Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - Kiss Károly: A Krúdy-ház

Megállok az óbudai Templom utcában, amit eszmei buzgalomból, valamikor az ötvenes években gyorsan átkereszteltek Dugovics Titusz térnek, de az őshonosak ma is csak a régi nevén emlegetnek. Oly erőszakolt volt ez az utcanév-változtatás, mint amilyen nagyképűség a kis csöndes utcát térnek kinevezni. Az elmúlt fél évszázadban sokszor megfordultam itt, még láthattam eredeti állapotában, úgy, ahogy Márai Sándor leírása megörökítette Szindbád hazamegy című remeklésében; a kis utca egyik oldalát a hajdani Korona kávéház foglalta el, itt működött az óbudai Polgári, majd Keresztény Társaskör. A háború után a Kisgazdapárt kerületi székházaként szolgált, s termeiben táncos összejövetelek várták a városrész ifjúságát. A kávéház csakhamar szakadt csehóvá vedlett, a hetvenes években itt múlatták szabadidejüket a környező tízemeletes panelházak építésén serénykedő dolgozók. Mellette üzemelt több-kevesebb sikerrel a Frankel Leóról elnevezett művelődési ház. Az utca túlsó oldalán három földszintes ház áll, a középső frissen vakoltan csodálkozik új köntösén, s azon tűnődik, hová is csöppent. Évtizedek óta Krúdy-háznak nevezik ezt az épületet. Láttam egykori tisztes polgári mivoltában: utcára néző négy ablakában muskátli és petúnia virított, s az udvaron, akárcsak a többi hasonló óbudai helyen, illatos leánder kellette magát. A háború után is sokszor láthattam, előbb megviselten, majd elhanyagoltan várta sorsa változását. Mert a jövő nem sok jót ígért: falait övező két épülettársával a Krúdy-házat is halálra ítélte a városrész történelmi múltjával mit sem törődő elképzelés, amely szerint Szindbád utolsó hajléka egy fabatkát sem ér. Meglehet, az esztelen tervezés következményeként a Templom utca környezetében sikerült elpusztítani néhány remek műemléket is. A hajdani Kiskorona, majd Fényes Adolf, jelenleg Magyar Lajos nevét viselő utca páros oldalán álló egykori lakóházak közül hét épületet még a műemlék védelméről szóló törvény sem óvott meg a bontócsákányok pusztításától. Pedig ezek a házak még a XVIII. században épültek, barokk vagy copf homlokzatú redőik alatt őrizték a rég volt Óbuda emlékvilágát. A hajdani életforma maradék hírmondói voltak ezek az épületek; pincézetükben római és középkori falmaradványok vallottak a létezés múlandóságáról. Soha nem felejtem el: 1973 nyarán, a rombolás tetőpontján itt került elő az aquincumi táborváros déli kapuja s tőle nem messze egy késő római kori, többkaréjos ókeresztény kápolna alapzata. A falak között késő avarkori sírt találtak tanúságául annak, hogy a római birodalom bukása után az itt élő őslakosság nem menekült el. A magyar honfoglalás hajnalán tehát jelentős népesség élt az Óbuda településősének tekinthető város falai között. Magyarország fővárosának településfolytonosságát sokezer, újabban föltárt lelet bizonyítja, s mégannyi igazolhatná, ha nagyobb hozzáértéssel és jobb szakmai buzgalommal tette volna dolgát Óbudán a várostervezés és építés. Ez jut eszembe most, a Krúdy-ház közvetlen környezetében: ha kétszáz méteres sugarú kört vonnánk körülötte, e képzeletbeli területen Budapest s az ország történetének minden fontosabb fordulóját fölidézhet nők. A református templom alatt hever az Árpádházi és Anjou királynék palotája, nemsokkal távolabb, a Golival szemben sikerült megtalálni és föltárni a nagy hírű középkori klarissza klastrom maradványait. Szindbád utolsó hajléka s annak környezete kiváltképp oltalomra szorult volna. Krúdy, akinél magyar író több és Krúdy Gyula gyermekével, Zsuzsával •HL LÜ.LL-1 A ház helyreállítás előtt 33