Budapest, 1988. (26. évfolyam)

1. szám január - PESTI TÜKÖR

A mai Pilvax köz sarkán 1838-ban nyílt meg a Cafe Renaissance kávéház, mely szinte egyik napról a másikra a nagyvárosiasodé), polgárosodó Pest diákéletének, leginkább a joghallgatóknak — a jurátusoknak — lett egyik kedvelt tanyája. Itt volt korábban kávéslegény az a Pilvax Károly, aki 1842-ben átvette a bérleti jogot, és máig névadója a történelmi emlékű vendéglátóhelynek. Az ő vezetése alatt vált a kávéház igazán népszerűvé és közkedveltté. Ma már nincs hazai iskolásgyerek, de hazájától hosszú ideje távol élő magyar sem, aki ne ismerné a Pilvax 1848 előtti és alatti történetét, a „közvélemény asztalának" közönségét, vitáit, Petőfi, Jókai és társaik forradalmi láztól lüktető tetteit, élményeit. (A magyar könyvkiadás nemrég adta közre például az egyik szereplő, Degré Alajos (1819-1896) emlékezéseit, melyben megelevenedik a márciusi napok Jókai által is megrajzolt, hiteles története.) Kevesen tudják, hogy a forradalmi események alatt már nem a Pilvax családé volt a kávéház. 1847-ben Fillinger József vette át az üzletet. Az ő vezetése alatt is úgy maradt minden, ahogyan kedvelt elődje idején volt. Sokan nem is tudtak a bérlőváltozásról. így maradt meg máig e vendéglátóhely, illetve a helyén megnyitott üzlet Pilvax kávéháznak. Pedig a szabadságharc bukása után meg kellett változtatni a Pilvax nevet, mert puszta emlegetéséért is kurtavas járt Kufsteinben vagy Olmützben. Kaffe Herrengassének hívták akkoriban, és osztrák besúgók, rendőrspiclik látogatták. Ebből az időből maradt ránk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tulajdonában lévő, „konspirációs" óntányér, melynek történeti értéke, a rajta látható Kossuth-címer mellett a rejtett évszám és felirat. A tányér közepén elhelyezett címer és a köré vésett felirat és évszám alkotója, hogy kijátssza az illetéktelenek figyelmét, úgy helyezte el a kávéház mindenki által tisztelt közismert nevét és római számokkal az 1850-es esztendőt, hogy csak az olvashatta el, aki ismerte a rejtvény feloldását. A megoldás ma már nem titok: minden második betűt és minden második számot kell összeolvasni ahhoz, hogy értelmes szöveget és évszámot találjunk. A tányér egy magángyűjtemény becses darabja volt. Korábban valószínűleg használati tárgy, a rávésés után szimbolikus emlék lett. (Még a múlt század közepén is használtak vendéglátóhelyeken ónkészleteket. Ez a tányér talán a Pilvax étkészletének egy darabja volt — ma már alig deríthető ki teljes bizonyossággal.) Közgyűjteménybe juttatója szerint a rejtett felirat és évszám — a titok — feloldója Borsos Miklós, jeles szobrászművészünk. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a híres Pilvax család leszármazottainak hagyatékából több értékes tárgyat, dokumentumot őriz. (Gyerekjátékok, virágtartó, apró ékszerek, rab honvéd készítette karperec, teás- és kávéskészlet egyes darabjai stb.) A neves vendéglátóhely ezen érdekes és értékes vendéglátás- és művelődéstörténeti emlékeit a belső renoválás után, méltó körülmények között kívánja vendégeinek bemutatni. Draveczky Balázs Zenés" kísérlet Budapest zenei életének vizsgálatakor, 1977-ben foglalkozott legutóbb a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága a kerületi állami zeneiskolák helyzetével. A zenei nevelés eredményei markáns adatokkal jellemezhetők, jóllehet, megoldásra vár számos olyan probléma (önálló épület, próbaterem, hangszerjavítás), ami fennált egy évtizede is. Az ország zenetanulási lehetőségeinek mintegy 30 százaléka van a fővárosban, ám ez kevésnek bizonyul, hiszen tanévenként csaknem kétezer jelentkezőt kell elutasítani hely- vagy tanerőhiány miatt. A zeneiskolai tanulók száma jelenleg meghaladja a 18 ezret, s ez 18,5 százalékkal több mint tíz évvel ezelőtt. A növekedés mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a Főváros 277, a Művelődési Minisztérium pedig 28 oktatói státust létesített. A zenét tanulók többsége általános iskolás (83,8 százalék), középiskolai diák 8,1 százalék. A 22 fővárosi zeneiskolában összesen 34 tanszakon folyik képzés, legtöbb híve a zongorának van (38,5 százalék), ezt követi a hegedű; a furulya és a gitár tanszakon az utóbbi időben emelkedett tanulók száma. Megindult a jazz és a népi hangszerek tanítása is. A zeneiskolákban jelenleg 23 vonós, kilenc fúvós és nyolc vegyes összetételű növendékzenekar, továbbá négy tanári kamaraegyüttes működik. Közülük az utóbbi években a III., a VI., XIII., XIV. és a XXII. kerületiek szép hazai és nemzetközi sikereket értek el. A XIV. kerületi zeneiskolának 14 (!) különböző zenekari együttese van, némelyik a hivatásosok színvonalán muzsikál. A kerületi tanácsok többsége erején felül áldoz a zeneiskolákra, cserében azt várják, hogy legyenek a helyi zenei élet szervezői és szereplőLis. Különösen a zenei centrumtól távol eső kerületekben hárul jelentős közművelődési feladat a zeneiskolákra, „koncertképes" együtteseikre, szólistáikra. A III., a XV. és a XXII. kerületi zeneiskolában helyet kapott a társművészetek oktatása, ugyanis 1981-ben kísérlet kezdődött a Művelődésügyi Főosztály kezdeményezésére. Jelenleg több mint hétszázan tanulnak táncot (balett, néptánc), festészetet, szobrászatot, népi kézművességet, bábozást, színjátszást stb. — alapfokon. Az eltelt idő azt igazolja, hogy a művészeti tanszakok harmonikusan beilleszthetők a zeneiskolai keretek közé. A növendékek kiállításai, bemutatói (Magyar Nemzeti Galéria, Néprajzi Múzeum, Fővárosi Művelődési Ház stb.), a művészeti versenyeken és pályázatokon elért eredményei is a kísérlet életrevalóságát bizonyítják. Érthető, ha az iskolák „véglegesíteni" szeretnék művészeti tanszakaikat, a XXII. kerületi zeneiskola pedig művészeti iskolaként kíván működni a jövőben. A Főváros támogatja ezeket a törekvéseket, s a Művelődési Minisztérium hozzájárulását kérte megvalósításukhoz. Emellett a Főváros javasolta a minisztériumnak az állami zeneiskolák tanulóinak tandíjáról szóló utasítás módosítását, korszerűsítését. Ez egyrészt a havi átlag 30 forintos tandíj 60 forintra történő emelését jelentené (a zeneoktatói munkaközösségben általában 3-400 forint a tandíj), másrészt, ajni lényegesen fontosabb: a tandíjak — vagy azok egy része — a jövőben a zeneiskoláknál maradna, s ilyenformán a tandíjemelés a tanulók érdekeit, a tanulás feltételeinek javítását szolgálná. Az elért színvonal megtartására, a zeneiskolai hálózat fejlesztésére ugyanis a kerületi tanácsok költségvetéséből mind kevésbé futja. A Főváros — a minisztérium hozzájárulásával — vállalná a zeneiskolai tandíjreform fővárosi szintű, kísérleti jellegű kidolgozását és bevezetését is. (o. i.) Kétszáz éves pesti rémhír Egy kétszáz éves német nyelvű pesti újság — az Ungarische Staats und Gelehrte Nachrichten — poros kötetének megsárgult lapjait forgatva bukkantam az 1788. január 12-i számban a következő tudósításra: „Tegnap azzal a hírrel leptek meg bennünket, hogy belgrádi janicsárok szerencsésen átkeltek a Dunán, majd mélyebben behatoltak az országba, és már itt is vannak Pesten. Ez mese! — volt az első gondolatunk; de hamarosan szemtanúk igazolták a hírt. Csakugyan vannak belgrádi janicsárok Pesten, de létszámuk mindössze kettőre rúg. Ők is csak szabadságot kaptak, hogy kalmárkodásukat itt folytathassák." A lap szerkesztősége ezt a megszívlelendő kommentárt fűzte a rémhírhez: ha egy forrófejű tudósító csupán e hír első részét írná meg külföldre, míg a végét tudatlanságból vagy szándékosan elhagyná, micsoda vakhírekre adhatott volna az okot! T. L. 3