Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Mikes Éva: Költemény száz metronómra - Mikes Éva: Meglepetéskoncert

33 N O V E M B K R gflflaff H II I) A I' E S I Költemény száz metronómra • Az őszi ütőhangszeres fesztivál nyitó előadásán az Amadindát hallhattuk. Apa és fia: L.igeti György és Lukas Ligeti művei adták a műsor gerincét. Az Amadinda bravúrosan játszotta a nehéz darabokat. Most mégis egyetlen műről szeretnék beszélni, olyanról, amelyben nem is játszottak: idősb Ligeti ezt a szimfonikus költeményét száz metronómra szerezte. A darabot egyszer mutatták be Magyarországon, harminc éve. Es most: másodszor. Bejön a közönség, és szembenéz vele a színpadról száz ütemadó szerkezet. Hihetetlen látvány. Bekocog az együttes, és a kotta előírásai szerinti sorrendben és ütemben elindítják a masinákat. Majd komótosan kibaktatnak. A darab addig tart, ameddig le nem járnak a szerkentyűk. Úgy tíz percig. Az első percekben a közönség vihog. Aztán beszélget. Aztán páran kimennek. Sok nekik ennyi játék. Aztán fokozatosan csönd lesz, és mindenki átadja magát a műnek. A ritmusnak. Az asszociációnak: eső kopog bádogtetőn? Lovak patái csapódnak aszfalthoz? Kordét tolnak kockaköveken? Bólogatnak a metronóm-karocskák. Kedvencet választunk. Vajon melyik lesz az utolsó? Halkul a ritmus. Vékonyodik a szövet. Már csak néhány kopog. Egy marad. Az én kiválasztottam. Megáll az is. Néma csend a nézőtéren. Katarzis. Hazaviszem a páromat. Kiszállni készül a kocsiból. „így fogy el az élet is", mondja. Újabb csavar a darabhoz. A legmélyebbre záró. (M. E.) • Meglepetéskoncert MIKES ÉVA 3 Elkopnak a szavak. Oly régen írja őket az ember, hogy néha úgy tűnik, már semmi újat nem tud. Mert hogy is lehetne újszerűen megírni, mennyire mellbevágó, ahogy az idő múlik, az élet eliramlik, hogy egyszer csak fölnézünk, és Ro/la János hatvanéves? Ebben az az új, hogy ő az, aki: 60. A Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője, primáriusa, kiváló hegedűművész, régi kedves barátom, valaha, amikor a hanglemezipart boldogítottam, munkám tárgya. És nem gyerek már a zenekar sem, negyvenedik születésnapját ünnepelte a nyáron. Nem is mind eredeti a tag: volt, aki kivált, volt, aki nyugdíjba ment - sajnos van, aki meghalt. De mind megjelentek a zenekar második otthonában, próba- és koncerttermében egy októberi estén, hogy Rolla Jánost köszöntsék. Surprise party. így hívják ma a fiatalok. Meglepetésbuli (bár, mint kiderült, épp az ötlet kitalálója kikotyogta az egészet az ünnepeltnek), meglepetés-vendégekkel, meglepetésműsorral. Zenekarok: kisebbek, nagyobbak (Elte Ifjúsági Kamarazenekar, és ad hoc cjuartett Liszték fiatal tagjaiból), énekes (Kincses Veronika), szólista (Pauk György, Jandó Jenő, Schnétberger Ferenc), színész (Mécs Károly), zeneszerző (Wolf Péter) a fellépők. A komolyra sikerült nyitó percek után szerencsére Kincses Vera elkezdett oldani, ezt legvégül Wolf tetőzte be, akkor már volt közös éneklés és hatalmas hegedűtorta rengeteg gyertyával. Hatvan gyertya többnek látszik, mint hatvan év, bár hamarabb elfújható... Ks vonultak a barátok, és mindazok, akik valamilyen szerepet játszottak Rolla János életében, köztük a szolnoki polgármester. Szolnoké, mert Budapest tizenegy éve kivált a zenekar finanszírozásából, szerepét Szolnok vette át. A fővárost Ó-buda képviselte (az alpolgármester személyében), amely otthont adott nekik és ennek a meghitt, felemelő, kedélyes ünnepségnek is. Batta András zenetörténész, az est házigazdája úgy fogalmazott: Rolla János intézménnyé vált. Hát isten éltesse, további munkás éveket hozva, ezt az intézményt. És mikor hallunk újra hegedülni, Jancsi? Egy szép estén - amilyen ez is volt -Budapesten? •