Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Ferdinandy György: A Farkasréttől a Sashegyig

LEGSZŰKEBB HAZÁM A Farkasréttől a Sashegyig yi gyíkok eltűntek, sikló se sütkérezik ma már erre a X I porban. De a kertek alján még az én gyerekkorom-JL ban is barna mókusok ugrándoztak, ősszel pedig, a vadnyulak ellen, be kellett burkolni a facsemeték derekát. Nagyapa tél elején nemegyszer fácánra vadászott, egy ízben — a hajnali félhomályban — lelőtte a gesztenyefáról az újságpapírosba csavart lampionokat. Tavasztól őszig ma is madárdaltól hangos a vidék, augusztusban még egy-egy vén sündisznó is végigcsörtet a bokrok alatt. Én ugyan se sasra, se farkasra nem emlékszem, de miért ne lett volna belőlük akár a század elején a Farkasrét mélyén vagy a Sashegy poros sziklái alatt. Micsoda fényűzés! Egy hegy a város közepén! Ormok, szakadékok, kétszázötven méter magasan! A fennsíkon még ma is minden tavasszal virít a kökörcsin, a hegy teteje természetvédelmi terület. Anyám kertjében, a barackos helyén mediterrán nosztalgia: füge, szelíd gesztenye, mandulafa: már-már földközi-tengeri mikrovilág. A vidék — gyerekkorom paradicsoma — könnyen körülhatárolható. Fent a Sashegy apró, kopasz csúcsai, lent szakadékok gyűrűje az Irhás-árokig. Anyám meséli, hogy a hegyoldal szikláit csak a húszas években hasította át a később Hegyaljára keresztelt Wolf Károly út. Akkor épült fel a régi Saxlehner-villa helyén az Arany János Gimnázium elődje, a Notre Dame de Sion. Az Ördög-árkon hidat vertek — meséli anyám —, és hát egyszer a mai Csapó-udvar előtt a hídról az árokba borult a villamos. Nagy szenzáció volt, de azóta nagyobb megrázkódtatásokat is átélt a Lékai tér környéke. A régi balesetnek a köz emlékezetében nyoma se maradt. Pedig ilyenkor ősszel, amikor lehull a fákról a lomb, az ember észreveszi, hogy lent, az utcák szintje alatt a múltnak mennyi emléke maradt. A csupasz ágak pókhálójából előtűnik ilyenkor a Seitz-villa vagy Hieszék portája, ahol Saci néni nemrég, még százkét évesen is vidáman söprögetett. Anyám tagadja, de én jól emlékszem: errefelé még az én gyerekkoromban is mindenki németül beszélt. Nemcsak a tejet, tejfölt, tavasszal spárgát áruló budaörsi nénikékkel: „Nichts vor dem Kind!" — mondogatták a felnőttek, ha nem akarták, hogy megértse őket egy-egy minden tilosra fülelő gyerek. Nem véletlen, hogy a két háború között német nyelvű volt Tante Mani intézete, az egyetlen környékbeli magánóvoda. 1/ emény emberek voltak az első telepesek a Sashegy és a Farkasrét között. Őrzök egy sárga képet: nagy-JL A. apa háza körül kecskék legelésznek, se út, se közművesítés. Tőle tudom, nagyapától, hogy a mai Lejtő út helyén jött fel öszvérével — itt úgy hívták — a Donauwasseres. A régi házak aprók, az üvegverandákról a Várra: a Mátyástemplomra, a kastély kupolájára nyílik a kilátás. Nagyszerű látvány. A század elején a Sashegy oldalában nyilván olcsó volt a telek. Az újgazdagok csak a nagy válság után kezdtek építkezni ezen a vidéken. „Konjunktura-lovagok!" — mérgelődtek az őslakosok. Tény, hogy amikor a Liga — a mai Kálló esperes — utca végén felépült a Lengyel-villa, még a nyolcas megállóját is a közelébe helyezték. Lengyel úr fontos személyiség lehetett. Akkor épült nagyapa telkén a Sashegyi út, amely régebben Zólyomi út volt, és a Budaörsi laktanyától réteken, legelőkön át egészen a felső-krisztinavárosi templomig vezetett. A háborúval azután végeszakadt ennek a rövid virágzásnak. Mi, akkori tízévesek a Sionba kerültünk. A környéken minden iskola romos volt, az apácák kénytelen-kelletlen befogadták a fiúgyermekeket. így lett anyám után nekem is alma materem a Notre Dame de Sion. Öcsém ma is az Arany János Gimnáziumban nevelőtanár, és az idén megérkezett az új nemzedék: hatéves portorikói kisfiam. A francia apácák értették a mesterségüket: 1945-ös osztálytársaim közül három lett párizsi művész: Tóth Jutka, a költő, Szabó Ákos, a festő és jómagam. Mégsem a kirajzás jellemző a hegyvidék háborús gyerekeire. A régi barátokkal ma is itt, Polónyi Gyusziéknál, Szabó Kingáéknál, a Pelsőc és a Korompai utca között találkozunk évről évre. A vidék képe megváltozott az elmúlt évek építkezési láza után: sokszor még parkolni is nehéz ott, ahol a mi emlékezetünkben szánkópályák voltak és bicikliutak. De még így is, lépten-nyomon szívet melengető emlékekre lel az ember. Steer fuvarost vagy a Rieglerék fehér lovát ugyan hiába keresné. De a Kálló esperes utca derekán most is kihajol a járda fölé egy ág, és villájában most is ott van a fészek. Igaz, most már nemcsak ott: Tornai József új kötetében is áll ez a halhatatlan körtefa. Mert hát nemcsak újgazdagokat hoztak fel a Hegyre az évek. Itt lakik, Gettermayer Nándor könyvkötő régi házát vette meg, Benedek Elek unokája, az író. Az öreg Strébl Mátyás, a Topollinók nagymestere a völgyből tette át a Vércse utcába, Spiró György közelébe autójavító műhelyét. Darvas Iván a bordószínű Wolf-villában él, Haumann Péter a Fürj utcában, a vegyesbolt mellett, amelynek gesztenyefái alatt valamikor kerthelyiség volt. És még hányan, akikről ma már csak öcsém és húgom meséiből tudok! A városi nevekről lepattogzik a lakk itt a hegyoldalon. Az újonnan jöttek hamar eltanulják a régiektől a kert, a csend szeretetét. Itt fent, a Miasszonyunk útján — a Meredek úton — Losonczi Pál is többnyire csak ásott, kaszált, a gyümölcsfái között dolgozgatott. A ház körül házőrzőt tartanak, a kertekben pedig gyümölcsöt termelnek a sashegyiek. Csak elvétve látni erre dísznövényt, szobakutyát, gyepszőnyeget. Nyári estéken kiülnek az emberek egy-egy kerthelyiség gesztenyefái alá. A „Szerelem bolondjai" ugyan nem áll már csak a Jókai-regényben, és a Fülemülefészek is névtelen óvoda, de megvan a sírásók törzshelye, a Sasad meg a Búfelejtő, a gyászolók Szürke Csacsija. Közel és mégis távol: a Hegy csúcsáról zúgó nagyvárosra nyílik a kilátás. A sziklák között Kelenföld, és a kertek alatt a Magyar Optikai Művek. A MOM-ot mi, régi gyerekek még Szűzgyárnak hívtuk. Egy kicsit tartottunk is ettől a Szűztől: a felnőttek azt mondogatták, hogy az angolszászok miatta fogják lebombázni a villanegyedet. Szerencsére mégsem így történt: bizonyság rá az orromon ülő, a Szűzgyár ifjú mestereit dicsérő sokdioptriás szemüveg. FERDINANDY GYÖRGY 42