Budapest, 1988. (26. évfolyam)

11. szám november - Buza Péter: A torony

PESTI TITKOK NYOMÁBAN A torony A Nyár utcánál befordultam a Rákóczi útra, s indultam a Blaha Lujza tér felé. Nem először tettem meg ezt az utat, de eddig egyszer se néztem még a háztetők fölé. Megdöbbentő volt a felfedezés! Titokzatos torony ágaskodik a Nemzeti Szálló mögött! Sose látott, sose láttam torony. Megbámultam a Csokonai utca felől is, ahol derék, díszes épülethez tartozónak tetszett. És szédítőnek. Valósággal belefájdul az ember nyakszirtje, ahogy feltekint rá. Víztorony? Egészen olyan a formája. De vajon mit keres itt, a város szívében? Ezen tépelődtem egészen hazáig, és rögtön lekaptam a polcról Edvi Illés Aladár, Budapesti műszaki útmutatóját, hogy fellapozzam ebben az 1896-ban kiadott kitűnő kötetben a vízellátásról szóló fejezetet. Aztán a középületekről szóló részt. Itt mindössze egyetlen fotót találtam az építményről a hozzá tartozó képaláírással. Elegendő adatot ahhoz, hogy hozzáfogjak a nyomozáshoz. Az útmutató 154. oldalán — a 88. ábra felirata szerint — az állami ipariskola udvara (azé az épületé, amelyet hívtak Iparmúzeumnak és Technológiának is, s amelyben most a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet van), műhelyei és gépháza látható. , ,A háttérben a Népszínház vízitornya látszik, melyet Kauser József tervezett". Ami irodalom Kauser Józsefről egyáltalán fellelhető — meglehetősen szegényes a kínálat, és ez, bizony, meglepő, ha meggondoljuk, hogy jelentős építész volt, s monográfiát vagy monográfiákat érdemelne —, nem tartja fontosnak felemlíteni ezt a művét. Őriznek viszont a közgyűjtemények egy füzetecskét — szerzője éppen Kauser József és Máltás Hugó, a József nádor téri Kovács-Sebestyén ház alkotója. 1892-ben adták ki: Előterjesztés a Népszínház tűzbiztonsága tárgyában. És ebből minden kiderül, csak éppen az építés esztendeje nem. (Amit, ezek szerint, 1892 és 1896 között kellene keresnünk.) A nyomtatott brosúra tulajdonképpen beruházási program. Szerzői arról értekeznek, miként lehetne a Népszínház-alapítványhoz tartozó, torzformájú kis telken létrehozni azokat a kisegítő funkciókat, amelyekre a főépület működéséhez múlhatatlanul szükség volna. Közülük a legfontosabbat, a színház hatékony tűzvédelmét, ami „színpadi zápor" nélkül elképzelhetetlen, ehhez viszont feltétlenül szükség van víztoronyra, amely Thalia hajlékának legmagasabb pontja fölé nő, hogy kellő nyomással s intenzitással áraszthassák el a veszélybe került épületeket. Kauser és Máltás azt is előadják: kísérő épületben mindenféle alkalmas műhelyek lesznek berendezhetők, sőt, korszerű kazánház is telepíthető az udvar szintje alá a fűtés bázisául, amit persze éppúgy, mint a víztornyot, csövekkel s a csöveket befogadó alagúttal kell az anyaépülettel összekötni. Egy méter hatvan centi magas legyen ez az alagút — javasolják — s kilencven centiméter széles, hogy minden körülmények között járható útul kínálkozzon annak, aki ilyen vagy olyan okból így kívánna közlekedni a Népszínház süllyesztője és a Csokonai utcai telek között... A leírás szerint az ,, épület a Józsefkörút felé 11 öl hosszúságban 3 emeletesre épül, közepén a víztartály toronnyal, a földszinten széles kapunyílásokkal. A telek — magyarázzák a szerzők — úgy van felhasználva, hogy egy, a közép ipartanoda felé nyitott udvar körül, bal oldalon egyszerű, a hátsó részen kettős épületsor csoportosul, melynek túlsó része hosszú légudvar szerint nyeri világosságát. A fejlesztő gépek számára a pincze, a nagyobb terjedelmű díszlet- és egyéb raktárak számára a hátsó kettős épületsor, míg próbateremnek ezen épületszárny felső emeletei vannak szánva. Az utczára hivatalhelyiségek és a szükségképp bennlakni tartozók lakásai vannak beosztva... A homlokzat egészen egyszerű, a torony belsejében a kémény, a legfelső részében a 150.000 litert tartalmazó vízmedencze helyeztetnek el." És helyeztetett el. Egészen mostanáig ott is volt. Csak a ház legújabb gazdája, a HUNGAROTEX bontatta le ezeket a már teljesen korrodálódott, régóta nem használt tartályokat, szerencsére, az építészeti szerkezet háborgatása nélkül. Miközben azonban a víztornyot már hosszú évtizedek óta kiiktatták az élő rendszerek sorából, maga az épület még jó ideig eredeti szerepeiben funkcionált. 1985 decemberéig, amikor az új gazda megvásárolta, s a Színházak Központi Műtermei, annak műhelyei dolgoztak itt. Hamarosan irodaház lesz benne, nyolcvanhét derekán kezdődtek az átalakítási munkálatok. Műemlékjellegűnek tudják új birodalmukat a textilkülkereskedelmi vállalat vezetői: igyekeznek mindent úgy megőrizni, felújítani, újraalkotni, ahogy annak idején, a századforduló előtti években megszületett. A toronyban lift lesz, s talán majd egyszer, ha a feltételek kedvezően alakulnak, kilátót és kisebb éttermet rendeznek be. Egyike ez Pest legmagasabb épületeinek, és szokatlan, különös, megkapóan szép az innen kitáruló panoráma. Most már csak az alagút izgatja a fantáziámat. Régen elfalazták a toronyhoz befutó nyílását, amelyet, egyelőre, nem sikerült megtalálni. Bizonyos, hogy a metró építésekor eltömték, elbontották azt a szakaszát, amely a színháztól a szállóig futott, de éppen ott, ahol egy ideig még megmaradt a színház, nyilván megmaradhatott a járható szelvényű földalatti folyosónak egy hosszabb szakasza. Addig is, amíg megtalálom, nap mint nap — hiszen mindig erre járok — felnézek a toronyra. Gyönyörködöm benne. Csodálom arányait. A célszerűség akkortájt, mikor született, még nem ment az esztétikum rovására. Büszke és szép. Csodálható mozzanata sorsának, hogy megmaradt. Leleplezhető titoknak... BUZA PÉTER 32