Budapest, 2004. (27. évfolyam)

8. szám október - Zeke Gyula: Kávézók kalauza - Pesti Est

O K T Ó B K. R ^flflflff BUDAPEST egyedül a Pompei volt elég bátor nem kacérkodni a névvel, jóllehet szerte a városban már számos pizzéria café is egyben, biztos, ami biztos. S emlé­keznek-e, mi volt még nemrégiben a Café Birdland? Nem más, Mészöly Kálmán Kékfrankos étterme! Számolnunk kell azután avval a vi­lágon majd mindenütt érzékelhető funkcióeltolódással, amin a kávéház, és avval a nyomában járó jelentésmó­dosulással, amin a café szó átment. Ha a kávéház hosszú története során mindig és mindenütt egy kicsit mást jelentett, és az eltérő típusok színes kavalkádja pompázott, mára megálla­pítható, hogy fölszámolódott az „iga­zi" kávéház fogalma. Archetípus még van, alaptípus nincs többé. Amikor tehát azt mondjuk, hogy a Liszt téri helyek közül „valódi" kávéházas eré­nyeket mutat fel az Incognito, a Pesti Est, s még, mondjuk, a Mediterrán, már nem a háború előtti idők bécsi és budapesti kávéháza lebeg a szemünk előtt. Meg kell állnunk hely hiányá­ban e ponton, a későbbiekben más helyek kapcsán majd továbbhaladha­tunk. Ismételhetjük csak, ami bizo­nyos: jó kávé(k), gyors, udvarias és korrekt kiszolgálás, az egyenlő elbá­nás elve, a beszélgetést hangerejével nem akadályozó zene, a képzeletet munkában tartó enteriőr, a szellemi munka lehetősége, omlett és egyéb ehetőségek, elegendően tág nyitva­tartás. Pesti Est. Pesti est, amely egyébként ma sem létezne az újabb idők kávézói, caféi, kávéházai nélkül, hogy a civil igények és lépték szerinti éjről már szót se ejt­sünk. S ismét, sőt most csak igazán: Liszt Ferenc tér. Amely ha nem vol­na, este tíz után még mindig és min­denütt azt a (poszt)szocialista kietlen­séget tapasztalhatnánk a városban, melyet a zsenge fényű vigalomnak csak egy-egy kósza szórványa színez­ne, s melynek alaphangját a részeg óbégatás, mozgását pedig a balkáni szintű kriminalitás adná. Teraszok, asztalok, ernyők, székek számolatlan. Pokrócok, párnák, gyer­tyák, kandeláberek. Mindenféle nyel­vű karattyolás, európai forgalom. Az emberi -se ponton engedjék meg: a női - szépségek gyülekezése, békés egymás mellett élésük a szociológiai és a genetikus tahósággal. Egy nagy­méretű rezervátum hatalmas fákkal a szapora, lélektelen ember kávé általi animálására. Pesti Est. Fa és fém és szín. Fény, sajnos, nem elég, az én szememnek legalábbis. Sör mindig a vonal felett. Fénylő, sárga plasztikplafon. Megvásárolható képek a falon. Nyitva a múlt évezred vége, 1999 szeptembere óta, s amúgy min­dennap délelőtt tizenegytől éjjel ket­tőig. A falak mentén a fapados villa­mosok támlája, fémvázas székek bor­dó és sötétkék ülőfelülettel. Kecses asztalok falappal, középütt tejüvegbe gravírozva a café lógója: gőzölgő csé­szével siető pincér, ki künn a falon fényreklám alakban szalad egyre. Ha­talmas, hétméteres belmagasság, a teret a galéria könnyed uszálya sem töri ketté. Minden kedden tangóest, csütörtökön, pénteken és szombaton a pinceklubban meghosszabbított nyit­va tartás, élőzene. A falból a nemré­giben elhunyt transzvesztita törzs­vendég gipszszobra készül kitörni a nemek szorításából. Igen, Pesti Est. • Pesti Est Café iMüiiiiiwi I j^aaBa^^aEsaj Incognito

Next

/
Oldalképek
Tartalom