Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - Müller Tibor: Holló, telefonnal

,,Ha minden jól megy, 2000-re elérhetjük, hogy 100 lakosra 40 készülék jusson, és a jelenlegi, átlagosan tízéves várakozási idő a tizedére csökkenjen" hogy arccal a telefon felé. Minden nélkülözhető pénzünk átszivárgott erre a területre. De mert ez politikai kérdés is, már ebben a tervidőszakben jelentős segítséget kaptunk és kapunk a költségvetéstől. Hamarosan, új reléállomások felszerelésével, megszűnnek ezek a fehér foltok. Legalább „szürkévé" válnak majd. De van itt egy furcsa ellentmondás: amíg kétszázvagy háromszázmillió forintos beruházás a telefonfejlesztés területén alig-alig érzékelhető, ugyanez az összeg a posta hagyományos területein valóságos csodát tenne. 'Látványos eredményeket produkálna. Ez azonban nem szabad, hogy elvakítson bennünket. A már felsorolt okok miatt a fontossági sorrend kötelez. De, természetesen, ez nem jelenti azt, hogy nem fejlesztjük a hagyományos posta technológiáját és minőségi színvonalát. — Ilyen drága a telefon? — Egyetlen állomás felszerelése nagyjából százezer forintjába kerül a Postának. Ebből az egyéni előfizetők 12 ezer forintot térítenek meg. Csak a vállalatokat terheljük meg a teljes összeggel. — Ugye, nem veszi rossz néven, ha mindennek ellenére, nem sajnálom a Postát? Hiszen a készülék felszerelése után csak úgy dől hozzá a pénz a befolyt díjakból. — Mondtam én egy szóval is, hogy a telefon ráfizetéses? Legalábbis hosszú távon? — Valóban nem. — Na látja! Pedig a központok, a korszerű kábelek, a hálózat karbantartása, az elodázhatatlan rekonstrukció még nem is került szóba. Ezek sem olcsó dolgok. Az azonban vitathatatlan, hogy magánszemélyek telefonigényének teljesítésekor mi vállaljuk a költségek kilencven százalékát. Mondhatnám így, hogy vállaltuk. Mert ez sem megy ám sokáig. Most megindítottuk a magánerős telefonakciót. A kérelmező mintegy 50-55 ezer forintért hozzájuthat a készülékhez. Nem is hiszi, milyen nagy az érdeklődés! — Kiszorított helyzetben vagyunk. Egyből nem lehet választani. Mindenesetre értem az érveit. S azt is, hogy a távközlés nálunk nem tartozik a versenyszférába. Van egy Beloiannisz Híradástechnikai Gyárunk, Dubavoxunk, Kábelgyárunk. — Úgy van. Ha volna még két vagy három BHG, képesek volnánk segíteni a versenyérdekeltséget. Akkor vásárlók volnánk, akik hatással vannak a piacra. Ez egyelőre, ha nem is ábránd, mindenesetre a jövő. — A jelen viszont az, hogy a Magyar Posta szegény? — Nem szegény. Hiszen az a vállalat, amely nyereséggel dolgozik, nem lehet szegény. Gazdagnak sem mondható, hiszen még csak most közelítjük meg azt a korszerűnek mondható műszakitechnikai színvonalat, amely legalább arra alkalmas, hogy a gazdaságot nagyobb zökkenők nélkül kiszolgálja. Ez a jelen. A jövő pedig... Ha beválnak a terveink, az elképzeléseink, néhány éven belül legalább jómódúak lehetünk. MÜLLER TIBOR 8