Budapest, 1987. (25. évfolyam)

2. szám február - Buza Péter: Kiástuk a próféta kútját

5 5Az árok egyre mélyebb, a gondunk egyre több. Feltűnő sajátosságok egész sorát kel! értelmeznünk anélkül, hogy bármiféle adat lenne a kezünkben. Csak azokra az információkra támaszkodhatunk, amelyek a földből előkerülnek. Találunk például egy változó vastagságú — 6-8 centiméteres — salakréteget jó fél méterrel a jelenlegi talajszint alatt. Azt feltételezzük, hogy ez az 1914-20 közötti járószint, mivel ezekben az években vette át az udvart a huszárságtól a tüzérség, s míg az előbbiek gyakorlatoztak itt, nyilvánvalóan veszélyes lett volna a lovakra nézve az éles salakrögöket elteregetni. A réteg alatt sitt: minden mennyiségben. A téglák, márványtömbök, faragott kőlapok olykor azt a benyomást keltik, mintha nem véletlenül kerültek volna egymás mellé. De aztán mindig kiderül: ezeket, bizony, csak idedobálták. Kik? Mikor? Semmi támpont. Még lejjebb, közel a másfél méteres mélységhez, faltörmelék sárga festékkel. Ebből a laza töltésből XVIII. és XIX. századi edénytöredékek egész légiója kerül elő. Nincs két egymáshoz illő szilánk. Sokszor átforgatott, kétes eredetű matéria. Legalul három-öt centis vörösesszürke tömör réteg. Sokat taposott járófelület. Egy helyütt áttörjük: semmi... Keresztirányú árkot húzunk, hátha tévedtünk a mérésben. Újra a letaposott felület kerül elő. Áttöröm egy kőműveskalapáccsal. Megkoccan valamin. Tovább fejtem a sűrű földet. És előkerül az első vízszintesen fekvő járlólap! Aztán mellette a második! A harmadik, a negyedik. Sorban egymás mellett fekszenek. Úgy, ahogy valaha beépítették őket. A sárga téglák szélső szegőköveit is megtaláljuk. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a járda (?) csak a kúthoz tartozhat. El kell indulni a felületen, s addig fejteni a földet, míg falba nem ütközünk. Végre valami biztató! Hetek óta reménykedünk ebben a fordulatban... 6 7 6A sárga téglák egy kváderfalhoz vezetnek. Harmincszorharmincszor-negyvenötös derék nagy kőhöz, amely mellett kitetszik testvéreinek válla is, kétségtelen az együvé tartozásuk. Elértük a kútház egyik oldalfalát. Ha túlmegyünk rajta, már csak a kút következhet. De a falon túl — legnagyobb megdöbbenésünkre — téglából rakott, magasra púpozódó boltív kerül elő, olyan, mintha valami terebélyes szelvényű csatorna domború háta volna. De az semmiképpen sem lehet, hiszen mit is keresne a kútházon belül?! Iránya nem engedi meg, hogy a Pollack-féle csatornának gondoljuk: annak nyomvonala pontosan merőleges lenne a megtalált építmény tengelyére. Az azonban tény, hogy mégis az Illés-kúthoz tartozhat: a boltív kváderfalra támaszkodik, ahhoz építették hozzá. Talán utólag? Mindenesetre nagyon magasan van. Alig hetven centis a földréteg, amely takarja... 7Ezen a barátságos őszi vasárnapon csak hárman dolgozunk a kertben. Győző, Gerzson és jómagam. Hogy a boltív tartalmával tisztába jöhessünk — így dönt a kupaktanács —, át kell törnünk. Masszív, erős téglák, cementes, jól kötő habarcs, ezt a falat alighanem már a mi századunkban mester kedték össze. Azért lassan megadja magát az első tégla, s utána már könnyebben fejthető a többi. Győző dugja be elsőként a fejét a szűk lyukon. És tudósít: — Ez nem csatorna! Legalábbis régóta nem az... Teljesen száraz az alja! Aztán, ahogy mindjobban hozzászokik a szeme a sötétséghez, apránként kibontakozik a látvány. És Győző most már ordít: — Ott a kút! Bizony isten, megtaláltuk! Nincs betömve! Föléboltoztak! És nem tömték be! Gerzson néhány téglát még kitör a boltozatból, j aztán sorra lehuppanunk abba a szűkre méretezett fogadótérbe, amely egyenesen a kútra szájadzik. Október huszonhatodika, vasárnap, délelőtt tizenegy óra öt perc... 30