Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - Müller Tibor: Minden hegy elkelt

FÓRUM Minden hegy elkelt Az indokolásban három pont szerepelt. Nevezetesen: 1. Magas színvonalú elméleti és kutatómunkájáért. 2. A Fővárosi Kertészeti Vállalat élén több mint két évtizedig végzett tevékenységéért. 3. Közéleti szerepéért. A Hild-emlékérem nem Nobel-díj, ám, a maga területén, kivételes megbecsülést, elismerést kifejező szimbólum. Kevesen kaphattak volna jogosabban ilyen kitüntetést, mint dr. Radó Dezső nyugalmazott igazgató, a Budapesti Városszépítő Egyesület alelnöke. Csaknem minden közösségnek vannak ismert alakjai. Emberek, akik — a szűkebb családi, baráti körön kívül — a szívükön viselik a társadalom gondjait is. Minden ellenszolgáltatás nélkül, vállalva olykor a hadakozást, a népszerűtlen vitát, a konfliktus-helyzeteket. Megszállottan, a többség érdekeit tartva szem előtt, a jóval hasznosabb, jövedelmezőbb, sikerekkel inkább kecsegtető egyéni előbbre jutásnál. Vannak monomániás, rögeszmés emberek, akik nem fáradnak bele a köz javának szolgálatába, akiknek tisztes szenvedélyéből mindig jut erő, energia az igazságért való küzdelemhez. Akkor is, ha lépten-nyomon vereségek, sebek, méltatlanságok érik. Dr. Radó Dezső, a Kertészeti Egyetem címzetes docense ilyen ember. Másfél évtizede oktatja a leendő táj- és kerttervező szakembereket, írja tudományos munkáit, népszerű könyveit, immár a nyolcadik kötetet. A Magyarországi parkok kiadás alatt áll, s a Mi lesz veled, Budapest? című kéziraton is csak az utolsó simítások vannak hátra. Lassan tízéves egyedülálló módszere, amely a fák értékelésében szokatlan, új szempontokat vett figyelembe: nem a törzs, hanem a lombtömeg alapján számítja ki a jellemzőket. Egy egyszerű számsort adott a gyakorlatnak, amely az országban már bevált. Csak Budapesten nem alkalmazzák még. Prófétasors. — Egymillió-hatszázhatvankilencezer hektár erdőnk van e kis hazában. Mintegy 800 milliárd forint értéket képvisel. És ez nem azért fontos, mert ennyiért lehetne eladni, ha kivágnánk, hanem azért, mert az ilyen értéket őrizni, védeni, ápolni és gyarapítani kell, hiszen nemzeti kincs. Főként ebben a szennyezett levegőjű világban, ahol minden négyzetméter zöldterület egy darab életlehetőség. Az már végre mindenki előtt világos, hogy szakadék szélén táncolunk. Nem kell atombomba a világ elpusztításához. Elég ugyanolyan könnyelműen, felelőtlenül bánnunk a környezettel, mint tettük vakon eddig. — Nagy a konjunktúrája ma a zöldnek. A környezetvédelem a legdivatosabb mozgalom, alighanem politikai tényező is. Ön is ezt tapasztalta? — Éppen az ellenkezőjét. Legalábbis Budapesten a környezetvédelem a leghálátlanabb misszió minden hasonló között. Aki ehhez fog, a kudarccal jegyzi el magát. Nem lehet sikereket elérni, példát sem tudok arra, hogy bármilyen érvvel, józan, logikus magyarázattal egy elhatározott beépítést meg lehetett volna akadályozni. A legkisebb engedmény is fehér holló, és csak átmeneti csatanyerés. — Önnek egyébként is meglehetősen kényes volt a helyzete. Hiszen évtizedekig mint a főváros alkalmazottja saját főnökeivel állt harcban. Csoda, hogy nem vérzett el?! — Be kell vallanom, hogy sok alkura, kompromisszumra kényszerültem aktív koromban. Ez, egyebek között, annak a képtelenségnek köszönhető, hogy az európai fővárosok között Budapest az egyetlen, amelyiknek négy évtizede, 1945 óta nincs hivatali rangú főkertésze. így aztán csak amatőrök állnak szemben az építészeti lobbival. Budapesten városrendezés alatt csak építkezést értenek. Pedig a komfortérzéshez, hogy a város a polgárnak ne csak lakása, de otthona is legyen, a zöldfelületek következetes gyarapítása, szakszerű gondozása is hozzátartozik. Persze vannak gyönyörű statisztikáink, írva vagyon, és kikezdhetetlen igazság, hogy ezer hektár új park, kert, liget épült a fővárosban az utóbbi időben. Ennyi az újonnan kialakított, biológiailag aktív terület. De — nyolcezer hektárt közben kivontak a müvelés alól. Tudja-e, hogy melyik Budapest legszenpyezettebb levegőjű része? Nem fogja elhinni: a Mártírok útja. Budán!!! Beépítették a Rózsadombot. Is. Mint minden talpalatnyi helyet a Dunán túl. Ki lehet tenni a táblát: Minden hegy elkelt! — Szomorú. De azért vannak bíztató jelek. Megtiltották régebben a Margitszigeten, újabban a Várban és a Belvárosban a gépkocsi-közlekedést. — Azóta csak alig valamivel van több autó ezeken a területeken. A svéd király parkolási engedélyt kért, amit a stockholmi városi tanács megtagadott tőle. Az uralkodó sem állíthatja le tehát kocsiját a svéd főváros belső, autók elől elzárt kerületében. Nálunk csak az nem szerez külön, kivételes engedélyt, akinek nincsen barátja, komája, jó ismerőse, valamilyen lekötelezettje a magas Hivatalban. -— Most már megértem, miért nem volt ön népszerű elöljáróinak körében. — Budapest Főváros Tanácsával — enyhén szólva — nem felhőtlen a kapcsolatunk. És ezt egyesületünk nevében is mondhatom. Mert lehetünk mi jó fiúk, szépen fésült eminensek, de hiába fegyelmezek bennünket, mert számokat csak számokkal lehet megcáfolni. És most mondok néhány szívbemarkoló adatot. Tudja-e, például, hogy Magyarország 125 városa közül arányosan, a kutak számát tekintve, Budapest az ötvenedik helyen áll? Vagy hogy a zöldfelület nagyságát nézve, a huszonötödiken? A csatornával ellátott városok között a huszadik, a konyha nélküli lakásokat összeszámlálva a 124., azaz az utolsó előtti helyen áll? A főváros belterületén 140 négyzetkilométer csatornázatlan. Ezért évente a húszmillió köbméter szennyvízből egymilliót a szippantó kocsik eltakarítanak, négy elpárolog, tizenöt pedig a talajba jut. Ez egyetlen esztendőben 9 centiméterrel növeli a talaj vízszintjét. Két év alatt körülbelül a Velencei-tó vízmennyiségével. A csőtörésekből a földbe kerülő szennyeződést nem számítva. — Fenn az ernyőn, nincsen kas? — Pontosan. Ami alattunk van, ami nem látszik, egye a fene. Nem a szőnyeg, hanem a talaj alá söpörjük. Csakhogy ez a gondolkodás előbb-utóbb végzetes eredménnyel járhat. — Hát... megértem, ha ön és az önök számai, adatai, érvei nem tették különösebben népszerűvé a Városszépítő Egyesületet a Hivatal szemében. Ennyi kényelmetlen ténnyel nem öröm naponta szembenézni, különösen akkor, ha évek óta nincs elegendő pénz még a legfontosabb fejlesztésekre, karbantartásokra, a színvonal megőrzésére sem. — Valóban. Nemegyszer az orrom alá dörgölték, hogy ágálhatunk, fölemlegethetjük, mi vagyunk a Trabant utolsó csatlósa a világban, tűrhetetlen a magyarországi autópark több mint kilencéves átlagéletkora — közlekedni mégis kell... — Tényleg. Közlekedni valóban kell. — Hát persze. De ugyanakkor igen nagy könnyelműség lenne abbahagyni a lélegzést. MÜLLER TIBOR 30