Budapest, 1987. (25. évfolyam)

10. szám október - Deregán Gábor: Üzletváros Budapest?

sat, hanem afféle üzletközpont jellegűt. Mindezt pesti magánemberként, mert hivatalosan ilyenekről szó sincs. De hát nemcsak hivatalból, hanem egyszerűen pesti polgárként is lehet gyönyörködni az üzletekben, az ízléses-szép kirakatokban. Az üzletnegyed „megtekintése" akarvaakaratlan napi programom, hiszen a munkahelyem, a Városháza ott van a közepén. Dr. Gallina Frigyes, városházi tanácsnok írja Utcáink esztétikája című munkájában, 1931-ben: „A régi világban a kereskedelem félénken bújt meg a középkori, komor házak belsejében, a vaspántos ajtók, rostélyos ablakok mögött... Ma a szép, csillogó üzletekkel beszegett utca óriási mértékben hat az emberekre... Örömmel lehet megállapítani az utóbbi időben a fejlődést, de Bécs, Párizs, London, Berlin, München, általában Nyugat-Európa messze előttünk jár..." Nincs új a nap alatt. Változatlanul érvényesek a tanácsnok üzletekről, kirakatokról írt szavai, és Budapestet változatlanul a nyugati nagyvárosokkal vetik össze az emberek. Kezdünk felzárkózni hozzájuk — mondja dr. Szilágyi Árpádné, az V. Kerületi Tanács ipari-kereskedelmi osztályának a vezetője, és, nyilván, nemcsak a Belvárosra érti ezt. Bár elsősorban, bizonyosan, arra. S mindjárt példákat is idéz, a Dubarry kávéházat, a Tavernát, a Pénzintézeti Központot, a Gösser sörözőt (amelynek a helyén nem is olyan régen még a Szivárvány raktára volt), a GT-áruházat a Szent István téren (mely TEXTÉRT-raktárból lett azzá, ami), ezek az „egységek" minden mérce szerint megállják a helyüket. Sajátos módon az emiitett helyiséggazdálkodási rendelet szándékával jórészt egybeesnek az élesedő piaci versenyből következő tennivalók. Az Utasellátó Vállalat, feltehetően, nemcsak azért formált valutásboltot Eötvös utcai gépterméből, hogy elkerülje a büntetőtarifát, és biztos, hogy a Bétex Textilkereskedelmi Vállalat is „üzletet" lát Guszev utcai irodájának reprezentatív bolttá való átalakításában. Másutt üzleti megfontolásból cserélnek gazdát a helyiségek. A Ramóna József Attila utcai volt üzletében a Délker Vállalat ínyencboltja üzemel majd, a Váci utcai FOTEX-szalon pedig az egyik vidéki kereskedelmi vállalat „semmi különös" ruházati boltját foglalta el. Ezek az új üzletek — és a régiek közül sok — nemcsak szolgáltatásaikkal, árukínálatukkal „versenyképesek", elismerést vált ki külső megjelenésük is. Jó, hogy ezt említi az osztályvezető. Dr. Gallinának ugyanis a portálokról is volt megszívlelhető véleménye. íme: „A jó kirakatok mérhetetlenül emelik, javítják még a dicstelen utcaképet is, a rosszak elronthatják a legszerencsésebbet is... Nem is kell magyarázni, hogy egy régi biedermeier vagy empire frontba nem szabad kiabáló ultramodern kirakatszekrényt beilleszteni, s a szomszéd portálokra is tekintettel kellene lenni..." Szilágyiné sokáig hallgatásával kommentálja ezeket a sorokat, talán arra gondol, hogy ne legyünk telhetetlenek? Aztán néhány szép példát említ, egyik-másik képzőművészeti bolt, népművészeti üzlet kirakatát-bejáratát és a Zserbóét. Megtalálták az eredeti tervrajzokat, és felújításakor aszerint alakították ki a portált. Igazán szép portálokért a Várba vigyen az út. A Vár is üzleti negyed! Vagy még inkább: az lehetne! Igazán stílusos környezet volna a Várnegyed, például, a Belvárosban sorra nyíló kis képcsarnokoknak, „artüzleteknek". — Tulajdonképpen az lehetne — mondja dr. Szabó Sándor, az I. Kerületi Tanács igazgatási osztályának a vezetője —, csakhogy ilyen „artnegyedet" a hozzánk látogató talál Bécsben, Brüsszelben is. Inkább valami jellegzetesen magyar, nemzeti értékeinket, sajátosságainkat bemutató, a mi kultúránkat felcsillantató üzletegyüttest, üzletsort vagy éppen soksok kis boltocskát képzelnék ide. Olyat, amilyen sehol máshol nincs Európában, csak itt. Szabó Sándor egyébként elég régen foglalkozik ezzel az egész kérdéskörrel, úgy is, mint aki a kerület helyiséggazdálkodásáért felelős, de még inkább, mint aki nagyon szereti városát és a Várkerületet. Jó egy évvel ezelőtt, amikor valakinek arról beszélt, hogy meg kéne próbálni, hogy a Vár a régi kismesterségek üzleti negyede legyen, „kiosztották": álmodozik. S tessék, itt van most az asztalán egy kérelem vagy javaslat. Egy huszonéves fiatalokból álló lelkes csapat felhajtott az Országház utcában egy alkalmas helyiséget, ott kívánnák berendezni a népi fazekasmesterségek műhelyét, és megnyitnák gyártó-árusító Budavári Kézműves Kerámia Céhüket. Fiatal szakemberek, akik nem pénzt kérnek, csak zöld utat és erkölcsi támogatást. Álmodozás? De akkor mivel magyarázható ez a másik papír, ez a helyiséghirdetés! A közelmúltban a Várban egy, a környezethez méltó, hangulatos, évtizedek óta működő antikvárüzlet megüresedett (ritka az ilyen, mint a fehér holló). A tanács azonnal közhírré tette, de a pályázóknak kemény feltételeket szabott. Itt ismét antikváriumnak kell lennie, de olyannak, amely magára vállal közművelődési funkciót is, például hozzáférhetővé teszi a nagy állami gyűjtemények fölös példányait, s a többi között, értékes könyvtári bútorokat, szükséges házikönyvtári berendezéseket is árusít. Pályázó, állami intézmény, illetve vállalat kettő is akadt... Álmodozás? Már jószerivel több annál, hogy — ismét újabb példa — miként lehetne az árva Magdolna-tornyot és árva környékét a Várhoz, Budapesthez méltóan hasznosítani... Az osztályvezető úgy véli: ha kis lépésekkel is, de lehet előrejutni. Meggyőződése ez, ám ha úgy tetszik, akkor csak álmodozik. DEREGÁN GÁBOR 21