Budapest, 1988. (26. évfolyam)
12. szám december - PESTI TÜKÖR
pesti tükör Események, hírek, képek a főváros életéből Vári szemle Öntöttvas lábakon álló, múltat idéző piros postaládák, csúcsos tetejű sárga telefonfülkék, csillogó rézcégérek, díszesre kovácsolt hatalmas kilincsek — ezek mind a budai Vár ódon hangulatának kellékei. Ezek éppúgy hozzá tartoznak a korhűséghez, mint a virágok, a kapukövek és a napszítta tetőcserepek. Persze önmagukban mit sem érnének, ha azok az épületek, amelyeket díszítenek, nem volnának ilyen mutatósak. Mindezt megállapították a Fővárosi Tanács beruházási, építési, lakáspolitikai bizottságának tagjai is, akik egy szép őszi délutánon munkalátogatást tettek a Várban. A Gérnyi Kálmán tanácselnök-helyettes vezette bizottság bekukkantott jó néhány frissen tatarozott polgárház udvarába, meghallgatták a nevezetes épületek helyreállításának történetét, majd összegezték a tapasztalatokat. Csaknem 130 műemlék, illetve műemlék jellegű házban mintegy 1200 lakást korszerűsítettek az építők. Felújították az elöregedett épületszerkezeteket, nedvesedő falakat szigeteltek, sérült födémet cseréltek, sok helyütt újra faragták az építmények kőszobrait. A négy évig tartó rehabilitáció és korszerűsítés 700 millió forintba került. Jó néhány magánház is megszépült, bővült a közműhálózat és különböző boltokkal is gyarapodott a Várnegyed. A tanácsi bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az építők dicséretes munkát végeztek, de néhány éles szemű szakember szóvá tette, hogy jelentéktelennek tűnő apróságok rontják az összképet. Néhol, bizony, már táskásodik a friss vakolat, néhány utcára tekintő ablakkeret mázolását igen gyatrán végezték el, s egy tátongó pinceablakot dróttal „üvegeztek be". Meglehet, sokan most azt mondják, e néhány csekélység felemlegetése ünneprontás. A tudósító mégis azoknak ad igazat, akik azt vallják: a világörökség listájára felvett budai Vár arcát csúfító apró szeplőket a gondos gazdának igenis el kell tüntetnie! S hogy ki legyen a Vár igazi gazdája, arra vonatkozóan régen dédelget egy jónak tűnő megoldást a Fővárosi Tanács. Nevezetesen arról, hogy létre kellene hozni a Várgondnokságot, hogy e kiemelt fontosságú műemlékegyüttes összes gondja-baja, felújítása és fejlesztése egy kézben legyen. Pillanatnyilag ugyanis a Vár polgári lakónegyedéért a Fővárosi Tanács, a palotanegyedért pedig a Művelődési Minisztérium a felelős... L. S. Finn vendég a Városházán Helsinki főpolgármestere, Raimo Ilaskivi Iványi Pá! tanácselnök meghívására három napot fővárosunkban töltött. Budapest és a finn főváros kapcsolatai hagyományosan jók és igen sokrétűek. E tényen túl a két polgármester eszmecseréjén számos más gyakorlati kérdés is szóba került. Raimo Ilaskivi nem rejtette véka alá, liogy tanulni is jött Budapestre, nemcsak tapasztalatcserére. Gazdag programja során alighanem elsősorban fővárosunk közlekedésének nehézségeivel ismerkedett meg, hiszen a Városházán tett látogatása után kereste fel hivatalában Stadinger Istvánt, az országgyűlés elnökét, majd utána a Hazafias Népfront székházához hajtatott. Ezek az egymástól néhány percnyi sétára található középületek azonban csúcsforgalomban gépkocsival, bizony, csak hoszszabb idő alatt érhetők el... A sajtó képviselőivel találkozva Helsinki főpolgármestere készségesen válaszolt az újságírók kérdéseire. A finn főváros lakáshelyzetéről szólva elmondta, hogy a fiatalok számára elérhető áron kínált bérlakásokból Helsinkiben is hiány van. Öröklakásra azonban nem kell várni — igaz, ezek jóval drágábbak és nagyobb méretűek —, a bankok kedvezményes törlesztés mellett akár a teljes vételárra nyújtanak hitelt. S még egy olyan adat, amelyben a két főváros nem hasonlítható össze: míg Budapesten a lakások átlagos nagysága az igények alatt marad, addig Helsinkiben „minőségi" lakásproblémával küszködnek, azaz egyedülállók vagy kiscsaládosok élnek az ésszerűnél nagyobb, többszobás lakásban. Végezetül egy apró észrevétel, amelyet a vendég szájából sem árt újra meg újra elismételni: fővárosunk tisztább is lehetne, s ez valójában és elsősorban nem pénz kérdése... -rs-Egészségmegórzési program Újabb és újabb intézmények kapcsolódnak az egészségmegőrzés országos programjához. Az egészséges életvitel módszerei átadásának jó fórumai a művelődési házak, illetve azok programjai. A szülés utáni regenerálódást szolgálja a Baba-mama torna, amely a Belvárosi Művelődési és Ifjúsági Ház újdonsága. Az anyukák magukkal vihetik háromhónaposnál idősebb kicsinyeiket, s velük vagy nélkülük mozoghatnak. Amennyiben csak a felnőtt tornán vesznek részt, az apróságok felügyeletéről a ház gondoskodik. Szintén a Molnár utcai ház indított Duciklubot azoknak a túlsúlyos, 12-14 éves kisdiákoknak, akik fölösleges kilóikból kívánnak leadni. Felnőtteknek szól a Pszichofogyókúra elnevezésű tanfolyam, amelyen a pszichológus arra vezeti rá a résztvevőket, miként lehet levezetni — evés nélkül — az idegességet. A kurzus a Csili Pesterzsébeti Vasas Művelődési Központban indult. Az egészséges testsúly megtartásához és a helyes táplálkozási szokásokhoz ad tanácsokat a Vitális-klub, a lelki egészség megőrzéséhez pedig az autogéntréning-tanfolyam. Mindkettő a XX. kerületi művelődési ház programja. A Kőbányai nőklub — a Pataky István Művelődési Központban — terveiben egészségvédelemmel kapcsolatos előadások szerepelnek. Elsőként bőrgyógyász szakorvos tanácsait hallgathatják meg. Az Iker-klub ez évi programjai között található egy akupunktúrával, antropológiával foglalkozó előadássorozat, ezenkívül tartanak naturnapot, és megismerkedhetnek a reformkonyha titkaival is. Busido néven megalakult a karate sportegyesület, gyerekeknek. A hindu bölcseleti rendszert, a jógát, mindhárom helyen tanfolyam, illetve előadás formájában oktatják. A Csili elnyerte az Egészségvédelmi Alap pályázatát: 30 ezer forintot fordíthat mentálhigénés műhely kialakítására, valamint 60 ezret a nagycsaládosok egymást segítő klubjának létrehozására. -er Idegenforgalmi fejlesztések a Belvárosban Előreláthatólag jövőre ismét idegenforgalmi próbatétel elé néz a Belváros. Az élelmiszer-kereskedelemben a jelenlegi bolthálózattal már nem képes megfelelni az igényeknek. Szükség lesz néhány nagyobb élelmiszer-áruház építésére a Belváros középső és északi részén, a tömegközlekedési megállók közelében. A nádudvari Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, például, 1600 négyzetméteres ABC-áruház kialakítását tervezi a Bajcsy-Zsilinszky úton, s az V. Kerületi Tanács már ki is utalta az igényelt helyiséget. A kis alapterületű üzletek — magánvállalkozók bevonásával — a környék lakóinak jobb ellátásán kívül az idegenforgalmi szükségleteknek is megfelelhetnének. A magánvállalkozóknak nagyobb teret adva a zöldség- és gyümölcsellátás szintén teljesebbé tehető a kerületben. A nagy tömegű szezonális áruk megjelenésekor engedélyezik majd a termékek kulturált közterületi árusítását. Különleges formákat is támogat a tanács, például a kenyér helyben sütését-értékesítését. A Rosenberg házaspár utcai vásárcsarnokot a Csarnok- és Piacigazgatóságnak adják át üzemeltetésre. Ez a szervezet vállalta az árudák korszerűsítését, a profilbővítést és az igényekhez jobban igazodó nyitvatartást. A vendéglátás fejlesztésére többféle megoldást is alkalmaznak. Új vendéglátó létesítmények nyitását segítheti elő a nem kereskedelmi célra használt helyiségek igénybevétele, valamint a belvárosi tömbrehabilitáció. Különösen a kerület déli részén adódik majd lehetőség ily módon új üzletek, szállodák nyitására. A gyorsétkeztetésen kívül elsősorban olcsó menüket árusító egységekre, valamint speciális ételkínálatú, kis éttermekre, vendéglőkre van szükség. Jelentős fejlesztés a Pesti Barnabás utcában az egykori Vasudvar átépítése. A tizennyolcezer négyzetméteres kereskedelmi, idegenforgalmi létesítmény építésére az Agrár Innovációs Bank vegyesvállalatot szervezett. A tervezőmunka irányítását Finta József állami díjas építész vállalta. Eredeti formájában állítják helyre a műemlék acél-, üveg- és vasszerkezetet. A pinceszintre garázsokat, raktárakat terveztek, a földszintre üzleteket, az emeletekre idegenforgalmi és vendéglátó helyeket, bemutatótermeket, vendégszobákat. M.T. 2