Budapest, 2004. (27. évfolyam)

5. szám július - Torma Tamás: Egy iskolabővítés és más

IUIDAP F. S T GFLFL^G I I'I I. I II S 34 Egy iskolabővítés és más Szöveg: TORMA TAMÁS Fotó: SEBESTYEN LÁSZLÓ A Liszt Ferenc Általános Iskola új szárnya Zuglóban • Első dolgom most elképzelni: vajon mi ötlik fel először a T. Olvasóban, amikor a Budapest olvasásában éppen ehhez az oldalpárhoz ér? Vajon arra gondol-e, amire én gondolnék az ő helyében? Egy pásztázó pillantással felmérni a címet meg a szöveg alatti, valószínűleg ismeretlen, semmit sem mondó nevet (mi lehet ez?), egy másikkal lefényképezni a képeket, esetleg megállapodni egy-egy különösnek tűnő apróságon - a nálunk oly ismerős, ma lepattant, de nyomaiban azért régi dicsőségről is üzenő épületek egyike hol lehet? Rögtön, talán a tudatosság szintjéig fel sem jutva súlyozni: vajon érdekelhet ez engem? Régies régi és régies új együtt, valami iskolafelújítás vagy -bővítés, talán a Ráday állíttatott helyre megint valami régi lépcsőkorlátot? Nem vagyok zuglói, de tényleg, melyik részén lehet? Talán a Pál utcai fiúk jártak ide vagy valamelyik innen elszármazó, de Amerikában befutott Nobel-díjas? (A főreáliskoláig általában minden rendben volt, csak valahogy utána kellett mindig valamiért elmenni.) Ennyi lamentálás elég is szokott lenni - én általában ottragadok. Először csak bele-belekóstolok, valamelyik gyors kérdésre keresve a gyors választ, ami persze van vagy főleg nincs, aztán persze az egész másról szól, és amúgy is érdemes némiképp udvariasan, némiképp megadóan elölről kezdve végigolvasni az egészet - így legalább a végén biztosan kiderül, érdemes volt-e. De ha már ezzel a tudálékos kacskaringóval sikerült eddig itt tartanom a figyelmet, nézzék meg a képeket -nem érzékelnek valami furcsát bennük? Mert nekem ez az alig észrevehető különösség tűnt fel először. Mint az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja lassan öt éve térek be falvak, kis- és nagyvárosok ismert vagy főleg ismeretlen utcáiba azzal, hogy megtaláljam azt az új épületet, amelyről írni készülök. Már a szemem is erre, az új keresésére állt rá, a szokatlan méretet vagy formát, az átlagos koszos szürkétől elütő színeket még a szemem sarkából is előbb veszem észre. Ezúttal viszont más szúrt szemet, egy darabig nem is tudtam, csak éreztem, mi az: friss ugyan az új iskolaszárny színe, de nem üt el, pontosabban nem akar elütni a környezetétől. Újdonságával nem tagad maga körül mindent, nem hirdet látványosan új időszámítást. Nem fürdik önnön forradalmiságának visszfényében, nem abból indul ki, hogy itt és most tőlem kezdődik minden. Tervezője egyszerűen érzékeli némi múlt jelenlétét, de szakmai hiúsága ez esetben nem a szokásos irányba fordul, mert nem fölébe kerekedni akar, hanem kapcsolódni hozzá. Ezeket most ne valami nosztalgiázó maszlagnak vegyék: a magyarországi épületegyüttesek nagy részében tényleg nincs mihez kapcsolódni, mellettük-közöttiik gyakran tényleg a legbecsületesebb gesztus valami teljesen újat kezdeni. A hazai építészet utóbbi éveinek megfigyelőjeként egyébként én is inkább modernistának tartom magam, vigyázó szemünket itt és most inkább fordítsuk előre, mint hátra - és ez nem ízlés kérdése, inkább csak a tényállás realitása -, de ennél a zuglói iskolabővítésnél az ellenkezőjére látunk valami ritka és szokatlan példát. Mert azért nem a Halászbástya továbbépítéséről volt szó, Krizsán Andrásnak. és a KÖR Építészstúdiónak tehát nem nyilvánvalóan kellett azt az utat választania, amelyet végül választottak. Az iskola a Hermina út és a Hungária körút között áll, bejárati oldalát a Városligetnek, egészen pontosan a Közlekedési Múzeum hátsó falának fordítva. Érdemes, régi épület, de semmi rendkívüli, hasonlókat tucatjával találni a városban, ráadásul rettenetes állapotban, a renoválását sokáig már itt sem halasztgathatja a kerületi önkormányzat. Persze ha közelebb hajolunk, kicsit minden régi képes különlegessé válni: a bejárat egyik oldalán, úgyszólván az udvarban egy Hild József tervezte romantikus kápolna, amelyet a szabadságharc utáni években Liszt Ferenc zenéjével és vezényletével az esztergomi érsek szentelt fel, a másik oldalon pedig egy későbbi, Lechner Jenő-féle kistemplom, amelynek egykori rendházában most a Vakok Intézetének rehabilitációs központja működik. Magát az iskolát a fényességes Bárczy István főpolgármestersége alatt emelték, amikor még oly sok hasonlót Budapesten, például az egyik legszebbet, az Áldás utcait a Rózsadombon. A lépcsőházak levél- és virágmotívumos korlátai egyébként igencsak hasonlítani látszanak egymásra. Ugyanúgy, mint a homlokzati dísztégla, a jó minőségű anyagok vagy a legalább négyméteres belmagasság. A valahai hátsótraktus ugyanakkor a jóval később kőrúttá növő Hungária felé néz, és ezzel lassan főhomlokzattá lépett elő - körülötte modern vagy modernné áramvonalasított irodaházak, a későbbi bővítmény tervezői ezen az oldalon tehát nyugodtan gondolkodhattak volna valami egészen másban is. De nem. A bővítéssel egyébként már akkor bölcsen számoltak, amikor 1909-10-ben Barcza FJek műszaki tanácsos tervei nyomán a fiú elemi iskola elkészült, hiszen egy csorbázattal a későbbi lehetséges folytatás irányát jól láthatóan kijelölték. Krizsánék tehát a Hungária körút, konkrétan és szimbolikusan is egy lehetséges új elmozdulás felé építkeztek tovább, a manapság szokásoshoz képest mégis a sokkal járatlanabb csapáson indultak el. Itt most jöhetne a szakmai alázatra való hivatkozás meg minden, de nem: az építész a maga módján nagyon is büszke épületet tervezett ide, csupán ez nála nem feltétlenül egyenlő az egyéni hiúsággal. Ahogy korábbi munkái is - például a révfii-