Budapest, 1988. (26. évfolyam)

4. szám április - PESTI TÜKÖR

bői, illetve a Fővárosi Tanácstól kapott céltámogatásból. A III. kerületben már a korábbi években is összefogtak a la­kók, igaz nem aszfaltos, csak murvaterí­téses utak építésére. Hagyományai vannak az ilyen útépí­tésnek a XVI. kerületben is. Itt a közel­múltban négy utcában, körülbelül más­fél kilométer hosszúságban a földmun­kákat és az ide szállított kavics nagy ré­szének elterítését végezték el a környék­beliek. Most a kerület több útszakasz aszfaltozásához igényelt 6 millió forin­tos támogatást a Fővárosi Tanácstól. A többször tízmilliós útépítési költségek­hez főként itt is a kerületi tanács, illetve a lakosság járul hozzá. Nem egy utcából jelezték már a lakók, hogy vállalják épí­tőközösség megalakítását, a tanács vi­szont csak ott vállalja és támogatja ilyen társulás szervezését, ahol a közműkiépí­tettségen kívül a forgalom is indokolja a szilárd útfelület kialakítását. A tanácsok a kisebb igénybevételű utaknál, ahol vékonyabb alapozó­beton- és aszfaltréteg is elegendő, gaz­daságosabb kivitelezési megoldásokat keresnek. Az Aszfaltútépítő Vállalat kí­sérletképpen több XVI. kerületi utcá­ban is kipróbálta már a viszonylag ol­csó, bontott aszfaltgranulátumot hasz­nosító burkolatot. A nemrég elkészített útszőnyegek még nem vizsgáztak min­den szempontból, az eddigi teherpróbák azonban már hoztak kedvező, haszno­sítható tapasztalatokat. A tanácsok munkáját segíti a Közlekedési Miniszté­rium két tájékoztató kiadványa: ezek­ből az ismertetőkből könnyen kiválaszt­ható az igényekhez és a rendelkezésre ál­ló talajmechanikai adottságokhoz ké­pest legolcsóbb útszerkezeti megoldás. (müller) HHHflHHHHMHHHHHHHHI Környezetvédők és városszépítök A települések környezetvédelmében több közös feladata van a Hazafias Népfront Országos Elnökségéhez tarto­zó környezetvédelmi bizottságnak, vala­mint a Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetségének. Kiemelt fel­adat, például, a vízműtelepek védelme. A lakosság vízfogyasztása néhány évti­zed alatt a tízszeresére növekedett, a la­kások csaknem kilencven százalékában vízvezeték van. Csatorna viszont csak Etz otthonok negyven százalékából szál­lítja el a szennyvizet. Napont több mil­lió köbméter szennyvíz kerül a talajba. A csatorna hiányán kívül nagy gondot jelent az ipari és a mezőgazdasági terme­lésből adódó szennyezés. Holott megfe­lelő kezeléssel a mezőgazdaság is hasz­nosíthatná a szennyvizeket, s a viszony­lag kis költségű, egyszerű tisztítók, kö­zömbösítők építése szintén nagyobb fi­gyelmet érdemelne. A két szervezet egy­aránt szorgalmazza e megoldások álta­lánosabb alkalmazását. Javaslataikat el­juttatják az illetékes országos hatósá­goknak. -r-r •BBHHHH••••••• Abakanowicz Magdalena Abakanowicz műveit mindenütt a világon a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel fogadják, tálalják, is­mertetik. Ezt mi sem érzékelteti jobban, mint az, hogy a Magyar Televízió is, amely pedig egyáltalán nem vádolható azzal, hogy a modern képzőművészet propagátora, már a megnyitó előtt fog­lalkozott a művész pesti kiállításával. Ennek is köszönhető talán, ha töme­gek nézik meg ezt a tárlatot, gyanítom azonban, hogy a televízió nélkül sem lenne kicsi az érdeklődés — és valószí­nű, hogy kevesen csalódnak várakozá­sukban. A Műcsarnok összes termét „berendezte" a lengyel alkotó, egyes művei egyetlen hatalmas kompozíció ré­szévé válnak, s a néző, aki beléphet a gyakran négy-öt méter magas tárgyak­kal körülhatárolt térbe, mozgás, tér- és időbeli változások érzékelése közben is­merkedhet meg az Abakánokkal — így nevezi az alkotó műveinek egy részét —, az arctalan testekkel és test nélküli ar­cokkal, a textilből, rostokból, fából, fémből készült munkákkal. De hát kicsoda is Abakanowicz? — kérdezi, aki végignézi a sok száz négy­zetméteren megvalósuló művet, a hosszú sorokba rendezett ülő figurákat, az alaktalan halmokba dobált rongybá­lákat, óriásokat idéző köpenyszerű tex­tilformákat. Végzettsége szerint festő — 1954-ben a Varsói Képzőművészeti Akadémián diplomázott —, aki a hat­vanas évek közepe óta foglalkozik tex­tillel. Textiles tehát — aki azonban egy­általán nem iparművész, hiszen nem al­kalmazott, hanem autonóm művészetet művel, szakít a hagyományos megoldá­sokkal, kategóriákkal, úgy véli, az is­métlés ellentétben áll a szellem törvé­nyeivel, akadályozza annak előrehala­dását. Ezért minden műve egy-egy izgal­mas kísérlet, valamilyen fontos mon­dandó hordozója. A Lausanne-i Textil­biennálén tűnt fel 1962-ben tértextiljei­vel, s mondhatni, forradalmasította ezt a korábban kifejezetten síkbeli kifeje­zésmódot használó műfajt. 1965-ben el­nyerte a Sáo Paulo-i Biennálé aranyér­mét, 1980-ban a Velencei Biennálén, 1982-85 között az USA legjelentősebb városaiban mutatkozott be — igen nagy sikerrel. Térbeli textil, a textil kivitele a sza­badba, különböző anyagok ötvözése — nos egy pályát egy-egy eredeti megoldás is fontossá tehet, Abakanowicz azon­ban a fentiek mellé társította sajátos maszkjait, testlenyomatait is, amelyek a huszadik századi ember sorsának titok­zatos, néma tanúi vagy éppen emlékmű­vei. Egyiptomi múmiák, halotti masz­kok, megégett, deformálódott arcok — a szorongást, az idő könyörtelenségét kifejező művek — mutatják, hogy Aba­kanowicz valóban a háborút megélt len­gyel nemzedékhez tartozik. Ahogyan Néray Katalin fogalmaz: „Közép­európai sorssal telített environement-jai számunkra borzongatóan ismerősek, nálunk itthon vannak". Persze, mint si­kerei jelzik, munkái egyetemes érvényű­ek — éppen azért, mert alkotójuk sem­mi másra nem törekedett, mint az őt foglalkoztató kérdések kifejezésére. P. Szabó Ernő 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom