Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - Gyarmati Szabó Éva: Közműépítés társadalmi összefogással

tik be hivatásukat az egyébként indokoltan elrendelt közlekedési korlátozások sem. A Margitszigeten, a Várban és a Városligetben százával találhatók gépjárművek, amelyek kivételezés okán vagy egyszerűen engedély nélkül tartózkodnak ott. Gáspár Tibor helyes elképzelése a lakóterületi zöldfelületek fejlesztéséről szintén nem felel meg az eddig követett gyakorlatnak. A lakótelepek zöldfelületeit egyremásra utólag beépítik „intenzifikálás" címén. Emögött az az elgondolás rejlik, hogy közművesített területen olcsóbb építkezni. A valóságban a közműveket csak az eredetileg tervezett házakra méretezték, így az új építményeket csak útfelbontással járó nagyobb átmérőjű vezetékek fektetésével láthatják el. Ilyenformán eltűnik a gazdasági előny, a lakosság pedig zöldfelület nélkül marad. Gáspár Tibor fejtegetéseit olvasva, elsősorban a vázolt helyes célkitűzések sorsáért kell aggódnunk. Hat esztendővel ezelőtt a Fővárosi Tanács testülete már elfogadott egy környezetvédelmi koncepciót, amely intézkedéseket ígért a budai hegyvidék beépítésének csökkentésére, a növényzet megóvására és értékének megállapítására. A Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság kénytelen volt megállapítani, hogy a tanácsülés határozatai „csak részben teljesültek". A városrendezési hibák annyiban különböznek például egy termelőszövetkezet éves vetéstervének hibáitól, hogy az előbbiek évszázados kihatásúak, míg az utóbbiak két esztendő alatt kijavíthatok. Éppen ebben rejlik a döntést hozó hatóságok felelőssége és a szocialista demokráciából fakadó kötelezettsége, hogy ezeket jóváhagyás előtt a lakossággal megvitassa. E vitához kívántam hozzászólni, megjegyzéseim tükrözik környezetvédelmi csoportunk állásfoglalását. DR. RADÓ DEZSŐ a Budapesti Városszépítő Egyesület alelnöke KERÜLETRŐL KERÜLETRE Közműépítés társadalmi összefogással Egyre több helyütt ismerik fel az emberek: a pénzszűke miatti siránkozás semmit nem old meg. Eredményre vezethet viszont az összefogás, amely nemegyszer képes úrrá lenni a reménytelennek látszó helyzeten is. Szép bizonyítékát adta ennek két évvel ezelőtt a XVI. kerület, ahol a lakosság — elegendő tanácsi tőke híján — létrehozta a csatornamű-társulást. Az alakulás évében, 1986-ban egy, tavaly öt kilométer csatornát építettek önerőből, az idei terv pedig ezt is meghaladja: hat-tíz kilométeres szakasszal szeretnének elkészülni. A lakosság a költségek 60 százalékát vállalta magára. Tehette, mert a jogi lehetőségek kedveznek a társulásoknak: az Országos Vízügyi Hivatal, például, vissza nem térítendő állami támogatást nyújt ezeknek a közösségeknek, az OTP kommunális fiókja pedig nagy összegű hitellel segíti az ilyen beruházások megvalósítását. Nem elhanyagolható előnyt jelentett, hogy az is kérhette felvételét a társulásba, akinek egy fillérje sem volt, mert az induláshoz szükséges összeget teljes egészében hitelezte a pénzintézet. A visszafizetés 15 évi részletre történik, ami azt jelenti, hogy „érdekeltségi egységenként", azaz lakásonként, családonként 600-800 forintot kell törleszteni negyedévente. A társulás több mint hatszáz tagja tisztában van azzal, hogy a csatornaépítés állami, tanácsi feladat, de azt is tudja, hogy a közös pénztárca igencsak lapos: a hivatalos keretből évente két és fél millió futná erre a célra, miközben csak az égetően szükséges Baross utcai főgyűjtőcsatorna megépítése potom kétszázmillióba kerül. így aztán állami feladat ide vagy oda, besegítettek a tanácsnak — önmagukért, a saját érdekükben. A kerület öröklött elmaradottságából származik a jelenlegi hiány. Amikor 1950-ben Mátyásföldet, Cinkotát, Árpádföldet, Sashalmot és Rákosszentmihályt egyesítve a fővároshoz csatolták, e falvakban csak elvétve akadt vízvezeték, amely a 60-as években kezdett elterjedni, akárcsak az életmódváltozás következtében a fürdőszoba. így aztán rohamosan gyarapodott a szennyvíz, amelyet az itt lakók, csatorna híján, a földbe vezettek vissza. Abba a földbe, amely földrajzi-geológiai adottságai folytán amúgy is eléggé vizes. Már akkor nagy szükség lett volna elvezető csatornákra, amelyeket, természetesen, nem lehetett egyszerre megépíteni. Pet hő Gábor tanácselnök-helyettes szerint máig a kerületi lakásoknak csupán harminc százalékát sikerült a csatornahálózatba bekötni, ezért szinte törvényszerű, hogy ebből a szempontból a XVI. kerület az utolsó helyen áll a fővárosban. Talán éppen ez a magyarázata annak, hogy társadalmi összefogás tekintetében évek óta az elsők között szerepelnek. Mert az elmaradottság más területeken is kísért, így például a víz- és gázvezetékhálózatot, utat, járdát, szolgáltató és más közintézményeket kellett építeni, s a munkából a lakosság meglehetősen nagy részt vállalt. A tanácselnök-helyettes mindezt az utolsó évek adataival szemlélteti: a VI. ötéves terv teljes időszakában 250 millió forintot tett ki az itt élők közreműködése, ezzel szemben 1986-ban — tehát egyetlen esztendőben! — már 170 millió ez az érték, tavaly pedig több mint 150 millió. Ez személyenként két évvel ezelőtt 2500 forintnál többet jelentett, 1987-ben pedig ennél alig kevesebbet, mintegy 2300 forintot. A településfejlesztésért végzett társadalmi munkát 1986-ban a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nemzeti zászló adományozásával és, nem utolsósorban, hatmillió forinttal ismerte el, ami azt jelentette, hogy a XVI. kerület hasonló jellegű városrészeink „versenyében" az első helyre került, miként a közműépítésben elért eredményei tekintetében is. A nagyfokú elmaradottságból származó hátrányt a tanács önerőből képtelen leküzdeni, ezt az itt élő emberek jól tudják. Ezért vállalnak szinte évről évre maguk is nagyobb áldozatot lakóterületükért, ez az oka egyebek között annak, hogy a tanács számíthat rájuk. A lakosság minden rétegének közvetlen érdeke fűződik a társadalmi összefogáshoz, ahhoz, hogy ez a főként kertvárosi jellegű település megőrizhesse a múlt értékeiből azt, amit érdemes megőrizni — a családi házak, kertek nyugodalmát, a nyaralóhelyi hangulatot —, és felszámolja azt, ami akadályozza a gyorsabb fejlődést, azaz kényelmesebbé, összkomfortosabbá, kulturáltabbá tegyék környezetüket. A tanács vezetői keresik az útját-módját annak, miként segíthetnék legjobban a lakók kezdeményezéseit, hiszen ezekből itt nincs hiány. A tervek szerint a nyáron elkülönített pénzalapot létesítenek a társadalmi munkák támogatására. A másfél milliós alapot, minden bizonnyal gyarapítani fogják a kerületi gazdálkodó szervezetek, kisiparosok is, hiszen nekik is érdekük a városrész fejlesztése, szépítése. Ez az igény egyre erőteljesebben jelentkezik, s árkok tisztításában, utcák, terek parkosításában, udvarok gondozásában mutatkozik meg a legjobban. A pénzt ezeknek a munkáknak az ösztönzésére, támogatására szánják. GYARMATI SZABÓ ÉVA 39