Budapest, 1987. (25. évfolyam)

12. szám december - Dr. Istvánfi Gyula: Egy elfeledett évforduló

H BO QMB Úté«»*» tilos netet teremt a belvárosias zártsorú, többemeletes és a szervizutaktól tágasabb, levegősebb előkertes, végül a kertes, villaszerű beépítés között, igazodva a Városliget oldott természeti környezetéhez. Stílusegységét az eklektika határozza meg, ennek sajátossága, hogy az irányzat építészei bátran fölhasználták előző korok alaprajzi és formarendszereit. Átvették és átformálták azokat, de nem egy meghatározott építésztörténeti korszakot elevenítettek fel, mint például a reneszánsz és a klasszicizmus az antikvitást vagy a romantika a középkori román és gótikus stílust, hanem a feladat és egyfajta teoretikus megfontolás szerint — a barokkot is beszámítva — hol ezt, hol azt, alkalmazták. A feladatok pedig épületfajták szerint is szaporodtak, hiszen a Sugárút együttesében találunk bérházat, palotát, villát, üzletházat, operát, műcsarnokot, főiskolát, múzeumot, de még vállalati központot is, ám a sokféleség kínálata mégsem vált szertelenséggé. A homlokzati rendszereket fegyelmezetten, csak a fejlett reneszánsz itáliai és francia emlékei alapján konstruálták, ugyanakkor az alaprajz és a belső térrendszer kialakításánál ragaszkodtak a választott palotaelőképek mintáihoz. Ennek megfelelően a sugárúti épületek rendeltetésüktől függetlenül a közhasználatban inkább kötődtek a palota fogalmához. így a „bérpalota" nem bérleti lehetőséget jelölt, hanem palotaszerű bérházat, a sugárúti palota kifejezés legkivált az Operát illette, s hasonlóképpen beszéltek a régi Műcsarnok palotájáról, valamint a régi Zeneakadémia palotájáról is. Az építészettörténetírás az eklektikával kapcsolatban súlyos ellentmondásokat tárt fel, állítván, hogy az építészet kifáradó, lassú reflexeivel nem vette figyelembe az új anyagok, szerkezetek alkalmazását, valamint lemondott az úgynevezett mérnöképítészet lehetőségeiről is. A kritika, bár sok igazság van benne, aligha tekinthető teljesen méltányosnak. Az eklektika legjobb építész alkotói megkésve bár, de végül is a reneszánsz formavilágát tisztességesen közvetítették számunkra. Azonkívül számos olyan épületet és együttest alkottak, amelyeknek helyén, ha ma korszerűbbnek tetsző épületek állnának, városképeink szegényesebbek lennének. A Sugárút építészei között két nagy generáció működött együtt. Az idősebbek közül Ybl Miklós (1814-1891) a legjelentősebb, majd a Magyar Mérnök és Építész Egylet tisztségviselője, a Hild-tanítvány Wéber Antal (1821-1888), az Opera-pályázat zsűrijének tagja említhető. Skalnitzky Antal (1836-1878) az Oktogon alkotója, az Opera-pályázaton is részt vett; Linzbauer István (1838-1880) is tervezett házat, Steindl Imre (1839-1902) ugyancsak pályázott az Operaház tervezésére, de tehetsége, hírneve csak később, az Országház építésével bontakozott ki. Az épületek többségét egy — mai fölfogás szerint — fiatal, a forradalmi évtized korosztályából való, a tárgyalt időszakban 30-40 éves építésznemzedék tervezte: Koch Henrik (1840-1889), Kauser József (1848-1919), Schulek Frigyes (1841-1919), Petschauer Gusztáv (1844-1890), Bobula János (1844-1903), Rauscher Lajos (1845-1914), Lechner Ödön (1845-1914), Feszty Adolf (1846-1906), Schmahl Henrik (1846-1913), Schickedanz Albert (1846-1915), Freund Vilmos (1846-1922), Hauszmann Alajos (1847-1926), Lang Adolf (1848-1913), Czigler Győző (1850-1905). Közülük Koch, Petschauer, Schickedanz és Lang a monarchia országaiból származott; Rauscher német volt; Angliából jött Lee. Itt találtak munkát és sikert, csakúgy mint a szakiparosok és vállalkozók serege, akik Európa különböző tájairól verbuválódtak Norvégiától Itáliáig. A legjelentősebb alkotók közül meg kell még említeni a kilencvenes években feladathoz jutó Peez Samut (1855-1928) és Alpár Ignácot (1855-1928). Épületeik ma műemlékek, a Népköztársaság útja pedig műemléki jelentőségű területnek számít. Technikatörténeti hősköltemény A Sugárút neve közben Andrássy útra változott; fiatal platáncsemetéi még alig-alig cseperedtek fel, a külső szakasz fakockaburkolata még ép volt, amikor napirendre került az útvonal forgalmi korszerűsítése. A múlt század hetvenes éveiben Budapest tömegközlekedését a lóvasút járatai jelentették, de sugárúti vonalának tervét a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1875-ben elvetette, mondván: összeegyeztethetetlen a Sugárút díszjellegével, pihenősétány és lovaglóút rendeltetésével. Az új találmány, a villamos 39