Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - N. Kósa Judit: A félmúlt képei

BUDAPEST MFL^FI 22 • A Fővárosi Autóbuszüzem arra tett itt kísérletet, hogy Budapesten is bevezesse a Szovjetunióban már olyan jól bevált „becsületkasszás" módszert. Ha jártak a megboldogult országban, önök is emlékezhetnek rá: a polgár a járműre felszállván vagy felmutatta a többi utasnak a bérletét, vagy bedobott megfelelő mennyiségű kopejkát egy áttetsző műanyag edénybe, és cserébe letépett egy jegyet. Kérdés persze, hogy mindez mennyire lett volna hatékony minálunk, ahol 1964-ben a villamosokon, autóbuszokon és trolikon 130 (!) különféle jegy, bérlet és igazolvány volt forgalomban. Mai ésszel egyszerűen átláthatatlannak tűnik a szakasz- és vonaljegyekből, valamint átszállókból és hetijegyekből álló szisztéma. 1964-ben, amikor a kép készült, már csak ülőkalauzok dolgoztak a budapesti autóbuszokon. 1959. december 30-án adták hírül a lapok, hogy az utolsó állókalauz is megkapta a maga kis pulpitusát. Ezzel aztán fölöslegessé vált a tudás, amelyre korábban külön megtanították őket: hogy hogyan lehet biztosan állva maradni a kanyargó, zötykölődő buszon. Igaz, azért a buszvezetőket is figyelmeztették az oktatók, hogy ha jót akarnak, ne rángassák egész nap a kalauzhölgyeket... Hölgyeket, mondjuk, mert bár voltak férfiak is a kalauzok között, az emlékezet mégiscsak a nőket őrizte meg. A lányokat, akiknek a sorában napszámos, apáca, bárókisasszony és „kóbor úrilány" egyaránt akadt. A napközbeni ügymenet kellékei a képen is láthatók: a jegytömbök, a lyukasztó, a csengő, a mikrofon - pontosabban a helye. A kalauz a műszak kezdetétől a menetlevélen vezette a jegyeladásokat, majd a munka végén elszámolt a pénzzel. A bevételért újabb jegytömböket kapott, valamint a töredék összeg ellenében úgynevezett bárcát, amit később válthatott be. Egyik műszaktól a másikig csak némi váltópénz maradhatott a nagy bőrtáskájában. A jegytömböket gumigurtni rögzítette a pulthoz, a mikrofon pedig arra szolgált, hogy a kalauznak ne kelljen túlkiabálnia a busz motorját, amikor bemondja a megállókat. A csengővel a vezetőnek jelzett. A vállalatnál egész jelrendszert alakítottak ki: külön csengetés üzente például, hogy lassan kell indulni, mert a hátsó ajtónál fürtben lógnak az utasok vagy hogy ne siessen a sofőr, mert a következő megállóig rengeteg fölszállónak kell kiadni a jegyet. Egy hoszszú csengetés jelezte, hogy nincs leszálló, viszont dugig van a kocsi, a következő megállót ajánlatos kihagyni. A perselyes kísérlet, akárcsak a többi, azt a célt szolgálta, hogy gyorsabban lehessen kiszolgálni az utasokat. A kísérlet azonban mégis megbukott. A perselybe az érmék mellé nadrággomb is került, a letéphető jegyekből pedig olykor kettőt-hármat is eltettek emlékbe az emberek. A félmúlt képei N. KÓSA JUDIT • 1961. augusztus 19-én készült a fotó. Nagyjából dél lehetett, amikor az MTI fotóriportere a Népszabadságot olvasó sötét hajú férfit és három társát lekapta. Ebédeléshez készültek, mert hajnal óta talpon voltak, viszont még előttük állt egy nyolcórás, hosszú műszak. Igaz, mindnyájan úgy érezték, érdemes volt fáradniuk. Hiszen Gagarint köszönteni ment ki Ferihegyre a Kőbányai Vas- és Acélöntöde (bennfenteseknek csak Kövac) kollektívája azon a napon. Mindezt dr. Samu János meséli, aki magára ismert a kép hátterében álló, szőke, vékony fiatalemberben. Mint mondja, akkor lett igazán biztos a dolgában, amikor édesanyja elébe tett egy másik fotót abból az időből: azon is a kulcscsont táján két gombbal díszített - akkortájt roppant divatos - inget viselt. De persze Samu János enélkiil is jól emlékszik a csaknem negyvenkét évvel ezelőtti napra. Tizenhét éves volt, a harmadikat végezte el a ceglédi mezőgazdasági technikumban, amikor nagybátyja beajánlotta nyárra a Kövacba. Két hónapig járt föl mindennap Tápióságról Kőbányára, abban a tudatban, hogy augusztus végére kétezer forintot is megkereshet. Úgy emlékszik arra a nyárra, mint élete „lecsós" hónapjaira. Rendszerint „kettes kolbászt" vettek ugyanis ebédre, aztán megfőzték a műhelyben. Az öntödében - magyarázza - elég volt rátenni a serpenyőt a forró vasakra, és hamarosan megsült a szalonna, megfőtt a kolbász. Aznap tehát délutánosok lehettek, amikor Gagarin megérkezett Budapestre. Az üzemi KISZ-szervezet teherautókkal vitte ki a dolgozókat a repülőtérre, így aztán ők is ott voltak azok között, akik, valamivel tíz óra előtt, láthatták az ezúttal 11-14-essel leszálló űrhajóst. - Ha kicsit közelebb állok, kezet is foghattam volna vele - meséli Samu János. Pesten nem vált be a szovjet módszer