Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - Müller Tibor: A humorista későn érő gyümölcs

si Népszórakoztató Intézmények. Ehhez tartozott a Royal Revüszínház, a mai Madách helyén működött, a Teréz körúti Kamara Varieté (ahol akkor még kabarét játszottak, és Kellér Dezső konferált benne s a klasszikusok: Zágon István, Stella Adorján, Békefi, Nóti Károly, Nádasi László tartoztak a szerzőgárdához). De ide tartozott a Városi Színház, a mai Erkel elődje, az egykori Népopera, és, persze, a Vurstli, a Fővárosi-Nagycirkusszal és az ott működő Liliputi Varietével és a Fortuna, illetve Nép varieté vei. íme, a könnyű műfaj iskolája: kabaré, varieté, revü, cirkusz, minden együtt volt, és én minden osztályt kijártam. A Városi Színháznak először titkára, később igazgatója lettem. Sokat dolgoztam. A szerződésektől kezdve a plakáttipográfiáig, a nyomda- és mosodaszámlák kifizetéséig mindent magam intéztem. esett meg kettőnkkel. Általában remekül mulatunk azon, hogy az emberek időnként tudni vélik, hogy már meg is forgattuk egymás hátában a kést, s amikor ismét együtt látnak bennünket sétálni, elmerülten beszélgetni vagy dolgozni, nem tudják hányadán állnak. — Ha már a mendemondáknál tartunk. Ön, ha jól tudom, kis híján tizenöt éve volt a Rádió Kabarészínházában, amikor egy szép napon, negyvennyolc évesen bedobta a törülközőt, és korkedvezménnyel nyugdíjba ment. Milyen érdemek alapján? — Te jó isten!!! Maga is így tudja? — Egy igen tiszteletreméltó pályatársa könyvében is olvastam, és megvallom, azon törtem a fejem, hogyan kaphatta meg az obsitot ilyen poétikusan ifjúi korban? — Egy betű sem igaz az egészből. Nem vagyok nyugdíjban, A plakátokat sokáig őriztem. Aztán amikor költöztünk, az egész paksamétát kihajítottam a kukába. S vele azt a korszakot, amikor a színházi látványtervezést Vogel Eriktől, a rendezést Szabolcs Ernőtől lestem el. Mindent a legjobbaktól tanultam. Emlékszem, éppen Vogel Eriktől kérdeztem meg, hogy mi legyek a színházi világban. Azt válaszolta, titkár, mert a titkárokból lesznek az igazgatók. Bevált a tippje. — Hol? — A Fővárosi Vígszínházban. Az volt egykor a Royal Revü. Egy időben megkaptam mellé a Kamara Varietét. Később vezettem, a nyári szezonokban, az Angol Park szabadtéri színpadát, majd a Vurstli intézményeit is, a törpék színházát és a Népvarietét. Ma talán nevesebb művészeink megrázkódnának a szent borzadálytól, hogy oda a legnagyobbak, Budapest élvonalbeli művészei is kijártak dolgozni, a ligeti brettliromantikában megfürdetni a lelküket. Naponta 16 előadás volt, hullámzott a tömeg, fantasztikus volt a hangulat. Remek nyarakat töltöttünk ott. És ez így ment 1962-ig, amikor a Rádióhoz kerültem. — Megalapítani a Rádió Kabarészínházát? — Hívtak, mentem. Marton Frigyessel már korábban, a Kamara Varietében is dolgoztunk együtt, nem volt hát olyan nagy a változás. — Kettejükkel kapcsolatban elég sok pletyka keringett egy időben. Mondana erről valamit? — Nincs titok. Tulajdonképpen egy korosztályhoz tartozunk. Ő Kőbányáról indult, én Zuglóból. Ő is, én is a MADISZ-ban kezdtük el a műfajt, millió dolog hasonlóképp nyugdíj nekem majd hatvanéves koromban jár. Minden író álma, hogy megéljen az írásaiból. Egyszerűen arról van szó, hogy én negyvennyolc éves koromban láttam elérkezettnek az időt, megalapozottnak a szakmai hitelemet ennek megvalósításához. Összehoztam egy kis alaptőkét, hogy át tudjam vészelni a nehezebb napokat, de nem kis büszkeséggel mondom, egy fillért sem kellett eddig elvennem belőle. — Gratulálok. Nem marasztalták a Rádióban? — A legnagyobb megbecsülés mellett álltam föl az asztalomtól. A Rádió vezetésével ma is bensőséges a kapcsolatom, szinte naponta bejárok. Hátralévő éveimet azonban a hivatásomnak szentelem. És oly szép dolog azt csinálni, amit az ember szeret. — Hány kötete jelent meg eddig? — Négy. írtam ezenkívül öt színpadi játékot, két rövidfilmet, egy monodrámát és megszámlálhatatlan kabarétréfát, paródiát, verset, újságcikket. — A könnyű műfaj világa sem mentes a torzsalkodásoktól, viszálytól, fenekedéstől. Önt azonban mindenki szereti. Nagy dolog. Mit gondol, miért? — Talán mert nem ártottam senkinek. Valóban, nekem nem volt semmiféle személyes problémám. Ebben a világban éles a versengés, de mindenki mást csinál. A mi generációnk egy korszakot jelentett — szerepünket betöltöttük. Bennem nincs irigység, ha tehetséges fiatalok jelennek meg a színen. — Poén? — Még nincs itt a vége...! MÜLLER TIBOR