Budapest, 1988. (26. évfolyam)

3. szám március - Oszlay István: Kábeltévé gubancokkal

lant, s maradt a dilettantizmus — immár a szónak pejoratív értelmében. Mert maradt a régi stáb, mely sem újítani, sem megújulni nem tudott, miközben a lakótelep lélekszáma kétezer-egynéhányról 16-18 ezerre növekedett. Azt, hogy jobban is lehetett volna, lehetne, csinálni, nem vitatja Nagypál Endre, s a stáb összetartó erejét pozitívumként hangsúlyozza. Meglehet, hogy így van, ám mi a magyarázat arra, hogy ennyi értelmiségi közül (gondoljunk csak a két iskola tanáraira) miért nem közeledett hozzájuk senki, vagy ha közeledett is, miért nem tudott megragadni a közreműködők sorában. Netán annyira erős volt a „csoporttudat", hogy mintegy falat alkotott — s alkot ma is? A kábeltelevízióra szükség van, nagy lehetőségek rejlenek benne, ám el kellene dönteni, hogy ki finanszírozza kiépítésüket. Ne misztifikáljuk, az üzleti vállalkozás kategóriájába tartoznak, és előbbutóbb erre kényszerülnek a társadalmiközéleti műsorokkai jelentkező kábeltelevíziók is. S ez a természetes. Ma még — január közepén — a gazdagrétieket irigylik a Sky Channelért, de néhány hónap, s a gazdagrétiek irigykednek majd, mert másutt jóval több programot kínálnak a kábelhálózatok. Ezt a luxust — mint mindenütt a világon — meg is fizettetik: a fővárosban 8-15 ezer forint lakásonként a tarifa. Gazdagréten is hatalmas elánnal szervezik az újabb műholdas programok Kétségtelen, akadtak jó elgondolások, voltak a kábeltelevíziónak olyan vendégei is, akik valóban arról beszélhettek volna, ami érdekli a gazdagrétieket (orvosok a Tétényi Úti Kórházból, előadó a Fővárosi Pályaválasztási Intézettől stb.), ám nemigen akadt megfelelő beszélgető partnerük, még csak olyan sem, aki laikusként értelmesen kíváncsiskodott, kérdezgetett volna. Ez egyrészt a vendég lebecsülése, másrészt nem vált dicsőségére a helyi televíziónak. S nem különbek mostanában a szombat-vasárnapi rádióműsorok sem, amelyek nem azért komolytalanok mert ezt is amatőrök „szerkesztik", hanem mert nincs mondanivalójuk. Azt mondhatnám, televíziósdit játszik egy tucat ember. De vajon kinek a pénzén? vételének kiépítését — érthető, hiszen jövedelmező vállalkozás, nem véletlen, hogy a nyugat-európai országokban százával (ezrével?) működnek hasonlók. Érthető azért is, mert 1987. november 1. óta önálló vállalkozás a gazdagréti kábeltelevízió, sőt a tervek szerint, bank részvételével kft-vé alakul. Ki emlékszik már a kölcsöngépekre, amikor a GKTV-nek ötmillió forintot meghaladó, profi műszakitechnikai felszerelése van, s amikor épül a nagystílű stúdió? Egyedülálló vállalkozás ez, gondolom, nemcsak a fővárosban, hanem az országban is. De a figyelem középpontjában volt a gazdagréti kábeltelevízió embrionális állapotában is, pedig akadt már néhány idősebb „testvére". Mindmáig — január közepe van — számos cikk, tudósítás jelent meg a lakótelep helyi televíziójáról, melyekben a nyilatkozóik) arról beszéltek, hogy a kábeltelevízió közösségi fórum, nyitott stúdió, a helyi tájékoztatás és információáramlás központja stb. A képernyő előtt nem ezt tapasztaltam. Az 1985-ös alapító okiratban megfogalmazott „közösségi feladatok" java része fokozatosan elsikkadt. A GKTV nem vált a lakótelepi közösségi élet katalizátorává. Persze, nemcsak rajtuk múlott. A lakótelepi embereket általában nem a kitárulkozás, a nagy barátkozás jellemzi, s különösen magukba fordulnak, ha új otthonuk örömét tengernyi gond és bosszúság rontja el. Volt — és van! — tehát téma „az utcán", csakhogy ezeket ritkán találták meg a kábeltelevízió munkatársai. Sok volt a nagy általánosság, kevés a csak gazdagrétieknek szóló műsor. Aki a lakótelep lakóihoz kíván szólni, annak itt kellene élnie Gazdagréten a szónak nemcsak a konkrét, hanem átvitt értelmében is. A „tisztelt lakótársak" mind kevésbé mentek gondjaikkal — még kevésbé ötleteikkel — a stúdióba, a közreműködőktől pedig — lévén társadalmi munkások — nem lehet többet követelni, mint amit éppen — alkalomszerűen s többnyire felkészületlenül — nyújtani tudtak. Ez pedig — a jó szándék ellenére — kevés. Nem vitatható, Nagypál Endre kitűnően megszervezte a GKTV-t, annak műszaki-gazdasági bázisát. Ám a műsorkészítéssel nem boldogult. Ezen az sem segített, hogy olykor ő maga ült — jobb vagy más híján — a kamera elé. A helyi televíziózás várospolitika, nem elég csak ráérezni néha a témára, koncepció kell. E vetületben a társadalmi szerkesztőbizottság szerepe merő formalitásnak tűnik. A gazdagréti kábeltelevíziót mintának szánták, hogy ennek példája és tapasztalatai alapján építsenek ki hasonlókat az új és a régi lakótelepeken. Bizonyára nem csupán a műszaki-technikai felépítésre gondoltak. Ha tőlem kérdik, milyen a minta, azt felelem: a színház elkészült, de amit benne játszanak, az nem az, amiért létrehozták. Vagyis hogy a minta most — még? — nem jó. Egyik illusztris folyóiratunk azzal kezdte a gazdagréti kábeltelevízióról szóló bemutatást, hogy előbb volt itt kábeltelevízió, mint közért. Ez igaz. Őszintén szólva, nem tudom, hogy büszkének kell-e lennem erre. Mindenesetre az ABC-t — ahol tejet, kenyeret vásárolhatott az akkor már tízezer főre növekedett lakosság — két esztendővel később nyitották meg olyan lakótelepen, ahol ma is inkább a 2-3 gyerek dominál a családokban. Nincs szándékomban azt mondani, hogy előbb az ABC kellett volna. Most, hogy kevésbé vagyunk — s egy ideig talán még kevésbé leszünk — gazdagok, azért úgy vélem, előbb — körülményeinkhez és lehetőségeinkhez mérten — teremtsük meg a település működésének, az ott lakó emberek életének alapvető feltételeit, s aztán következzék a kábelstúdió, ami — ebben a sorrendben — gondolom, hasznos eszközzé válhat a közösség formálásában hozzáértő, jó szándékú emberek kezében. OSZLAY ISTVÁN 12