) és a Club (1897) -, amelyeknek viszont az államosítások óta a nyomát se lelni. A Wallenberg tehát ma a maga alig harminc négyzetméterével az Ujlipótváros egyetlen valódi kávés helye. Különös - hisz egyéb tekintetekben életre kelt a negyed -, de így van. A kávézó kicsiny alapterülete emellett nem csupán a térkihasználás egyedi lehetőségei okán érdemel figyelmet, legalább annyira fontosak azok a társadalmi esélyek, amelyeket kínál, s amelyeket be is teljesít. Ha a nagykávéház (vagy mai budapesti mércével épp csak: nagyobbfajta kávéház) Alfred Polgar egyik klasszikussá ne-