Budapest, 1987. (25. évfolyam)

2. szám február - Sólyom László: A Lukács szekta

tött egy napon Kovács úr, aki ennél egy szóval sem tudott többet olaszul. Majd föltárta az első sor egyik ütött-kopott, budira emlékeztető szentélyének az ajtaját, és igazán nem kellett több az üdvösséghez. A bejárattól jobbra lévő hat kabin valamelyikét kaptam. Ott, ahol már régen törzshelye volt Grandpierre-nek, Mányainak, Boldizsárnak és a kedves, halk szavú, a szektát fiatalon végleg elhagyó Járdányi Palinak, aki a zeneszerzésen kívül világmegváltással is foglalkozott. A másik oldal vezéralakja Baránszky-Jób László, a vidám irodalmár volt. Az ember már az utcáról behallotta hatalmas hangját, harsogó nevetését. Végtelenül ömlöttek belőle a sztorik, ihletett elméletek, aforizmák. Mellette a felejthetetlen Jékely Zsoli kontrázott halkan, de szúrósan. Gyakran ott mosolygott köztük Illyés Gyula, aki néha dobott egy-egy szót közéjük. A tőlük tisztességes távolságban jógázó Ránki György is kizökkent olykor elmélyültségéből. Nem így Kodály Zoltán. A kabinosok által professzor úrnak, mesternek vagy tanár úrnak szólított világhírű zeneszerző ősztől tavaszig elég rendszeresen megjelent az uszodában. Csaknem kopott, hosszú fekete kabátban, jellegzetes kalapjában halkan surrant közénk. Nyűtt aktatáskájában hozta egy szál „fecskéjét". Pillanatok alatt magára öltötte a háromszögletű úszónadrágot, és — még nyolcvanon túl is — nagyszerűen „kisportolt", inas, izmos teste már rótta á hosszakat a hideg vízben. Soha nem törülközött, mindig a levegőre ment szárítkozni, akár mínusz tíz fokos hidegben. Csak csodáltuk, amikor kora tavasszal mi papucsban, köpenyben álltunk a medence mellett a napon, ő mezítláb, vizesen szobrozott a fagyos kövön. Az általános nagy beszélgetésekbe soha nem szólt bele. Csak Illyéssel, Járdányival, Ránkival váltott szót olykor. Egy alkalommal néhány süldő lány vette körül, autogramot kértek tőle. „Szolmizáljatok valamit!" — mondta nekik. Azok megilletődötten makogtak, mutogattak. Nem sokáig, mert Kodály leintette őket: „Majd, ha tudjátok, akkor jöjjetek!" A szektások következetesen, a nap meghatározott óráiban váltották egymást. A kabinosok pontosan tudták, ki mikor „esedékes", és gondoskodtak róla, hogy a megszokott helyére kerüljön. Ez érdekük volt, hiszen ez „jattos" szakma. A forintokat éppúgy odaadja a vezető pártfunkcionárus, mint a miniszter, a vezérőrnagy, a színész, az író vagy a villanyszerelő. Múlt időben mondom ezt — mármint a szektásokat megbecsülő kabinosokat —, mivel „odafönt", a „Központban", a talán két éve kinevezett legújabb Nagyfőnök szent demokratizmusától vezérelve rendeletileg megtiltotta, hogy bárkivel, legyen az sok évtizedes múltú törzsvendég, kivétel tétessék. Tehát az, aki éven-33