Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Kőrösi Zoltán: Budapest, nőváros - "Ez a világ olyan őrjítően szép, nem mintha az volna, de én ilyennek látom..."

BUDAPEST FLFFIFLFL) 32 Budapest, nőváros KÖRÖSI ZOLTÁN nem mintha az volna, A mi környékünkön az ősz beköszöntekor teherautók jelennek meg, szürkére mázolt IFA-k jönnek, s a rakodóterük tele fahasábokkal, világítanak messziről ezek a nyers színű tuskók, a halom legtetején még egy vesszőkosár is billeg, tele egymásra állítgatott tűzifával, amikor egy ilyen teherautó megjelenik, megáll a forgalom, mert nemigen fér el mellette már más, ráadásul a sofőr hordja fel a fát, fel a lépcsőn, aztán meg le a pincerekeszbe, leállítja a motort, atlétatrikóra vetkőzik, és a hátára kapja a vesszőkosarat, s amikor harmadszor fordul, már végig a sétálóutcán úszik utána a csípős izzadságszag, pedig a kocsi rakományán még meg se látszik a hiány, a ház kapualjában meg egy ünneplőruhás nénike áll, hol lelép a járdára, hol meg visszakapaszkodik a lépcsőkre, mintha így akarná segíteni a cipekedést, s igyekszik a mellette elfújtató atlétatrikós sofőrt megszólítani, legalább a járókelőkkel szóba állni, hiszen ők is láthatják, micsoda hatalmas és gyönyörű halom fa ez, nem csoda, hogy az imént egy szemüveges férfi vásárolni akart belőle néhányat, a kandallójukba kellene, ezt mondta, s még hozzátette, milyen kár, hogy ez a sok nyers fa egyszerűen csak füstté és hamuvá válik, az lenne kár, ha valóban nyers lenne, válaszolta, hiszen akkor meg se venné, és az lenne kár, ha valóban csak hamu és füst lenne belőle, de szerencsére azért meleget is adnak, ezen viszont a szemüveges férfi megsértődött, ki tudja, miért, mintha a fát nem azért vásárolná az ember, hogy fűtsön vele, sok furcsa ember járkál errefelé mostanában, például miközben az IFA pöfögve próbált magának parkolóhelyet keresni, és a Macskafogó nevezetű presszó törzsvendégei a kerek műanyag asztalokat ütögették, és harsány kiáltásokkal biztatták a sofőrt, mintha a zöld szőnyeg, amit a presszó elé terített a tulajdonos, valami futballpálya partvonala volna, és ők az előrenyomuló középcsatárt bíztatnák újabb testcselre, mindeközben szemközt, a most épült házban zene szólalt meg, és dobok püfögnek azóta is, házavató van, léggömbök és színes szalagok, új lakók, új lakások, új szomszédok, annak örömére, hogy beépült ez a foghíj, meghívócédulákat dobtak be minden környékbeli lakó postaládájába, de lám, hiába a terítővel letakart hosszú asztalok, hiába az udvaron felállított sátor, alig néhányan jöttek el, két hatalmas hangfal mögött elektromos orgonán játszó férfi ül, előtte meg egy szőkére festett, kövér nő álldogál, a nyakán kidagadnak az erek, és Isztambulról énekel, csupa rúzs a szája, és közben a hatalmas bográcsot bámulja, amely színültig telve pörkölttel, hiszen a környékbeli lakók csak az ablakokba és az erkélyekre álltak ki, hogy megnézzék, miféle ez a zaj, de arra már senki nem vette a bátorságot, hogy leüljön az asztalokhoz, tányért fogjon vagy a csillogó poharakkal feltornyozott italospulthoz álljon, hiába vár a színes prospektusaival készenlétben egy lenyalt hajú, öltönyös férfi, és hiába kiabálja a mikrofonba a szőke nő, hogy ez a mulatság a régi és az új lakóké, s ráadásul az építőké is, például a színpad mögött nem bontották még el a szerszámoskamrát, s most ott négy munkás üldögél a felfordított hordókon, a lábukon kifűzött fűzővel a bakancs, az ötödik munkás meg éppen közeledik a cukrászda felől, és fehér műanyag poharakban kávét hoz, menet közben néha megfújja a kezét, hogy így hűtse a bőrén a kávé forróságát, szemközt meg a Ki-Ki feliratú ruhabolt kínai tulajdonosa egykedvűen dől hátra az utcára kitett székében, a szeme valahová a távolba réved, túl a falakon és a túl az utcán, a keze a hatalmas farkaskutyája bozontját vakargatja, ennek a kutyának egyébként olyan hosszú bajsza van, mint egy macskának, ám a feje nagyobb, mint egy focilabda, a kínai boltos még arra se zökkent ki az álmodozásából, hogy mellette zümmögve és kattanva ki-