Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - PESTI TÜKÖR

Az első magyar nyelvű újság Pesten 1788 októberében Magyar Merkurius címmel magyar nyelvű újság — elsőként e nemben — jelent meg Pesten. Minek köszönhette ezt a tisztességet az akkor még bizony nagyrészt német lakosságú város? Közvetve — bármilyen furcsán hangzik is — II. József központosító buzgalmának. A kalapos király helyezte át ugyanis Pozsonyból Pestre és Budára a helytartótanácsot, az udvari kamarát és a hétszemélyes főtörvényszéket. Patzkó Ágoston Ferenc pozsonyi nyomdász, aki a Pozsonyban megjelenő Magyar Hírmondó kiadótulajdonosa volt, úgy vélte, hogy a jórészt törzsökös magyar kormányhivatalnokok Pozsonyból Pestre és Budára költözése után úgy tarthatja meg őket olvasóinak, ha utánuk költözik: így a pozsonyi Magyar Hírmondó Pesten Magyar Merkurius (majd 1789. január elsejétől Magyar Merkur) néven folytatódott. Az újság szerkesztője már Pozsonyban is Szabó Márton volt. Ő azonban 1789 márciusában Pozsonyban meghalt. A bécsi Magyar Kurir hírt adva a halálesetről, egymondatos nekrológban búcsúzik el tőle: „Ez a nevezetesebb elmebéli tehetségű ifjak közül egy vala." Utóda Török István lett. A lap nemcsak hazai, hanem külföldi híreket is közölt. Ha a megjelenés évének számára gondolunk, nem lehet meglepő, hogy a franciaországi híreknek bőséges teret nyújtott. Rokonszenvvel foglalkozott a harmadik rendnek a kiváltságos rendek és a királyi abszolutizmus elleni küzdelmével — persze a cenzúra által megszabott keretek között. Patzkó számítása azonban nem vált be. Az 1798. december 16-i számban kénytelen volt bejelenteni, hogy a hónap végén a Magyar Merkur megszűnik. Csak találgatni lehet, hogy mi volt elhatározásának az indítóoka. Lehet, hogy a lapkiadás ráfizetéses volt, lehet az is, hogy a felsőbbségnek nem tetszett a lap stílusa, de a legvalószínűbb ok az, hogy éppen 1789. december 31-én járt le az a tíz esztendő, amelyre Patzkó magyar nyelvű újság megjelentetésére kizárólagos jogot kapott. Patzkó ekkor már törődött, idős ember volt, talán nem akart az engedélyért még egyszer instanciázni. Pestnek pedig még 15 évig kellett várnia, míg újból magyar újságja — Kultsár István Hazai Tudósítása — lett és olvasókra talált a lassan, de biztosan magyarosodó városban. Tallózó Fényképek Ausztráliából Az első pillanatban nem sok jel tanúskodik arról, hogy Juno Gemes fényképeinek több köze is van Budapesthez, Magyarországhoz annál, mint hogy a közelmúltban a fővárosban, a Dorottya utcai galériában is bemutatták őket. Az alkotó életrajzi adatai már jelzik a közelebbi kapcsolatot: Juno Gemes Budapesten született, mint Gémes Judit, pesti tükör ötéves korában, 1949-ben került szüleivel Ausztráliába. Sidneyben, a drámai művészetek főiskoláján szerzett diplomát, majd Ausztráliában, Angliában és Olaszországban különböző avantgarde csoportok tagjaként dolgozott, főként a hatvanas évek közepén igen népszerű performance műfajában. Fényképezéssel a hetvenes évek vége óta foglalkozik. A műfajváltás, mondhatni, szemléletváltozását kísérte — és éppen az a szemlélet teszi igen időszerűvé munkáinak bemutatását, amely fotóiról leolvasható. Sajátos nyelvi, kulturális hagyományok őrzőjeként találkozott Ausztráliában a — mondjuk így? — többségi nemzeti nyelvi, kulturális expanziójával, az asszimilációs törekvésekkel, amelyek e távoli földrész kulturális politikáját is jellemezték a hatvanas évek végéig. Felfedezte ugyanakkor az ausztrál őslakók kultúráját, etnikai hagyományait, amelyeket kutatásra, bemutatásra méltónak tartott, s amelynek megmentéséhez, meggyőződése szerint, a maga eszközeivel a fotográfia is hozzájárulhat. Hosszú időt töltött az ausztrál őslakók között, különböző népekkel — a pitjanjatjarákkal, loritákkal, arrentékkel — dolgozott együtt, hogy nyomasztó életkörülményeiket és kultúrájuk erejét bemutassa. Nos, e vállalkozás olyan jól sikerült, hogy a Budapesten szerepelt munkák már az ausztrál őslakók megbízásából keletkeztek. Catherine de Lorenzo úgy fogalmaz a katalógusban, hogy „az ausztrál őslakók méltósága, nevetése, leleményessége, alkalmazkodó képessége és elszántsága ragyog ezekben a képekben." E politizáló munkák megértéséhez azonban, ellentétben de Lorenzo véleményével, nem kell Ausztráliában élnünk. Napjaink Keleteurópai eseményei a Budapesten élő embert is igen fogékonnyá teszik az ilyesfajta alkotások iránt. P. SZABÓ ERNŐ Kábítószer ellen... Az Egészségügyi és a Művelődésügyi főosztály, valamint a Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal szerint a kábítószeresek száma az utóbbi időben országszerte — így Budapesten is — növekedett, s egyre több közöttük a fiatal. A narkománia további terjedésének megállítására a Fővárosi Tanács Művelődési és Egészségügyi Főosztálya még 1978-ban meghatározta az ifjúság egészségét károsító szokások megelőzéséhez szükséges tennivalókat. Eszerint az iskoláknak jelenteniük kell, ha kábítószerfogyasztó diákokat találnak a közösségekben. A két főosztály 1986-ban útmutatót készített a narkománia tüneteinek felismeréséről, a megelőzésről, valamint a segítségnyújtás és a gyógyítás lehetőségeiről is, s ugyanerről a témáról ismeretterjesztő előadásokat szerveztek a szülők és a pedagógusok számára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az intézkedések ellenére a pedagógusok és a szülők csak ritkán jelzik, ha drogfogyasztó fiatalokra találnak. A Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal 1987-ben több, a szenvedélybetegségek megelőzését és a felvilágosítást szolgáló programot támogatott. Közreműködésükkel iskolai drog-, alkohol és dohányzás-megelőzési kurzusok, mentálhigiénés tanfolyamok indultak; a kábítószeresek felkutatására, mozgó, narkológiai szolgálatot szerveztek, a gyógyult és gyógyulni szándékozó drogfogyasztók számára pedig úgynevezett önsegítő csoportot alakítottak. A drogelenes küzdelmet jelentős mértékben segíti az is, hogy mára kiépült az iskolaorvosi és a gyermek ideggondozó hálózat, s valamennyi fővárosi iskolában gyermekvédelmi felelősök dolgoznak. Részt vállalnak a megelőzésből a kerületi nevelési tanácsadók és egyre több helyen már a családsegítő központokhoz is fordulhatnak a fiatalok. A szenvedélybetegek gyógyítására a fővárosban eddig két drogambulanciát hoztak létre. Ezek az intézmények minden kábítószerélvezőnek segítséget nyújtanak, s szükség szerint a Jáhn Ferenc Kórház-Rendelőintézetben újabb drogambulanciát nyitnak. A legveszélyeztetettebb fiatalok számára bentlakásos utókezelő-gondozó központ kialakítását tervezik a IX. kerületi Bokréta utca 3. szám alatti nevelőotthonban. A XIII. kerületi Faludi utcában pedig speciális intézetet kívánnak létrehozni a veszélyeztetett gyermekek és fiatalok pszichoterápiás szakellátására. M. T. 4