Budapest, 2004. (27. évfolyam)

5. szám július - Őz Zsolt: Frankel Leó és a paradicsom

BUDAPEST gflfl^g I ÍT 1. 1 ÍI S 18 Frankel Leó és a paradicsom Szöveg: ŐZ ZSOLT • Már nem is tudom, hányadszor csodálkozom el azon, hogy e sokak által lesajnált városban milyen szép helyek vannak, és hogy, talán muníciót adva a szkeptikusoknak, mennyire tönkre tudják tenni ezeket. Mondjuk, én már a Komjádi uszodát sem szeretem. Az épület nem is lenne annyira randa, talán köszönhetően a folyó és a Margitsziget közel-SEBESTYÉN LÁSZLÓ ségének, de hogy a falaira felrakott cégreklámok valami egészen különlegesen borzalmas külcsínt biztosítanak az uszodának, hát az egészen biztos. Mindenesetre, ha ép esztétikai érzékkel rendelkezünk, vagy azt hiszszük magunkról, jobban tesszük, ha becsukott szemmel haladunk át az úttesten, miután leszálltunk a 86-os busznak nevezett szaunáról, és irgalmatlan sebességgel elhaladunk az uszoda jobb oldalánál szerénykedő kis utcán, még csak véletlenül sem vetve pillantást a Komjádival szimbiózisban leledző vendéglátó ipari egység portáljára. A minimum az ugyanis, hogy mégis, hogy a francba képzeltétek ezt, de hát ebben az országban már azon sem lehet meglepődni, ha néhány funkcionárius néha véletlenül igazat mond, szóval rövid, átmeneti farkasvaksággal kombinált séta után máris a Frankel Leó utcánál találjuk magunkat. A Frankel Leó utca rendben van, körbefonja valami szelídségre intő hangulat, és a meghatározhatatlan, édesbús melankólia. Ha hirtelen jobbra nézünk, kábé száz méterre egy kerthelyiséges, és színvonalához képest megdöbbentően olcsó étterembe ütközik a tekintet, ahová a kockázat legcsekélyebb esélye nélkül vihetjük becserkészni szánt ellenkező nemű egyedünket andalító vacsorára: tapasztalatból mondom, hogy az esetleges sikertelenséget legkevésbé erre az estére lehet később fogni. Ha balra bámészkodunk, vethetünk egy pillantást az ORFI egyik részlegének bejáratára, és ha esetleg olyan flessünk van, hogy száz kilométer per órás sebességgel dohányzó, káprázatos nővérkék látványával akarjuk felfrissíteni összeomlóban lévő libidónkat, hát elég húsz métert megtenni ehhez. Ha már ehhez is lusták vagyunk, elég átbotorkálni az utca másik oldalára, és máris a Frankó borozó bejáratánál találjuk magunkat, ami a város egyik legnyugodtabb, és igen vendégbarát árakkal dolgozó helye, kialakult kis törzsmaggal, ami azért már elég ritka szép, új világunkban, és az idegenre se úgy néznek, mint aki rálépett a csapos kedvenc kavicsára, sőt, még vissza is köszönnek, ha az ember, valami érthetetlen perverzió okán a belépés után jó napot kíván. Amúgy is totális az infrastruktúra: rögtön a sarkon egy patika, mellette a körzeti orvosi rendelő, úgyhogy az esetleges túlfogyasztás okozta átmeneti egészségzavart igen hamar a helyes irányba lehet billenteni.