Budapest, 1988. (26. évfolyam)

1. szám január - Kiss Károly: Legenda a halhatatlanságról

hogy ezt a híradást a kritika bonckése alá vessük. Bönisch bizonyára változtatás nélkül adja tovább, amit a két tiszttől és Skridelszkijtől tudott meg; de lehetséges, hogy az orosz alezredes is magyar foglyoktól hallott valamit a legendáról, noha közlései független, saját értesülésekre vallanak. Ez esetben a legendahozóknak volna egy helyi eredetű, Szibériában nőtt fűszála". Az ulan-udei Bajkálban közölt cikksorozat szerzői szerint: „A fő szenzációt Barátosi Lénárt Lajos ismert magyar földrajztudósnak a budapesti Az Est 1939. április 26-án megjelent számában közölt írása jelentette. Barátosi Lénárt részt vett a svájci Geck tudományos expedíciójában, 1909-ben Szibériát is meglátogatta. Harminc év múltán azt állította, hogy Csita alatt, Keres-Kőrösfaluban látott egy sírt rossz magyar felirattal: „Alekszandr Sztyepanovics Petrovics honvéd őrnagy. Itt halt meg 1857. május 18-án. Ő alapította Kőrösfalut." Továbbá Barátosi Lénárt úgy nyilatkozott, hogy személyesen látta a költő asztalát, és beszélt a falu sztarosztájával, bizonyos Vaszilij Vasziljevics Dragomanovval, aki a Bem alatt szolgált és Szibériába száműzött Dragoman Sándor leszármazottja volt." Dienes András, a Petőfi-filológia nagyszerű tudósa több évtizedes munkával, korabeli dokumentumokból és ellentmondó elbeszélésekből, adatról adatra araszolva rekonstruálta a költő utolsó óráit. A Petőfi-titok (1949) és Petőfi a szabadságharcban (1958) című művei az egzakt kutatás páratlan teljesítménye. Nos, Barátosi Lénárt 1939-ben közzétett beszámolóját már Dienes is górcső alá vette. így írt róla A Petőfi-titok című művében: „Odautazott és későbbi elbeszélése, amelyből az derült ki, hogy Petőfi Damjanich tábornok parlamenter tisztjeként esett cári fogságba, ahol falut alapított, verseket írt, ,véres őrnagyi zubbonya és kardja' Urgában látható — Dumas-t megszégyenítő fantáziára vall. Leggyakoribbak természetesen az oroszországi hadifogoly-legendák. Alig múlhat itt el egy rádióelőadásom vagy felolvasásom anélkül, hogy hallgatóim közül ne keressen fel fontos ügyben az a bizonyos volt hadifogoly, akit immár oly régen ismerek, s ne közölné velem komoly arccal, hogy pontos értesülései vannak Petőfi oroszországi sírja felől. Többnyire valami távoli orosz város temetőjéről van szó, ahol az illetők ,saját szemükkel' láttak egy fejfán Alekszandr Petrovics vagy Alekszandr Sztyepanovics Petrovics feliratot, esetleg beszéltek valakivel, aki emlékezett egy ilyen nevű szibériai száműzöttre. Sohasem vagyok türelmetlen a hírhozókkal szemben, tudom, hogy ezek a katonák igazat mondanak, a fogságban, távol hazájuktól, annyira megrázta őket egy ilyen fej fa látása, vagy a hír hallatára a nagyszerű élmény, amikor ott állt előttük a költő eltűnése rejtélyének megoldása, hogy teljes lehetetlenség meggyőzni őket tévedésükről; gyűrött jegyzeteiket, ezer és ezer kilométeren magukkal hurcolt, süppedt sírokai vagy kis faházakat ábrázoló kis fényképeiket mutogatják, s nem figyelnek a magyarázatra, hogy az Ungvártól Vlagyivosztokig terjedő óriási területen tízezer számra éltek az Alekszandr Petrovicsok, sőt, az Alekszandr Sztyepanovics Petrovicsok is. És igazuk van: ha a haza száz éven át nyitva hagyott egy ilyen kérdést, és tetszelgett a rejtélyben, most hallgassa meg őket." VIKTOR VIKTOROVICS PETROV CÁRI ALEZREDES — ÉS UNOKA? A Bajkál című folyóirat hasábjain közreadott cikksorozat szerzői írják: „1940. augusztus 4-én a Magyarság című napilap egy cikket jelentetett meg Folytatódik Petőfi Sándor szibériai rabságának verziója címmel. Szerzője Magyar-Csík József, egy magyar katonáról, Sviegel Ferencről beszélt honfitársainak, aki az első világháború idején esett orosz fogságba. Mikor Szibériába került, megtalálta a magyar költő és forradalmár sírját, a Bajkál-tó melletti Iliszunszk városka temetőjében. Sviegel kétszer, 1915. augusztus 15-én és 1916. március 12-én írt haza felfedezéséről. Az oroszországi forradalom győzelme után hazatérve a fogságból az iliszunszki temető két fényképét vitte magával. Az egyiken, mint a lap írta, kétkeresztfás (kétvállú) orosz, pravoszláv keresztek kö-35