Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - Dr. Berki Feriz: „Se nem szerb, se nem román”

ezer forintot tett ki, amelynek kétharmadát a görögök, egyharmadát pedig a makedon-vlachok fedezték. Az új templomot Popovics Dénes püspök szentelte fel nagy papi segédlettel 1801. augusztus 11-én, a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző vasárnapon. Jóllehet a templomról pontos méretek nem állnak rendelkezésünkre, nem kétséges, hogy ez hazánk legnagyobb ortodox temploma. A mennyezetig érő ikonosztázon megtalálható az összes szent és ünnep hosszú évszázadok során kialakult egyházi szabályok szerinti ábrázolása. A templomhajó északi oldalán díszes faragású szószék, déli oldalán pedig püspöki trón található. Amikor a magyar országgyűlés az 1868. évi IX. törvénycikket tárgyalta, amely szétválasztotta a magyarországi szerb és román ortodox egyházat, külön metropóliát létesítve az utóbbi számára Nagyszebenben, a törvényjavaslatban nem esett szó a hazai görög ortodox egyházközségekről. Féltve addigi autonómiájukat ezek az egyházközségek — köztük a pesti — petíciót nyújtottak be az országgyűléshez, kérve önállóságuk megerősítését és törvénybe iktatását. Az országgyűlés a kérésnek eleget tett, de jóllehet a folyamodó görögök petíciójukban azzal érveltek, hogy ők „született magyarok", a törvény ,,se nem szerb, se nem román" jelzővel illette őket. Ezen a néven maradtak meg a hely szerint illetékes szerb vagy román püspökök joghatósága alatt „in dogmaticis et pure spiritualibus". Autonómiájuk továbbra is az egyházközségi és iskolai ügyek intézésére, a szertartási nyelv szabad használatára, valamint a vagyon-és alapítványkezelésre terjedt ki. A liturgia nyelve: magyar Külön figyelmet kell fordítanunk a szertartási nyelv kérdésére. Ugyanis a templom alapítása után közvetlenül kizárólag a görög volt a liturgikus nyelv, de később a szertartásokat felváltva görögül és románul végezték. Miután azonban az eredetileg a görögökkel megközelítőleg egyenlő lélekszámú makedon-vlachok — főleg a hazai románok csatlakozása folytán — számbeli túlsúlyba kerültek, a görögök attól kezdtek tartani, hogy az egész egyházközség teljesen el fog románosodni. Hosszan tartó huzavona és pereskedés után, 1900-ban a románok kénytelenek voltak maguknak Pesten saját egyházközséget alapítani, de a templomalapító makedon-vlach családok továbbra is a görögökkel együtt maradtak a Petőfi téri egyházközségben. A szertartási nyelv ezentúl újra csak a görög lett, aminek már úgysem volt jelentősége, mivel mind a görög, mind a makedon-vlach eredetű hívek akkor már csak magyarul tudtak. A görög nyelv liturgikus használatán nem változtatott sem az 1902-ben alkotott és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által 1910-ben jóváhagyott egyházközségi alapszabály — amely körülbástyázta a templomalapító családok kizárólagos előjogait —, sem az, hogy az egyházközség 1931-ben felvette a „Görög alapítású görögkeleti magyar egyházközség" elnevezést. Végül is 1948-ban az egyházközség bevezette a magyar istentiszteleti nyelvet, azóta megszűnt az egyházközségben az állandó lemorzsolódás, sőt, a lélekszám bizonyos mértékű gyarapodása észlelhető. Közben, a második világháború vége felé, Budapest ostroma alatt a templomot súlyos ágyú- vagy aknatalálat érte. Déli tornya leomlott, ikonosztáza ledőlt, ablakai kiestek a helyükről, teteje beszakadt. Államköltségen sikerült a templombelsőt úgy-ahogy helyreállítani. Akkor meg az a teljesen érthetetlen hiba történt, hogy a már helyreállított katedrál-ablaküvegeket, tetemes költséggel, a templom stílusától teljesen elütő üvegfestményekkel helyettesítették. Ez annál is sajnálatosabb volt, mivel — anyagi fedezet híján — az ikonosztáz restaurálása félbemaradt, és a belső kifestésre végképp nem jutott pénz. Mindez azzal a következménnyel járt, hogy a templombelső ma is, négy és fél évtizeddel a háború befejezése után, még mindig igen elszomorító látványt nyújt. Kívülről a Főváros azóta kétszer is tataroztatta a templomot. Második alkalommal restaurálták a leomlott déli torony egy részét is, de további helyreállításra — beleértve a toronysisakot is — már nem kerülhetett sor, mert aránytalanul nagy összeget emésztett volna fel. A csonka torony legfeljebb a városképet rontja némileg. Ám a templombelső állapota — a hiányos ikonosztáz, a festésre szoruló, salétromos falak és oszlopok, az alaposan elrontott, festett ablaküvegek — olyan hatást vált ki a látogatóból, amely méltatlan a templom múltjához és jelentőségéhez. Szerencsére már a legmagasabb helyről is elhangzott olyan ígéret, amely reményre jogosít fel, hogy a lélekben újjászületett budapesti magyar ortodox egyházközség méltó körülmények között ünnepelheti majd a görög és makedon-vlach ősöktől örökölt Nagyboldogasszony temploma alapításának nevezetes jubileumát. DR. BERKI FERIZ esperes-parochus A szentély 17