Budapest, 2004. (27. évfolyam)

6. szám augusztus - Nemes Tamás: Itt vagyunk Albeckernél - a Tabánban

15 AUGUSZTUS ZFLFLFLFFJ BUDAPEST Kerti világítás ide, Kereszt téri lámpa oda, a hagyomány viszont hagyomány: Rudi bácsi csekély fizetségért továbbra is kézilámpásával világítva kísérte le a romantikára vágyó, vagy csak kissé kapatos vendégeket a meredek, hepehupás utcán a Duna-part felé. El is kellett jutni odáig, hiszen sok vendég Pestről jött. Korábban inkább társaskocsin (omnibusz már 1832-től járt Budán, a Lánchíd átadása óta pedig a túlpartról is), aztán 1870-től a menetrendszerű csavargőzösön, a népszerű „propelleren" (amelyről még szállodát is elneveztek a Rudas fürdő mellett), 1903-tól pedig a gyönyörű, új Erzsébet hídon, amelyen 1914-ben az első villamos is átcsilingelt. Egy romantikus este befejezéséhez talán mégiscsak konflison vagy fiákeren való hazakocsikázás dukált leginkább: a Tabánban az előbbiek a Döbrentei téren, utóbbiak az Apród utcában várták utasaikat. Persze mindig voltak olyanok is, akik a város szégyenének, a királyi vár méltatlan szomszédjának tartották az ódon városrészt. Holott a Tabán világa talán sosem volt olyan sötét, mint amilyennek akkor és azóta is sokan beállították. A két háború közötti években pedig már kifejezetten vonzó hellyé vált: romantikus, zegzugos utcáiban szerelmespárok sétáltak, lépten-nyomon kihallatszott a zene a kertvendéglőkből. Ez nem nagyon zavarta azokat, akik - már a húszas évektől - arra spekuláltak, mekkora üzlet lenne itt fényűző fürdőket, körülöttük sokemeletes bérpalotákat építeni. Mindenesetre a városvezetés döntése nyomán 1933-ban megkezdődött a negyed teljes lebontása. Hazai és külföldi írók, újságírók emeltek szót a száz esztendőnél is öregebb, komoly építészeti értékeket rejtő házak védelmében. Festők, fotósok hada lepte el a girbegurba utcácskákat, hogy ha menteni nem tudják, legalább megörökítsék a legrégibb folyamatosan lakott budapesti városrész emlékét. Aztán rászabadultak a csákányok a Tabánra. A török korból itt felejtődött hárem, barokk lakóházak, bölcsőde, óvoda, nagyon is modern és jól felszerelt iskolák, és persze Albecker kocsmája meg a többi vendéglő: összesen mintegy hétszáz épület omlott össze pár hónap alatt. Poldi bácsi vendéglőjét, a Fehér sas és a Görög utca sarkán álló Mélypincét - ahol a megmaradt vendégkönyv szerint is szívesen töltött oly sok időt Bródy Sándor, Krúdy Gyula és Márai Sándor - 1933. október 2-án zárták be végleg. Két héttel később Schreil Győző még saját vendéglőjében rendezte 23 éves lánya, az Irmusnak becézett Mária lagziját. A következő év augusztus 26-án született első lányunokája azonban már csak fényképről ismerhette meg a nagypapát és a vendéglőt is: a kiváló tabáni vendéglőst és szeretett családfőt 1934 júliusában temették el öt évvel korábban elhunyt felesége mellé. A méltán népszerű Albecker vendéglő augusztus 20-án, Szent István napján nyithatott ki utoljára. Ennek éppen most hetven éve. Egy szép nyári délután betájoltuk párommal a vendéglő egykori helyét - a Budapesti Városszépítők Egyesülete által visszaállított Tabáni keresztnek hála ez egész könnyen sikerült -, és a piknikes kosárból a fűre terített, kockás abroszra kipakolt elemózsia meg a kiváló villányi bor mellett sóhajtottunk egy nagyot: Itt vagyunk Albeckernél! A Tabánban! • A képeslapon hangedlivel kezében Schreil Győző