Budapest, 1988. (26. évfolyam)

2. szám február - POSTA

posta 1055 Honvéd utca 18. II. 1. Telefon: 112-710 Kós Károly tér Kós Károly jellegzetes arcéle belevésődött a tudatunkba. Talán nem túlzok, ha azt mondom, az egész nemzet tudatába. Építészeti alkotásait őrzi Budapest és Erdély, szellemét minden táj, ahol magyarul beszélnek. Ő, a sok műfajban alkotó, ahogy Vári Attila megjegyzi, különbséget tett munkáiban a közlés és a kifejezés között. írásaiban, rajzaiban, épületeiben, szervező munkájában lelki állapotot, közösségi életérzést fejezett ki, hagyományt őrzött meg, és hagyományt teremtve újított. Azt fiatalon is tudta, hogy a közösség gondolatainak a kifejezője a nyelv, az anyanyelv, aztán a történelem annak a belátására is rákényszerítette, hogy a nyelv nemcsak a gondolatok kifejezője, hanem a közösség létének, megmaradásának a feltétele, egy nép, népcsoport pajzsa. Ezért beszélt hozzánk, hol hangosan, hol halkan — mikor hogy lehetett —, de mindig tisztán regényeivel, drámáival, tanulmányaival, tervrajzaival, épületeinek minden téglájával, hiszen ő is az országépítőkhöz tartozott. S most, Bartók Béla és Kodály Zoltán kortársa, méltó társa, szobrot kapott Budapesten, a volt Wekerle-telepen, a XIX. kerületben, a főváros tán legegységesebben kialakított, megtervezett, különlegesen szép házakkal — Kós Károly tervezte őket — körülvett terén, a Petőfi téren, melyet 1987 november végétől Kós Károly térnek neveznek. A névváltozást — bár kezdetben vitát kavart — most már senki se nehezményezi. Kós Károly szobra Péterfy László művészi alkotása. Vihar a Csicsörke körül A hír rövid volt: „A XXII. kerület 865. utcáját a kerületi tanács végrehajtó bizottsága Csicsörke utcának nevezte el az 1987. január 14-i ülésén." A folytatás már hosszabb, de rövidre fogva csak a hivatalos iratot idézzük a Fővárosi Közlönyből: „Az elnevezéssel érintett utca lakói — miután értesültek a döntésről — több fórumon nemtetszésüknek adtak hangot. Végül a lakók együttes kérelmet terjesztettek a XXII. ker. Tanács Végrehajtó Bizottságához, hogy a „Csicsörke" (amely egyik tagja a környék madárneveket viselő utcanévbokrának) elnevezést javasolja megváltoztatni a nekik elfogadható ,,Elzá"-ra. Kérelmüket azzal indokolták, hogy a „Csicsörke" madárnév nem közismert, mint utcanév pedig gúnyolódásra adhat alkalmat." Hát, kérem, ilyenkor mindenki elgondolkozik, mérlegel, milyen nevű utcában laknék szívesebben, a Csicsörkében vagy az Elzában. Az érintettek az Elzát ajánlották és választották. Gondolom, sokan vagyunk, akik a Csicsörkét érezzük megragadóbbnak, kedvesebbnek. Az eset újból rávilágít a névadás gondjaira, nehézségeire, és ez nemcsak az utcanévre, hanem a személynévre is áll. Az illetékesek nagy körültekintéssel, számtalan szempontot figyelembe véve hozzák meg javaslataikat — ezekre most nem térünk ki, többször foglalkoztunk velük lapunkban, legutóbb az 1987/6. számunkban —, mégis vannak viták, sokan elégedetlenek a döntésekkel. Ismét hangsúlyozzuk, ebbe a munkába még jobban bele kell vonni az érintett lakosokat, megértve érzékenységüket. Ugyaaakkor körültekintő, felvilágosító, sőt, nevelőmunkát sem árt végezni. Egyik vidéki városunkban a lakók felháborodva követelték, hogy a Borjúkúti dűlő elnevezésű utcanevet változtassák meg, mert az sértő rájuk nézve. El is nevezték valamire, eltüntettek egy hagyományos nevet, amely őrzött valamit, és jött helyébe egy jellegtelen, semmitmondó, senki által meg nem jegyzett név. Vagyis a lakosok helytörténeti, történelmi ismereteit sem árt adott esetben kiegészíteni, hiszen ha tisztában vannak a javasolt név hátterével, akkor legtöbbször nemcsak elfogadják azt, hanem büszkék is rá. A névadó bizottságoknak igen nagy gondot okoznak a már elhunyt jelentős személyiségek hozzátartozói a különböző kívánságaikkal. Személyekről újabban nem vagy igen ritka esetben neveznek el közterületet. És az intézkedés helyes. Ahogy mondani szokás: a kivétel erősíti a szabályt. Tegyük hozzá: a jó kivétel. Erre — a Kós Károly tér mellett — akad más példa is. A III. kerületi Vera térből Lékai bíboros tér lett. A XIV. kerületben ünnepélyesen felavatták az Olof Palme sétányt. Ugyanebben a kerületben az Újvidék köz új neve: Variházy Oszkár utca. Remélhetőleg tudják a lakók, ki volt Variházy Oszkár. Utcát kapott a XX. kerületben Bíró Mihály. A XII. kerületben új elnevezés a Devecseri Gábor park. A II. kerületi Dimitrov tér nevét Templomkertre változtatták. Az intézkedés azon elv jegyében történt, mely szerint csökkenteni kell a többször előforduló, azonos utcanevek számát. Ugyanitt a semmitmondó Iparitanuló utcából Bakfark Bálint utca lett. Az utcanévbokrosításra, amely az általános tájékozódást, például a taxisokét is szolgálja, kitűnő példa a XVI. kerületből három új név: a Patkószeg, a Hámfa és a Kötőfék utca. Ugyanebben a kerületben, a fent említőit névismétlés csökkentése érdekében a Liszt Ferenc utca nevét Rajka utcára változtatták. (Még így is marad három Liszt Ferenc utca, egy Liszt Ferenc út és egy tér a fővárosban.) A névváltoztatás meggondolt és intelligens, hiszen őrzi a hagyományt, ugyanis Liszt Ferenc családja Rajkáról származott. Tabán — tabániak A lebontott Tabán hírét őrzi az az emlék, egy kőkereszt, amelyet a városszépítők hoztak rendbe, s felállításáról Ráday Mihály is tudósított a tévében. Az eredeti tördelést megtartva, a következő szöveg olvasható a kereszten, melyet egy ikon és a városszépítők emblémája díszít. Ezt a kőkeresztet 1865-ben állították a tabáni görögkeleti szerb egyház hívei Az 1930-as években lebontott Tabán Kereszt nevű terén A várostörténeti emléket helyreállította a Budapesti Városszépítő Egyesület 1987 Mészáros István egykori tabáni lakos elmondta, hogy a tabániak baráti köre — „sajnos, egyre fogyatkozunk" — minden év novemberében, a Katalin nap utáni szombaton jön össze, ahogy most is, virággal díszítik az emléket. De tervezik a „krumplis bál" vagy búcsú felújítását is. Ez a nagy, 1838-as árvíz emlékét őrzi, amikor a vízivárosiak a magasabb helyekre menekültek, így a Tabánba is. A tabániak vendégszeretettel, együttérzéssel fogadták őket, de szegények lévén, csak krumplit tudtak adni hirtelenjében a árvízi károsultaknak. Később, karácsony másnapján bállal emlékeztek meg ezekről a nehéz napokról, a segítőkészség, emberi együttérzés szép példájáról. Amikor üdvözöljük a hagyományukat őrző tabániakat, annyit fűzünk hozzá az elmondottakhoz: bizony, bállal, krumplival vagy anélkül, jó lenne a példát továbbadni, mai világunkban is terjeszteni. Az olvashatatlan aláírás Juristovszky Miklós grafikus (1089 Budapest, Baross u. 123.) olvasónk írja a következőket: „...nemegyszer találkozom azzal a gyakorlattal, hogy cikkírók, művészek nevét aláírásuk fakszimiléjével jelzik... Például szeptemberi számuk igen frappáns iskolapéldája volt annak, hogy milyen helytelen ez a gyakorlat... Veress Miklós portréjáról és olvashatatlan aláírásáról aligha következtethet a „mezítlábas" olvasó a szerző kilétére. Úgy gondolom, hogy az irodalmi művek publikálása részben az alkotó személyiségét is hivatott demonstrálni, ezért ezt a fajta technikaiszerkesztői megoldást helytelenítem. Remélem, egyetértenek velem." Köszönjük a megjegyzést, s bár Veress Miklós neve a tartalomjegyzékben is olvasható, keressük a megoldást, ahogy az utóbbi számaink is mutatják. Azért az aláírás, mégha olvashatatlan is, ugyancsak utal a szerző „kilétére". A jövőben is szívesen fogadjuk lapunkra vonatkozó észrevételeiket. 48