Budapest, 2004. (27. évfolyam)

3. szám május - N. Kósa Judit: Kétezer év lenyomata az aquincumi romkert

BUDAPEST aflflftfl MÁJUS 30 Kétezer év lenyomata az aquincumi romkert Szöveg: N. KÓSA JUDIT Fotó: SEBESTYÉN LÁSZLÓ • Próbálták valaha elképzelni Aquincumot? És sikerült? A polgárvárost, amelynek falai hatalmas területet öleltek körül; a katonaváros szigorú rendjét és a két amfiteátrumot, amelyek közül a délebbi a római birodalom hetedik legnagyobb arénája volt? Lássuk be, kell hozzá némi képzelőerő, hogy az ember bele tudja látni a mai Óbudába az egykori római várost. A rommezőt nézve nehéz elhinni, hogy itt egykor nyüzsgő élet folyt; a csonka pillérek láttán már-már elképzelhetetlen, hogy a vízvezeték ólomcsöveiben a mai Rómaifürdő forrásainak vize utazott kilométereken át, hogy a polgárváros, majd végül a katonaváros kútjait táplálja. Ha a Szentendrei úton autózunk, nem könnyű beleélnünk magunkat, hogy a rómaiak észak-déli kocsiútja is itt vezetett. Ezért hunyjuk be egy pillanatra a szemünket, és próbáljuk meg felidézni a rég elpusztult várost. Pontosabban a település valamiféle leegyszerűsített képét. Hiszen Aquincumot az 1. század közepétől a 4. század végéig lakták a római hódítók - annyi ideig tehát, amennyi a török kiűzésétől máig eltelt. Ennyi idő alatt az ókori város is sokat változott. A polgárváros például egyre népesebb lett: az utolsó időkre már alaposan túl is nőtt a városfalakon, amelyek a mai vasúti töltéstől északra, a gázgyári épületek vonalában, az Áramátalakító magasságában, illetve a HÉV sínjeitől 200-250 méternyire keletre húzódtak. Ennek a hatalmas területnek körülbelül az ötödét tudták máig föltárni a régészek. Az ismert szeletre esik négy fürdő, a forum - azaz a közösségi élet központja -, a törvényhozás helye, a 3. században épült vásárcsarnok, a Mithras-szentély, az ifjúsági szervezet székháza és természetesen temérdek üzlet, műhely és lakóépület. Két-három emelet magasra nyúló házak, amelyek egykor szűk sikátorokkal elválasztva álltak itt sűrű sorokban. Amit ma látunk belőlük, az nem más, mint néhány alapfal, pince és padlószint. Az oszlopcsarnokos előtereknek, az emeleti étkezőknek és hálószobáknak ma már nyomát sem találni. Talán ennél is nehezebb a látogató dolga, ha a katonaváros emlékeit keresi, hiszen a középkori Óbuda a légiótábor tetejébe - sőt alighanem egyenesen belőle - épült. A Flórián téri felüljáró alatt, a gyalogos aluljáróban és néhány környékbeli ház pincéjében persze ott vannak az egykori elképesztő méretű fürdőkomplexum, a Thermae Maiores megmentett részletei. A Kórház utcában rábukkanhatunk a részben visszaépített keleti kapura. A Vöröskereszt utcában látható egy kaszárnya részlete, a Flórián Áruház mellett az egyik tiszti ház egy darabja. A feltárás után felrobbantott parancsnoki épület falcsonkja az áruház alagsorában árválkodik. Bár honfoglaló eleink láttak még valamit ebből a hajdani nagyságból -Anonymus mint Attila városát azonosította a polgárvárosi és Kurszán váraként a katonavárosi amfiteátrumot -, a település neve az évszázadok során feledésbe merült. Újrafelfedezése Római villát tárnak fel a Csúcs-hegyen (1930) Schönwisner Istvánnak köszönhető: közelebbről annak a ténynek, hogy 1778-ban egy óbudai szőlősgazda, aki a meszesgödör ásása közben „régi" köveket talált, éppen őt, a tudományegyetem latin szakos professzorát kérte föl a lelet megvizsgálására. Schönwisner a mai Flórián tér területén föltárt egy tizenötször nyolc méteres termet, benne az egykori hypocaustum, azaz a légfűtésrendszer 293 oszlopával. Mivel a jelentős felfedezésről értesülő Mária Terézia a romok méltó megőrzését és az eredmények publikálását is elrendelte, a munkát pedig bőkezűen finanszírozta, a professzornak nemcsak a leletek megóvására, hanem a modern értelemben vett műemlékvédelem alapjainak lerakására is lehetősége nyílt. A „magyar Pompei és Herculaneum" igen hamar nagy hírnévre tett szert. Az 1867-es párizsi világkiállításon a magyar pavilon régiséggyűjteményében helyet kaptak aquincumi leletek, kilenc évvel később pedig a VIII. nemzetközi embertani és régészeti kongresszus résztvevői látogattak el a romokhoz. A rendszeres ásatás azonban csak 1880-ban kezdődött meg. A kutatók a legígéretesebb helyszínen, az úgynevezett Csiga-dombon láttak munkához. Ott, ahol hamarosan előbukkant a polgárvárosi amfiteátrum. Mai ésszel persze nemcsak az ókori várost, hanem az 1880-as évekre átalakult helyét sem könnyű elképzelni. Keskeny kocsiút vezetett itt Óbudáról Szentendre felé; nem állt még a Gázgyár, és a HÉV, valamint az esztergomi vasút sem volt több tervnél. Szemben a katonaváros már akkor sűrűn beépített helyével ez a terep ideális volt az ásatásra; különösen, hogy az amfiteátrum feltárása után a főváros már évente betervezte a költségvetésébe a feltáráshoz szükséges összeget. így az egykori Papföldön, a Szentendrei út keleti oldalán egyremásra kerültek elő az épületmaradvá-