Budapest, 2004. (27. évfolyam)

2. szám április - Albert Mária: Derűvel a katarzisért

Á 1' R I IIS FFLMZ HHDAPKS T kus szám után fanyalogni kezdtek, és a műsor végére, amely a XIX. századi klasszikus mai ellenpontjához jutott, vad ellenállásban törtek ki, mondván: „annyi jó táncosunk van, minek kellett EZEKET idehozni?!" A hivatásos fanyalgóknak is jutott néhány finom „falat", Shlomo Mintz és Krausz Adrienne estje volt számukra az egyik csemege. Mintz a világ egyik legvirtuózabb hegedűművésze, emelkedetten muzsikál, ha Brahms d-moll szonátáját szólaltatja meg. De volt mersze Sarasat e- darabokkal zárni műsorát, sőt - minő káromlás - a ráadások egyikeként, mint az egyik magyar rapszódiát, benne a Csak egy kislány van a világont úgy eljátszani, hogy száz és száz prímás sírva hallgatta volna. O aztán az asztalnál sem halna meg... Mintz rendkívüli művész, így szinte bármit megengedhet magának. Akárcsak a Holland Táncszínház II. szekciója. Fiatal, elképesztően kidolgozott, mégis esztétikus testű, káprázatos technikai tudású táncosok. Úgy azonosulnak a koreográfiával, Inger, van Manen, Naharin darabjával, mintha ott a színpadon, akkor és általuk keletkezne a mű. A zárószám után alig akarta leengedni a színpadról a 16 tagú csapatot a publikum, néhány nézőt fölvittek és együtt táncoltak velük, egyszerűen rájuk kellett ereszteni a függönyt. Nos, ez a bizonyos Ohad Naharin-alkotás elementáris érzelmi vihart keltett sokunkban. Részben, mert rámutatott: mindaz, amit itthon a kortárs táncról gondolunk, igen szűk korlátok között mozog, pedig a távlat beláthatatlan. Másrészt, mert arról győzött meg, hogy egy olyan Európához csatlakozunk, amelyben a demokrácia tartalma az egyenrangúság, az önazonosság, az elfogadás és az összeműködés. Képzeljenek el 16 egyformán öltözött alakot egy sorba állva. A sor átsétál a jobbról a baloldalra, és vissza. Minden alkalommal kiválik egy valaki, elmondja a nevét és a számára éppen legfontosabb dolgot. Dana például azt, hogy a mamája egy szabadságdalt dúdolt neki, az idézetből derül ki, hogy Dana bizonyára cseh polgárnak született, a portugál Valentina brazil és orosz felmenőket mutathat föl, és Alejandro a barátja, aki az együttesben táncol, ő meg elmondja, hogy szereti a sört, de csak egyet iszik fellépés után, mert a papája alkoholista volt. Sorsok, megindító, átélhető, szerethető sorsok, egy-két egyszerű mondatba foglalva — persze felvételről - amelyekre táncolni lehet, és amelyeket el lehet táncolni. Én rájuk fogok legtöbbször gondolni, ha felidézem az idei fesztivál hangulatát. De emlékszem majd a Spanyol Nemzeti Táncszínházra is, elegáns, finom, színes programjukra, ami - mint a hollandok vagy a franciák előadásai - azt bizonyította, hogy a katarzis előidézhető derűvel, hogy a művészet nem csupán keserv és izzadságszagú gyötrődés. A hivatásos fanyalgók persze más véleményen vannak. Meghatározó élményem Stuller Gyula, Rohmann Imre és Perényi Miklós kamarazenei estje. Perényi, bár rengeteget utazik, hál'isten elég gyakran lép itthon pódiumra, de érthetetlen, hogy az Ausztriában illetve Svájcban élő Rohmann és Stuller miért nem kap gyakrabban hazai fölkérést. Rohmann nem volt ÁWoíű-növendék, de ugyanazt a nemzedéket képviseli, mint Kocsis. A Nemzeti Filharmonikusok és főzeneigazgatójuk még egy fesztiválestet abszolváltak, ezen Kocsis a zongora mellől vezényelte Mozart B-dúr zongoraversenyét, ezúttal a Zeneakadémián. Finoman és áttetszően szólt a versenymű, sodró lendületű és kitörő életörömöt sugárzó volt Smetana Az eladott menyasszony című operájának nyitánya. Mahler első szimfóniája pedig valóságos zenetörténeti előadásként hangzott a bécsi fin du siécle-ről, a remény éveiről. Kocsis karmesteri koreográfiája - mondhatnánk - érdekes, egész testével vezényel, ezt a fizikai odaadást persze magas fokú szellemi készenlét előzi meg, annyit tud ezekről a művekről, a zenéről, hogy az együttes láthatóan örömmel és tehetsége maximumát nyújtva követi. Egy fesztivál sikeres, ha a művészszel elhiteti, itt minden csak érte van, csak körülötte forog, a közönséggel pedig, hogy csakis azt kínálják neki, amire vágyna. Ez diplomáciai és pszichológiai érzéket, továbbá erős koncentrációt követel. Néhány napnyi pihenő után kezdődhet az összpontosítás a huszonötödik Budapesti Tavaszi Fesztiválra. • Kocsis Zoltán és Hamar Zsolt Tangóopera