Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - Guba Zoltán: Belvárosi körzet

kát az embereinek. Hónapok telnek el. Ha valakinek elfogy a türelme, s bemegy megkérdezni, mi van, mikor jönnek már a szakik, Demecsné megmutatja a munkalapot, a munkát elvégezték, a lap alá van írva... így megy ez. — Az ember falba ütközik — mondja Háborné. — Még Guba elvtárs is sokszor tehetetlen, pedig fiatal, agilis ember. Amolyan kijáró típus. — Milyen emlékezetes ügyei voltak? — Például a Sitkei-ügy. Sitkei néninek az a fixa ideája, hogy nem tud a lakásban megmaradni. Fél. Magatehetetlen öregasszony, egyedül élt kétszobás lakásában. Leadtuk a lakását, dr. Guba elintézte Sitkei néni szociális otthoni felvételét. Mindezt két év alatt. Ez nagyon nagy dolog! — Ott volt a Metropol-ügy — segít Háborné. — A Metropol Szálló pakurával fűtött. Kormos volt az egész Osvát utca. Mára már nem kormolnak. Ezt is ő intézte el. — Mi az, amin nem tud segíteni? — Az Osvát utcai üvegvisszaváltónál mosdatlan, kétes egzisztenciák járnak. Istenem, micsoda alakok! A kapualjat vécének nézik. Nincs közbiztonság. Dr. Guba mennyit kilincsel, hogy állandó rendőri felügyelet legyen ott, de ő sem képes elintézni. Pedig vannak BM-es kapcsolatai. Vagy ott a Dohány utca 57. házfelügyelője. Három éve határozat van rá, hogy ki kéne költöznie, de cserelakás nincs, ilyet a tanácstagunk sem tud szerezni. — Nem azért mondom, mert én is ott lakom, de a legneuralgikusabb pont az Athenaeum Nyomda — mondja Tóthné. — Zajosak a gépek, rázkódnak a falak, évek óta nem tudom magam kialudni. Csak ülök éjszakánként az ágyon, és sírok. Már jártam Filó országgyűlési képviselő elvtársnál is, megmondta, új gépekre, szigetelésre nincs a nyomdának pénze, viszont üzemelnie kell. Nyújtott idejű ügyfélfogadás van a VII/1 IKV Dohány utcai kirendeltségében. Sokan vannak ma, csak Kocsis József, a kerület 6-os választókörzetének tanácstagja nem érkezett még meg. Kocsis elvtárs elnézést kér, mondja Győriné, lakóbizottsági felelős, de tanácsülésre kellett mennie. Megnyitja az ülést, s amint lehet, idejön. Jobb híján, nézelődöm. Van mit. A főnöki irodában a kirendeltség helyettes vezetőjét, Kiss Istvánt kéttagú delegáció „puhítja". Negyven perce vannak bent a Dohány utca 22-24. képviseletében. Azt mondják, nyugdíjba ment a házfelügyelő, s addig innen el nem mozdulnak, amíg ígéretet nem kapnak arra, hogy új ember kerül a házmesteri lakásba. — Nem ígérhetek semmit. — Miért nem ígérhet? — Mert nincs cserelakásunk. Az utcára nem rakhatom a régi emberünket. — Nekünk új házfelügyelő kell! Ezért jöttünk. És így tovább. Illetve általában kezdődik elölről az egész. — Figyeli — fogja meg a könyökömet Győriné —, egy év alatt kicserélődött az egész kirendeltség. Régi ember talán, ha egy-kettő maradt. Ezek tudják, hogy ők vannak a lakosságért, és nem fordítva, felelőtlenül nem ígérnek semmit. Amit megígérnek, azt viszont megcsinálják. Próbálom Győrinét kifaggatni, húsz éve, hogy segíti Kocsis József tanácstag munkáját, milyen emlékezetes közös ügyük volt. Erre a kérdésre rázza a fejét, nem mond semmit, hadd válaszoljon Kocsis elvtárs. Csak annyit mond, a 6-os körzet, a Kisdiófa és a Dob utca páros, valamint a Holló és Majakovszkij utca páratlan oldala által határolt terület ad annyi munkát, hogy akár öt tanácstagnak is elég lenne. Itt tartunk, amikor egy őszülő, szemüveges ember nyújtja a kezét: — Kocsis József vagyok. Elnézést, hogy megvárakoztattam. Jöjjön, keressünk egy csendes helyet! — Nem kötelező, ön miért tart tanácstagi fogadóórát? — Nagy a területem. Hiába szeretnék, személyesen nem juthatok el mindenhová. A választókkal való közvetlen kapcsolatra viszont szükségem van. — Szerencsés dolog az IKV irodájában fogadni a választókat? — Egyértelműen az. Kezdetben a lakásomon fogadtam a választókat. Zavartam a családomat, a választók is kínosan érezték magukat. Az IKV kirendeltség ideális hely. A lakossági gondok többsége IKV-s eredetű. Ha bejön a panaszos, a meghallgatás után nem kell levelezgetni, telefonálni, utána járni. Itt az illetékes, bekopogok, személyesen el tudom intézni az ügyeket. — Sikeres ez a munka? — Van, hogy igen, van, hogy nem. — Mire a legbüszkébb? — Arra, hogy a Majakovszkij utca 27. függőfolyosójának eltűnt az aládúcolása. Húsz éve, hogy az ácsolat készült. Aztán minden évben újabb gerendákat vertek be. Most, hogy a folyosókat megerősítették, lebonthatták az ácsolatot. Ugyanilyen jellegű munka folyik a Kazinczy utca 57-ben is. Higgye el, nagy öröm ez az ott lakóknak és nekem is. — Hát még? — A Majakovszkij utca 25-ben cserélik a szennyvízcsatornát, a 27-ben a villanyvezetéket. A lakók jó közérzete ott kezdődik, hogy nem áznak be, nem folyik a fejükre a víz. A Majakovszkij utca 33-ban megkezdődött a tető generáljavítása. Hatalmas dolog ez. Jó, tudom, a körzetem majd' mindegyik házának tetőzetére ráférne a javítás. Egyszerre nem megy. Kis lépésekkel haladunk. — Olvastam, hogy ez a terület Budapest egyik legelhasználtabb része. Az ember még második világháborús sebeket is lát az épületeken. Értékes házak mennek veszendőbe. — Igen, igen. Ismert gond. Azt kell mondanom, a műemléki felügyelőség jobbnál jobb határozatokat hoz. Igen ám, de egy fillért sem ad. Tanácstagi feladatomnak tartom, hogy a jogos lakossági igény és a házkezelőség közötti egyensúlyt elősegítsem. — Ezt, hogy kell érteni? — Az IKV-tól csak annyit lehet kérni, amennyit a gazdasági helyzet megenged. De azt viszont meg kell követelni... De hadd büszkélkedjem. Kerületünkben megkezdődött a tömbrehabilitáció. Vannak kedvező jelek. — A kedvezőtlenekről még keveset szóltunk. — Szerintem eleget. Most beszéljek arról, hogy támogatjuk az „Egy ház, egy házfelügyelő" mozgalmat? Jelenleg jó, ha minden negyedik házban van házfelügyelő. Az épületekbe takarítóbrigádok járnak. Ha járnak. És a házfelügyelőség nemcsak takarításból áll... De mennyire nem! Igen ám, de mi legyen a nyugdíjas házfelügyelőkkel? Utcára nem kerülhetnek. Cserelakás nincs. Vagy beszéljek arról, hogy erre sincs pénz meg arra sincs? Keressük meg, miben, hol tudunk segíteni, milyen eredmények vannak, és azokról szóljunk. Arról, hogy milyen jó a kapcsolatom a helyi IKV-val, és személyesen Manek elvtárssal. Arról, hogy sokat segíti a munkám a VII/6-os pártszervezet. Arról, hogy támogat a Hazafias Népfront. Jó kapcsolatok nélkül nem lehet hatékony munkáról beszélni. — Elégedett az eddig elért eredményekkel? — Amit tehettem, azt hiszem, megtettem. A Hajtóművek és Festékberendezések Gyárának, ötvenhét éves, nyugdíjas diszpécsere vagyok, kezd fogyni az energiám. A következő választásig még teszem a dolgom, aztán jöjjenek a fiatalok! — Senki nem zavart bennünket. Nyugodtan beszélgethettünk a fogadóóráján. Általában hányan szoktak jönni? — Ketten-hárman. Egyszer hatan voltak. — Csalódott, hogy most nem jött senki? — Miért lennék csalódott? Nem azért jövök ide, mert azt hiszem, itt biztos vár valaki. Azért jövök, ha valaki megakadt az ügye intézésében, s úgy érzi, segítségre szorul, az megtaláljon. — De akkor most hiába jött el a tanácsülésről. — Nem jöttem hiába! Tegnap az utcán az egyik választóm elkapott. Az ő ügyében kell Manek elvtárssal tárgyalnom. Igaz, most nem jött be ide, de egy a lényeg: az ügyek így vagy úgy elintéződjenek. GUBA ZOLTÁN 10