Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - Guba Zoltán: Az Orion

Tíz után az idő is lassan telik. Támasztjuk a kerítést, bámulunk a sötétbe, hallgatunk. Gyorsabban múlatnánk az időt, de nem sikerül. Hány óra, kérdi Szuszi. Harmadjára kérdi, érezni, komoly elhatározásra jutott. Most békülne Margójával, attól ilyen nyugtalan. Nem vagyok pontos idő, hőbörög Kisgál. Egyébként negyed múlt négy perccel. Jöhetnének már, mondja Szuszi, pedig tudja, várni kell, a lányok ilyenkor még nem jönnek. Tízig tart a műszak, akkor leállítják a szalagokat, azután cihelődni kezdenek. Többször meglestük a zárás pillanatát. Hál' istennek, mondják, amikor nagyot zöttyenve megáll a szalag. Puhán nyújtózni kezdenek, mint aki érett alma után nyúl. Szédítő tempót diktál a szalag, ilyenkor már semmi sem sietős. Cigarettára gyújtanak, nevetgélnek, igyekeznek megnyugtatni felspanolt idegeiket. Lemértük, öt perc, amíg innen az öltözőbe érnek. Tíz huszonegy, mormolja Kisgál. A francba, még mindig zuhanyoznak. Marhaság pedig, itt, a szappangyár mellett mindig szappanszagot hoz a szél. Hol durva mosószappant, hol parfümét, két kilométeres körzetben mást se érezni. Kisgál dühös, hogy a dolgok megint nem úgy alakulnak, ahogy képzeli. Amikor megismertük, nem volt tisztaságellenes. Azért jött az Orionba műszerésztanulónak, mert úgy gondolta, munka közben is tiszta maradhat. Úgy jár-kel itt az ember, akár az orvos. Ezt filmen látta. Kisgál a Bihari úti lakásokban nőtt fel, sok piszkot, mocskot látott, ettől fejlődött ki benne ilyen erős tisztaság utáni vágy. Lám, egy hónap alatt mekkorát fordult a világ. A legjobb haverja, Tóth Jóska szerint azóta ilyen, amióta megismerte Stolcz Marit. Ide figyelj, Kisgál, figyelmezette, amikor kitapasztalta, barátját miféle veszély fenyegeti. Marinak jó, ha a válláig érsz, molett is. A szeme karikás. Annyi jó nő van a gyárban, miért éppen utána koslatsz? Kisgál bizalmasan megsúgta, el se tudja képzelni, ennek mi lehet az oka, de úgy véli, igaz a bölcsesség, a szerelem rosszul kivilágított gödör. Másnap már az egész iskola tudta: Kisgál gödörben van, Stolcz Mari gödrében. Régi emlékeket keresünk Szvoboda Ferenccel, az Orion igazgatási és jogi főosztályának vezetőjével. Jövőre hetvenöt éves jubileumára készül a gyár, de nincs könnyű dolguk, olyan sokszor költöztek, olyan gyakran cseréltek telephelyet, hogy alig maradt írás, fénykép vagy más tárgyi emlék a „boldog békeidőből". Nem kedvezett a kor az emlékmegóvásnak, csippent szemével egyet a főosztályvezető. Ennyiből is ért, aki érteni akar. Pedig a gyár büszke a történelmére. Emlékszem, először jártunk a tanműhelyben, Márton Józsi bácsi, a vezetőnk, végignézett az újoncokon, és felhúzta a szemöldökét: — Fiúk, becsüljék meg magukat, nem akárhova kerültek. Mesélt arról, hogy egy Kremeneczky János nevű, nyughatatlan orosz villamosmérnök 1913. június l-jén a Váci út 74. szám alatt megalakította a Magyar Wolframlámpagyárat, az Orion jogelődjét. Kremeneczky részt vett Párizs és Bécs közvilágításának megvalósításában, Budapest sem volt ellenére, úgy gondolta, itt is érdemes gyárat alapítani. Hányan voltak? Hogyan kezdték? Szvoboda Ferenc tanácstalanul széttárja karjait. Mutatja: abból az időből nem maradt emlék. Tény, hamar kinőtték az épületet, nyolc évre rá átköltöztek a Váci út 99-105. szám alá. Nagyobb üzem, több munkás, növekvő termelés. Az izzólámpák mellett villamos főzőedény, vasaló, zseblámpa is készült. Mérföldkőhöz érkeztünk, figyelmeztet Szvoboda Ferenc, az Orion — ne feledjük, 1925-től valamennyi termékét a háromfejes Orion védjeggyel jegyzi a gyár — a gazdasági regressziónak köszönheti fellendülését. A raktárak megteltek eladatlan termékekkel. Előbb csak a munkaidőt csökkentették öt órára, majd munkáselbocsátásokra is sor került, de a vállalat pénzügyi hiánya nem csökkent. Kremeneczky kiokoskodta: az egyetlen kivezető út a válságból olyan terméket gyártani, amely jelentős haszonnal jár. Ez a termék: a rádió. Nem más. Stolcz Mari a tévé II. szalagon dolgozott, ott látta meg Kisgál. Napokig vesz-15