Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - PESTI TÜKÖR

pesti tükör „Uj" pest-budai cégérek TETTAMANTI BELA rajza Új pavilon a János Kórházban A közelmúltban adták át a János Kórház új fül-orr-gégészeti pavilonját. A több mint 75 éves kórház folyamatos rekonstrukciójá­nak egyik jelentős állomása ez, hiszen a Já­nos Észak-Buda és környéke kulcsfontossá­gú egészségügyi intézménye, ellátási körzeté­ben mintegy 450 ezer ember él. A János Kórházban a gégészeti osztály 1911-ben, a fülészet 1913-ban kezdte meg működését; az egységes szakmai irányítású fül-orr-gégészeti osztály pedig 1962 óta fo­gadta a betegeket az eddigi, egyre szűkebbé váló, s az idők folyamán mindjobban ela­vult, leromlott állagú épületben. Éves átlag­ban 20 ezer beteget gyógyítottak itt, és kéte­zer műtétet végeztek, tehát a régi épület bőví­tésére és korszerűsítésére olyan megoldásra volt szükség, mely nem zavarta a gyógyító­munka folyamatosságát. A Fővárosi Tanács ezért úgy döntött, hogy a régi épület tőszom­szédságában új pavilont építenek. A rekonstrukció első ütemében elkészült az új kórházépület, mely 80 ágyas fekvőbe­teg-részleget, új műtőket és gyógyászati he­lyiségeket, továbbá járóbeteg-rendelőket foglal magába. A pavilon, melyet a tervezett határidőre — és kifogástalan minőségben! — a Középületépítő Vállalat hozott tető alá, 121 millióba került, s további 31 millió az újonnan vásárolt kórházi műszerek, gépek, felszerelések értéke. Az új pavilonban jelen­leg 50 kórházi ágyon folyik a gyógyítás, öt kórtermet ugyanis olyan funkciók „kötnek le", amelyek később a felújított régi épület­ben kapnak helyet. Az öreg épület felújítása egyébként megkezdődött, átadására jövőre kerül sor, s akkortól teljes kapacitással fo­gad betegeket a kórház fül-orr-gégészeti osz­tálya, melynek tervezett teljes rekonstrukciós költsége 226 millió forint. A kórházban mindeközben folyik a teljes közműhálózat rekonstrukciója, a 225 milliós munka előreláthatólag 1990-ben befejező­dik. Előkészítés alatt áll a négyezer adagos konyhaüzem felújítása és korszerűsítése, melynek kivitelezése várhatóan ebben a terv­időszakban megkezdődik, és folynak a nagy teljesítményű kórházi mosoda építésének előkészítő munkái is. (-y) Városházi mozaik Nagy évtized Események sorával búcsúzik a főváros a 90-es esztendőkben a XX. századtól, a máso­dik évezredtől. 1990-ben emlékezünk meg Hunyadi Mátyás halálának 500. évforduló­járól. Úgy számítják, csak vidékről 6-7 mil­lió ember látogat Budára. Világkiállítással ünnepeljük 1995-ben a honfoglalás 1100. s felszabadulásunk 50. évfordulóját. Azután következik az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc 150. évfordulója. Vajon nem túl sok az ünnepség? A Város­háza úgy véli, hogy valójában nagy szerencse a megemlékezések találkozása és kedvező el­oszlása a következő tíz évben. A felkészülés napjainkban már folyik. Új szellemi-erköl­csi-anyagi erőket vonnak be a fejlesztésbe, s ez mindenképpen fellendülést hoz Budapest­nek. Különösen fontos, hogy az események torlódása miatt gyorsan megtérülnek a beru­házások, és folyamatos lesz kihasználásuk. „Főpróba" a kiállításhoz A Mátyás-évforduló megrendezése „fő­próba" lesz a világkiállításhoz. Mivel a hatá­rokon túlról is sok vendég érkezik, s a terve­zett lovagi játékok és színes felvonulások egy időben vonzzák a látogatókat, fővárosunk már 1990-ben megtanulja, hogyan kell sok embert elhelyezni és jóltartani. A legnagyobb gond a szállás. Bár a szállo­dai lánc terjeszkedik, a vendégsereg tekinté­lyes részét a fizetővendégszolgálatok helye­zik el. Ma jó áron lehet kiadni a lakásokat, s ezért számolni lehet azzal, hogy a lakosság nagyobb arányban kezd építkezni saját tőké­ből. Korábban úgy hitték: a világkiállítás e­lőtti időben erősödik a befektetési kedv. Ezt most előbbre hozza a Mátyás-évforduló. Nagy feladat az étkeztetés. Szerencsére a vendégjárás folyamatos és viszonylag ará­nyosan nő, s így mód nyilik rá, hogy 1990-ben új vállalkozók bővítsék a hálózatot, s 1995-ig megerősödjenek. Két pannon város Nagy érdeklődést keltett mindenütt, hogy a magyar és az osztrák főváros együtt kíván­ja megrendezni a világkiállítást. Kormá­nyunk elnöke nemrég kiemelte a közös vál­lalkozás fontosságát. Hiszen már a készülő­dés is erősítheti a gazdasági és művelődési kapcsolatokat a két nép között. Bizonyítja ezt a 2000 éves Pannónia kö­szöntése. Buda-Aquincum ugyanúgy pannon város, mint Bécs-Vindobona, s már a Pax Romana idejében erős szálak fűzték össze a két Duna menti erődítést. A tény — a világ­kiállítás két pannon város közös vállalkozása — nem pusztán a hírverést könnyítheti meg, hanem a rendezést is befolyásolja. A látoga­tók megismerhetik a két várost és Pannónia múltját. Diós-meggyes fácán Mi vonzza hazánkba a látogatókat? A szállodások, vendéglősök szerint elsősorban a viszonylag olcsó árak. Ez tagadhatatlan, s így lesz még sokáig. Ezért a kereskedelem megvizsgálja, hogyan lehetne még jövedel­mezőbb az idegenforgalom. A vendégek zöme, ha többet és jobbat kap, ezt kész megfizetni. Vagyis a fejlesztés legfontosabb útja a szolgáltatások bővítése és javítása. Ez vonatkozik az éttermi kínálat­ra is. Jó étel a rácponty, de még jobb a sonkás-csirkemájas pisztráng vagy a konya­kos-rozmaringos kecsege — bár többe is ke­rül. S csodálatos a lecsós fácán, de még cso­dálatosabb a diós-meggyes, konyakos, mus­kotályos lében elkészítve. S a libamájas bor­júcombbal töltött vadkacsát is jó áron lehet „megetetni". Az ünnepségek sora módot ad rá, hogy feltámasszák s megismertessék a világgal a 'régi magyar konyhát. Az erdélyi fejedelem szakácsa 1680-ban sokszáz féle halból, vad­ból készült ételt kínált... Ember és természet Beszámultunk arról, hogy a világkiállítást előkészítő „gondolatgyár" javaslata: 1995-ben mutassák be az ember és a természet új kapcsolatát. Egy másik ötlet címe: Ember és táplálkozás. Bárhogy is határoznak, a termé­szetvédelem fontos helyet kap. A táplálko­zásban nő a gyümölcs, a hal és a vad aránya. Mindez sürgeti a halászat, a vadászat és a kertészet fellendítését. Ennek feltétele vi­szont természeti környezetünk megóvása és megújítása. Hogy már a készülődés milyen lehetősége­ket teremt a fejlesztéshez, jelzi a fásítás. Bu­dapesten is, Bécsben is jelszó lett: az egész város kiállítási terület. Ennek felismerése már érezhető. Elkezdődtek nálunk is a faül­tetések, új gyümölcsösökkel gazdagodott Buda. A legértékesebb növényzet kerítésen belül kerül a földbe, de társadalmi segítséget kaptak a kertészek a parkosításhoz is. S már nemcsak Pestlőrincen vagy Megyeren látha­tó, hogy a lakó a ház előtt fákat ültet és gon­doz, hanem a pesti Nagykörúton is. Vállalkozók Újlakon A III. Kerületi Tanács — amely továbbra is lankadatlan erővel küzd, hogy Óbudán rendezzék meg a világkiállítást — bejelentet­te: Újlakon nyáron vagy legkésőbb ősszel el­kezdődnek a tervezett nagy építkezések. A bontáshoz már hozzáfogtak a piac és a kato­nai amfiteátrum mellett. Minden lakás válla­lati és lakossági pénzből készül. A közműve­sítés, az egészségügy és a kereskedelem egy részének bővítése a tanács gondja. A piacot meghagyják, de megújítják. A vállalkozók érdeklődését növeli, hogy a kiállítás idején mindenképpen itt lesz az e­gyik legnagyobb vendéglátó központ. ACZÉL KOVÁCH TAMÁS 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom