Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - Kiss Károly: Leningrád

70 ÉV a forradalmak városában LENINGRAD Azon a nyár elején szerettem volna néhány hetet Visegrádon tölteni, ám váratlanul meghívást kaptam a Szovjetunióba. így hát minden másként alakult. Örömömre és szerencsémre, vendéglátóim jó előre megkérdezték, hová utaznék legszívesebben, s még azt is, hogy miféle látnivalók vonzanak leginkább. Mindig is érdekelt a messzi város fenséges múltja; képeken megcsodált arculatát, tüneményes építészetét, nemes pompáját végre a maga valóságában szerettem volna megpillantani, hiszen amióta csak eszmélek, tudatom mélyén varázsigeként fénylik Leningrád neve. Mint valami delejes pólus, mindig vonzotta képzeletem. Valamikor megragadt emlékezetemben: Szentpétervárt 1703 májusában alapították. Abban az esztendőben és hónapban, amikor II. Rákóczi Ferenc közzétette a nevezetes kiáltványát a magyar nemzethez. A két történelmi esemény között látszólag nincsen összefüggés, ám mégsem csupán véletlen egyidejűségük serkent tűnődésre. Mert a két nemzet eme nagy pillanatai valójában azonos előjelűek, ugyanakkor tartalmuk hasonlóságát is érdemes fontolóra venni. A hatalmas birodalmat kormányzó Nagy Péter városteremtő szándéka csupán egyik mozzanata volt ama forradalmi reformoknak, amelyek átalakították a régi Oroszország arculatát. Nagy Péter itt nyitott ablakot Európára, és a székvárosában teremtett hivatalok, gazdasági és művelődési intézmények — szándéka szerint — arra szolgáltak, hogy a Finn-öböl felől áramló új eszmék fuvallataival fölébresszék tespedtségéből a földrésznyi birodalmat. E hatalmas reformok részeként alkotott város születése önmagában is történelmi eseménynek számított, s Nagy Péter államszervező diadalát hirdetik kövei. „Szándékom hazám teljes boldogságát megvalósítani" — vallotta II. Rákóczi Ferenc, de ahhoz, hogy óhaját végbevigye, előbb az ország függetlenségét kellett volna kiharcolnia. Forradalmi mozgalma, csakúgy, mint Nagy Péter egyeduralmi törekvései, a korabeli európai fejlődés fő irányához igazodtak. E történelmi egyidejűség távoli köteléke is odafűz a Névaparti városhoz. Kérésemet teljesítették. Néhány nap múltán indulhattam, és Moszkva érintésével eljutottam Leningrádba. Avárosról elnevezett szállodát, ahol laktam, a Nagy-Nyevka és a Néva összefolyásánál emelték a hetvenes évek elején. Modern vonalú hatalmas tömbje a Pirogov rakparton áll. Hatodik emeleti szobám ablakából szinte az egész várost beláthattam. Szemközt, a víz túlsó partján horgonyoz az Aurora cirkáló, szinte előttem zöldell az Izsák-székesegyház kupolája, de odalátszik a Kazányi is. íme, itt vannak a város jelesebb látványosságai. A Szmolnij és az Ermitázs messzi épülettömbjei fölött már-már valószerűtlennek tetszik az ég azúrja; ezt a kéklő tüneményt böködik az Admiralitás és a Péter-Pál-székesegyház tűtornyai. A viborgi oldalon laktam. A szálló mögött elterülő hatalmas városrészt a Lityejnij híd és metróvonal köti össze az egykori Pétervárral, a mai Leningrád központjával. A történelmi múltjára méltán büszke Viborg tisztelettel őrzi forradalmi emlékeit. Itt van például a Finn pályaudvar, a modern épület csupán nevében emlékeztet az egykori indóházra. A pályaudvart és környezetét, valamint az előtte álló tágas térséget a második világháború után alakították ki. A tér Lenin nevét viseli. Szobra is van itt: Lenin bronzalakja szürkegránit talapzaton, egy páncélautó tornyán áll, mégis emberközelségben. A tér mértani középpontjában elhelyezett nemes vonalú kompozíció arról is nevezetes, hogy a világ első köztéri Lenin-szobra; 1926-ban avatták föl, miután az emlékmű előzetes terveit a város munkásküldöttei megvitatták. A Finn pályaudvarra hozta a vonat 1917 áprilisában az emigrációból hazatérő Lenint, s a szobrán is fölidézett páncélautó tornyán mondta el sorsdöntő beszédét. Útikísérőm arra is emlékeztetett, hogy ugyancsak innét, a Finn pályaudvarról vitte el a mozdony Lenint 1917 nyarán, amikor az őt üldöző rendőrhatóság elől bújdosnia kellett. Majd ugyanez a 293. számú vasparipa hozta vissza Pétervárra október 7-én, hogy a fegyveres felkelés élére álljon. A mozdonyt a finn kormány a szovjet népnek adományozta, s most ott áll üvegkalitkában a Finn pályaudvaron. Viborg széles sugárútjai új lakónegyedeket fűznek össze; ligetek övezik a közelmúltban emelt hatalmas betonépítményeket, amelyek, úgy tetszik, se nem szebbek, se nem rosszabbak a mai Európában látható hasonló korú és igényű lakónegyedeknél. Órákig bolyongott autónk Viborg újonnan épült negyedeiben,de a látottakról csupán annyit jegyeztem föl noteszembe, hogy emezeket Kelenföld vagy a Párizs melletti Puteaux lakótelepeitől csupán kiterjedésük különbözteti meg. Mégis figyelemre méltó, mi több, nagyon is szembetűnő, hogy a házgyári lakás-tömegtermelés sivárságától sikerült megkímélni Leningrád építészeti harmóniáját. Mert ebben a városban szigorúbban értelmezik a szovjet műemlékvédelmi törvények előírásait. S okulva a századforduló építészetének ma is sok helyütt látható kudarcos példáiból, határozottan vallják, hogy a szecesszió jegyében fogant házak jelenléte sokszor elsilányítja a kései barokk és klasszicista stílusban épült városnegyedek hangulatát. A Viborgban látott lakónegyedeket csak kívülről láthattam, hiszen körülöttük és mellettük valójában éppen csak elsuhantunk. Leginkább a városrészt övező és át- meg átszövő ligetek és ápolt parkok tetszettek, azokra szívesen emlékezem. A vasbetonból emelt lakótelepek egyikemásika úgy villan emlékezetembe, mint megannyi külországokban és otthon látott változataik. Az európai urbanisztika útkereső igyekezeteit idézik a Viborgban 5