Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - Müller Tibor: Holló, telefonnal

,,Ha minden jól megy, 2000-re elérhetjük, hogy 100 lakosra 40 készülék jusson, és a jelenlegi, átlagosan tízéves várakozási idő a tizedére csökkenjen" hogy arccal a telefon felé. Minden nélkü­lözhető pénzünk átszivárgott erre a terü­letre. De mert ez politikai kérdés is, már ebben a tervidőszakben jelentős segítséget kaptunk és kapunk a költségvetéstől. Ha­marosan, új reléállomások felszerelésével, megszűnnek ezek a fehér foltok. Lega­lább „szürkévé" válnak majd. De van itt egy furcsa ellentmondás: amíg kétszáz­vagy háromszázmillió forintos beruházás a telefonfejlesztés területén alig-alig érzé­kelhető, ugyanez az összeg a posta hagyo­mányos területein valóságos csodát tenne. 'Látványos eredményeket produkálna. Ez azonban nem szabad, hogy elvakítson bennünket. A már felsorolt okok miatt a fontossági sorrend kötelez. De, természe­tesen, ez nem jelenti azt, hogy nem fej­lesztjük a hagyományos posta technológi­áját és minőségi színvonalát. — Ilyen drága a telefon? — Egyetlen állomás felszerelése nagyjá­ból százezer forintjába kerül a Postának. Ebből az egyéni előfizetők 12 ezer forin­tot térítenek meg. Csak a vállalatokat ter­heljük meg a teljes összeggel. — Ugye, nem veszi rossz néven, ha mindennek ellenére, nem sajnálom a Pos­tát? Hiszen a készülék felszerelése után csak úgy dől hozzá a pénz a befolyt díjak­ból. — Mondtam én egy szóval is, hogy a te­lefon ráfizetéses? Legalábbis hosszú tá­von? — Valóban nem. — Na látja! Pedig a központok, a kor­szerű kábelek, a hálózat karbantartása, az elodázhatatlan rekonstrukció még nem is került szóba. Ezek sem olcsó dolgok. Az azonban vitathatatlan, hogy magán­személyek telefonigényének teljesítésekor mi vállaljuk a költségek kilencven százalé­kát. Mondhatnám így, hogy vállaltuk. Mert ez sem megy ám sokáig. Most meg­indítottuk a magánerős telefonakciót. A kérelmező mintegy 50-55 ezer forintért hozzájuthat a készülékhez. Nem is hiszi, milyen nagy az érdeklődés! — Kiszorított helyzetben vagyunk. Egyből nem lehet választani. Mindeneset­re értem az érveit. S azt is, hogy a távköz­lés nálunk nem tartozik a versenyszférá­ba. Van egy Beloiannisz Híradástechnikai Gyárunk, Dubavoxunk, Kábelgyárunk. — Úgy van. Ha volna még két vagy há­rom BHG, képesek volnánk segíteni a versenyérdekeltséget. Akkor vásárlók volnánk, akik hatással vannak a piacra. Ez egyelőre, ha nem is ábránd, mindene­setre a jövő. — A jelen viszont az, hogy a Magyar Posta szegény? — Nem szegény. Hiszen az a vállalat, amely nyereséggel dolgozik, nem lehet szegény. Gazdagnak sem mondható, hi­szen még csak most közelítjük meg azt a korszerűnek mondható műszaki­technikai színvonalat, amely legalább ar­ra alkalmas, hogy a gazdaságot nagyobb zökkenők nélkül kiszolgálja. Ez a jelen. A jövő pedig... Ha beválnak a terveink, az elképzeléseink, néhány éven belül lega­lább jómódúak lehetünk. MÜLLER TIBOR 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom