Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - Kiss Károly: Krúdy és pályatársai

Krúdy és pályatársai Találkozhattunk kor- és pályatársaival, s még kezet is szoríthattunk velük, akik emberközelből ismerték Krúdy Gyulát. Azóta ők is eltávoztak; Dutka Akos, Füst Milán, Kassák, Tersánszky, Erdélyi József és Kellér Andor hamvai már az őszi temetőkertben porladoznak. Tersánszky is sokszor és szívesen fölidézte Krúdy emlékét szóban, írásban egyaránt, de mindig csak Gyula bácsiként emlegette. Utólag is furcsának tetszik ez a bácsizás, hiszen csupán tíz év korkülönbség volt közöttük. Amikor az 54 esztendős Krúdy meghalt, Tersánszky akkor 44 éves volt. Tíz év korkülönbség manap igazán nem számít; senki nem érzi szükségét hangsúlyozni, senki el nem várja a tíz évvel fiatalabbtól, hogy bácsinak nevezze. Ám Krúdy és Tersánszky korában másféle társadalmi szokások dívottak, még a társas érintkezés formáit is szigorúbb törvények szabályozták. Kapcsolatukról emlékezve Tersánszky így írt: ,,Én magam, be kell vallanom, sosem voltam Krúdy Gyulával puszipajtásságban. Amúgy folytattunk csöndes, komoly társalgást együtt, leginkább az Otthon Körben. Meg hát görnyedtünk a bakkasztal körül egymás szomszédságában, és ugyanúgy italoztunk is. De mindig csak társaságban. Nincs miért hánytorgassam ennek okát. így volt! Krúdy pedig sok ember között nem nyílt meg, nem vitte a szót. Főleg kartársak között. Egyszerű polgárok társaságában már igen! Kedélyessé vált, még danolt is. Vagy pedig aztán egy-egy kartársával, akit szeretett, közöttük Babay József volt az elsőszámú barátja és ivócimborája." Ha tehát soha nem kerülhettek puszipajtásságba, akkor még a pályatársi találkozások, és a kártyaszoba izgalmai sem oldhatták föl Tersánszkyt ama szabályok alól, melyekben nevelődött. Mindketten a régvolt magyar vidékiességből keveredtek-sodródtak a nagyvárosi mivoltára föleszmélt Budapestre; itteni fölbukkanásuk időpontjait is egy évtized választja el. Krúdy szinte a századvég utolsó pillanatában, a milleniumi ünnepségekre érkezett a fővárosba, a nagyváradi Szabadság,,saját tudósítójaként", hogy aztán élete végéig itt maradjon. Tersánszky atyja kívánságára indult a nagyvárosba, hogy joghallgatóként folytassa tanulmányait, ám a beiratkozásra és tandíjra kapott pénzt elmulatta. Szégyen lett volna hazamennie, elszegődött tehát egy építkezésnél a kőművesekhez, s a napi fáradalmas munka után írta első elbeszéléseit. Az otthonról hozott patriarchális rendhez igazodva, egész életében bácsinak szólította Krúdyt, s amikor meghalt, akkor is Gyula bácsiként emlegette. A könnyen barátkozó, korcsmázó Krúdy legendáit, e meghökkentő történeteket jóval az író halála után, talán a negyvenes években kezdték szövögetni. Jobbára álhírlapírók, és a minden szerkesztőség környezetében mindig előforduló féltehetsé-IRÓK - KRÚDY GYULÁRÓL gek fantáziájában született meg ez a Krúdy-kép, amelynek mintájára, úgy tetszik, most, a fülünk hallatára terjednek, burjánzanak immár az újabb és újabb Tersánszky-legendák. Valóságtartalmuk tisztázása oly reménytelen, mint a kör négyszögesítése. Márai ,.Szindbád hazamegy" című gyönyörű könyvében egyetlen nap eseménysorozatába sűrítette Krúdy életének legendás mozzanatait. Márai remeklése a mai magyar széppróza egyik legjobb teljesítménye. A két író barátságáról Tersánszky ekképp emlékezett meg: „Krúdy és Márai együtt poharaznak a Kéhliben. Krúdy szokása szerint félrehajtott fejjel ül, és szívja cigarettáját, hallgatagon, meg hát időnként hörpint a borából. Márai beszél. Mégpedig kimerítően azt tárgyalja: milyen igézetes hatású reá nézve és bizonyára mindenkire Krúdy Gyulának minden sora. Krúdynak az is szokása volt, hogy egyedül ülve is, hébe-korba bólogatott, mintegy a saját mélázatának. Márait ez még jobban föllelkezte a Krúdy írásainak magasztalására. Egyszer aztán megáll a szava, és így szögezi a kérdést Krúdynak: — Ugye-ugye, így gondolod ezt te is, Gyula bácsi? — Mit? — kérdi vissza Krúdy. — Hát hiszen bólintottál rá, amit mondtam! Vagy nem azt gondoltad? — áll vitára készen Krúdyval szemben Márai. Majd mert Krúdy késik a válaszával, hozzáfűzi még egyszer: — Vagy nem azt gondoltad? Krúdy erre így felel: — Hát kérlek, én azon gondolkodtam, mi teszi azt, hogy van egy deci bor és vízzel kisfröccs, van két deci bor és vízzel nagyfröccs, van három deci bor, és vízzel ez a házmester?... de aztán már a fél liter bor jön, négy deci bort senki sem rendel, nincs is pohár, nincs is üveg hozzá, minek hagyják ki a négy decit?... Babonából?" Megtörtént, igaz-e? Ezt sem lehet már soha kibogozni. KISS KÁROLY Simonyi Imre Szindbád utolsó utazása Krúdy Gyula születésének évfordulóján a Postakocsi csak hajnaltájt volt indulóban a Nagyúrral ám szolgái a kevésbeszédű szavak még alkonyattal előreutaztak valamely távoli vendégfogadóba ugyanezért: a jószóra hiába szomjazó borok már délelőtt óta ecetesen kedvetlenkedtek a hordókban s harangszóra már a rostélyosok is rég étvágyukat veszítették valamint a rozskenyér is megkeseredve emlékezett a szekrényben saját hajdani jóízeire — és estefele már a komondorok is befelé szűköltek mintha közeli halál esne a környéken s éjfél után a városi házakban a máskor megadó asszonyságok is idegenkedve gombolták be hálókabátjukat kihűlt kezű embereik elől s hajnal előtt a mennybolt is egyre elborultabban tűnődött immár a dolgok hiábavalósága felett: hogy egyáltalán érdemes-e megvirradni még — a Postakocsi pedig hajnalban indult útnak a jegenyék kivont kardú gárdistákként kétoldalt szemközt meneteltek szépen a varjak pedig teljes gyászban tisztelegtek a jegenyéken és valahol (túl az Ábrándok s Óbuda lankáján) eleredt akkor az eső méltóságos gyászmuzsikája is (jó kis országos eső dörmögte a sorsával megbékült kocsis előbb a rudasnak aztán a nyergesnek) a Nagyúr pedig lassan hanyatt dőlt lehunyta szemét úgy álmodott utoljára még a valóságról: az álomról azt hogy örökre beteljesedett az életről azt hogy meghalt mert ez a dolga s az esőről azt hogy sírvafakadt Magyarország TISZTELET SZINDBÁDNAK! 40