Budapest, 2004. (27. évfolyam)

2. szám április - Zeke Gyula: Kávézók kalauza - Centrál

17 ÁPRILIS 2QQ4/2 BUDAPEST és vacsorál, kávézik és olvas, és azután még és még hörböl valamit. I logy kedve és pénze is lesz ehhez, és a kávéház és a pincérei is a kedvüknél és a pénzüknél lesznek. Igyekszem pontosan összegezni a magam és a mások idevágó tapasztalatait: elég sok jóban volt részünk ahhoz, hogy reménykedjünk mindannak az eltűnésében, ami nem volt jó, és nem volt (oda)való. Sajnálom pár igen tehetséges fiatal pincér eltűnését, és megismétlem egy, már az induláskor leírt javaslatomat: szélesebb választékra lenne szükség, benne egy olcsó reggelikínálattal, és az ihatóságoknak is egy olyan olcsó sávjával, amely nagyobb tömegű diákságot vonzana ide. Nélkülük, mint mindig és mindenütt, itt is kevesebb és egyhangúbb az élet. Azt is vártuk végül a Centráltól, hogy az 1913-as átépítést követő - a korábbiról nem maradtak ránk felvételek -enteriőr tehetséges belsőépítészeti újrafogalmazása révén mintát adhat más helyek megépítéséhez is. Hogy ösztönzi a kávéházszerű anyagok és formák, a márvány, a falambéria, a pamlag, a csillárok, a fém (s így tovább) újbóli elterjedését. Hogy nagyszabású tér- és fénykezelése révén segít kiszabadulnunk a szocialista presszókorszak szűkös és sötét tereinek zsigereinkbe hatoló nyomása alól. Nos mindebből valami szintén megvalósult. Ha ma napos délután ülök a Károlyi utcai vagy a Cukor utcai szárny egy-egy asztalánál, és kifelé nézek, téveteg pillanatokra képes vagyok hinni, hogy a hidak és a hegyek fuvallata, a víz irama és a pesti síkság tágassága még megszabadíthatja egyszer itt a lelkeket. Hozzáteendő, a légkondicionálás nem engedi be a kétfelől is lámpával fékezett állandó kocsisorok bűzét. Rémület tör rám ilyenkor, és újabb kávét rendelek. •