Budapest, 2004. (27. évfolyam)
4. szám június - Őz Zsolt: Utcakép padokkal, sorsokkal, mediterrán módra
B U D A P F. S T gflfl^ I l'l N T TI S 24 ző, mackóban virító férfiúra, aki, utalván az előző napi Újpest-FTC meccsre, az egyik kezén felemeli a hüvelykujját, a másikon meg fityiszt mutat, jelezve, hogy az eredmény 1-0 lett, majd élénk polémia kezdődik, hogy a „zöld sasok" sort talán ki kellene cserélni a Fradi indulóban „zöld verebek"-re, jön a válasz, hogy nézd már meg a természetet, lila orgona is csak azért van, mert a rendőrség éjszakánként suttyomban lefesti a fehér orgonákat; de látszik hogy csak szeretetből stuffolják egymást. Az öltönyös úr meg is erősít ebben az érzésemben, hatvan éve ismerem, mondja, már az elemibe is együtt jártunk, ugyanakkor özvegyült meg, amikor én. Egyedül a politika tabu: higgye el, tapasztalatból mondom -és mondja -, az egyik kutya, a másik eb. De, tudja mit, maga egész rendes fiatalembernek tűnik - ideérve szabadkozni vagyok kénytelen -, bemutatom azt az asszonyt, hallgassa meg, hogy mi az én szerencsétlenségem az övéhez képest: csak egyet kérek, hogy senkinek ne írja le a nevét, mert valahogy az a tapasztalatom, hogy ebben az országban semmi jó nem származik belőle, ha valaki az újságban találja magát. A mosolygós s közben végtelenül szomorú asszony készségesen el is meséli az életét. Három férjet temetett el, az elsőt ötvenhat után végezték ki, a második üzemi balesetben halt meg, mikor összedűlt egy rosszul rögzített állvány az egyik nagy építkezésen, amiről akkoriban hallgatni kellett, a harmadik meg a halálba itta magát, mert autóbalesetben odaveszett két gyönyörű ikerlányuk az M0-son. „Hogy verje meg az Isten, aki azt az utat kitalálta! A második házasságomból született egy fiam, az nem áll szóba velem, mert a nyugdíjam még rezsire sem volt elég, én mondtam neki még 1990-ben, mikor meg lehetett venni a tanácstól a lakást, hogy fizesse ki, és akkor a nevére iratom, össze is gyűjtötte a pénzt, de aztán eljátékgépezte, elkezdett inni ő is, nekem meg a Murci cicán kívül nem volt senkim, megkeresett a szomszéd, hogy kötnének ők velem eltartási szerződést, jól járunk mind a ketten, belementem, a fiam meg üzent az egyik ivócimborájával, hogy látni sem akar, egyszer találkoztunk az utcán, ő meg elfordította a fejét..." Az asszony elnéz most, valamerre a Deák tér felé, bele, a messzeségbe, én meg arra gondolok, hogy azért nagyon erős lény az ember, hogy még ezek után is képes mosolyogni; az idős úr, mintha kitalálná a gondolataimat, odalép hozzám megint, és azt mondja, hogy itt mindenki magányos, de azért, így együtt, elviselhetőbb ez az egész, és nézze meg - ekkor körbemutat hát nem gyönyörű ez a város tavasszal? Az, mondom, tényleg az. A Szent Teréz-szobor lábánál fiatal, szöszke lány ugrik a párja nyakába, egy postaautó szélvédőjén megcsillan a már nyarat ígérő fény. Elbúcsúzok, még megígérek egy példányt az újságból, elindulok a Nagykörút felé, és arra gondolok: még mindig bőven van mit tanulnom. Ü ASZTALITE NISZ ATLÉTIKA LABDARÚGÁS Városmajor, BSE csarnok 2004. JÚNIUS 25-26 Margitszigeti Margitszigeti Atlétikai Centrum Atlétikai Centrum 2004. JÚNIUS 26 2004. JUNIUS 25-26. Városmajor, BSE Csarnok 2004. JÚNIUS 25-26.
