Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - POSTA

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Az iskolatáska Bizony, nehéz. Annak is, aki hordja, annak is, aki a tudományt tölti bele. Szeptember van, „gyűlő fecskék zajától zúg az ég", és gyülekeznek a diákok is a kinyílt iskolakapuk előtt. Mögöttük a nyári élmények, előttük az új tanév izgalma. Ugyanilyen izgalommal, örömmel és aggódással lépik át az osztálytermek küszöbét a pedagógusok, de megtaláljuk ezt az érzést gyermeküket az első tanítási napról hazaváró szülőknél is. Mert jelentős eseményről, egész társadalmunkat érintő, jövőnket meghatározó ügyről van szó. Nem vállalkozhatunk oktatásunk és nevelésünk számtalan problémájának még csak az érintésére sem, a hozzánk érkezett megjegyzésekből azonban megemlítünk néhányat. Jórészt ismertek ezek a gondok, sok fórumon elmondták őket, mégis megmaradtak gondnak. Ezért foglalkozunk velük mi is. A tanulók számára még mindig erős zökkenőt, olykor megrázkódtatást jelent az iskolaváltás, sőt ugyanazon iskolatípuson belül az évfolyamváltás. (Általános iskolai alsó és felső tagozat stb.) Nemcsak a tananyagban mutatkozó szintkülönbség okoz nehézséget, hanem a pedagógusok gyakori cseréje is. A kialakult szokások gyakori megváltoztatása, a folytonos, különböző jellegű és irányú alkalmazkodás nemegyszer személyiségzavarhoz vezet. Talán ez az oka, hogy a fiatalok zárkózottak, nincs meg a kellő összhang diák-tanár, gyermek-szülő, gyermek és felnőtt között. Sok a panasz bizonyos ésszerűtlenségekre: a tornatermek hiányára, a mosdók higiéniájára, az iskolai étkeztetés módjának, minőségének, beosztásának visszásságaira. Egyöntetű a vélemény: a gyermekek az óvodában megtanultak tisztességesen enni (papírszalvéta stb.), először „csak" sokkolja őket az iskolai étkeztetés kulturálatlansága, majd beletörődnek (ahogy a népdalokat is elkezdik elfelejteni), és még az esküvőjükön is kanállal akarják enni a húst. Általános türelmetlenség jellemzi az iskolát (és egész társadalmunkat), gyorsan letudni a feladatokat, eleget tenni az előírásoknak, de a személyes kapcsolatra, nevelésre már nem jut idő. Az idő az, ami nincs. Szent Ágostonnak ez a látnoki kijelentése akár a mai iskola jelszava is lehetne. Az utóbbi évek tantervmódosításai, tananyagcsökkentései nem hozták meg a várt minőségi eredményt, hogy a tanulók ne szélességében, hanem mélységében ismerjék meg az egyes anyagrészeket. A „mélység" azt jelenti, hogy a jobbak mindenhez hozzá tudnak szólni, de nem látják az összefüggéseket, az egész egységét, s a részt sem tudják elhelyezni időben, társadalmi, politikai szituációban. Kevés az idő a magyarázatra, a begyakorlásra, az ismétlésre. Jogosan panaszolta egy szülő, hogy ált. iskolás gyermeke egyszer sem felelt történelemből a második félévben, két felmérő dolgozat után kapott rossz jegyet. Bizony, a szóbeliség visszaszorítása — időtakarékoskodás! — előbb-utóbb a nevelésnek is a gátjává válik. Egyébként összefügghet az elmondottakkal, hogy a főiskolákra, egyetemekre történő felvételi vizsgákon részt vevő vizsgáztatók igen lehangoltan nyilatkoztak a jelöltekről. Az időhiány leginkább a vezetőket nyomasztja. „Az íróasztalhoz vagyunk kötve", jelentette ki az egyik igazgató, az érdemi munkától távol tart a bürokrácia. Különösen panaszkodnak az üzemek, vállalatok oktatási és gyermekintézményeinek a vezetői. „Itt, mivel az ellenőrök, felettesek a pedagógiai munkához nem értenek, tehát aszerint ítélik meg a vezetőt, hogy hiba nélkül adminisztrál-e. " Ezt egy BKV-óvoda vezetője írja. Példát is hoz. Ha egy dolgozónak csak egy fél órára el kell mennie hivatalos ügyben, a következő a tennivaló: ki kell a vezetőnek tölteni a túlóraigénylő lapot (sok adattal), a túlórakartont (sok adattal), és be kell írni az illetőt a távozási naplóba, át kell vezetni a beosztásban történt változást. Mindezt naprakészen kell elvégezni, majd havonta összegezni, s ha véletlenül a havi vagy a féléves összegezésben az egyik nyilvántartásból hiányzik az a bizonyos fél óra, annak már következményei lehetnek. (Jegyzőkönyv, jutalommegvonás stb.) Lehet az illető nevelői munkája a legjobb, ha az adminisztrációjába hiba csúszik, ássa el magát. Ugyancsak értelmetlennek, bürokratikus korlátoltságnak tartja a teljesítményelszámolást (ahogy a buszsofőröknél történik) náluk, ahol minden dolgozó havibéres. „Talán ezzel a nevelői munkát mellékesnek tartó szemlélettel függ össze, hogy idén nem tartottak pedagógusnapot a BKV-nál." Felmerül a kérdés, vajon hogyan mutatkozik meg az iskolai demokrácia? Milyen a kapcsolat vezető és beosztott, tanár és diák, nevelő és szülő között? Az iskolák Működési Szabályzata — többek véleménye szerint — nem hozta meg azt az eredményt, amit vártak tőle. De lesz-e bátorsága kritikus véleményt mondani valakinek, amikor napjainkban a munkaerő-csökkentés, a takarékosság a vezérszólam. Reméljük, lesz, még inkább azt, hogy nem kell bátorság a véleménynyilvánításhoz. És minden érdekeltnek eredményes, jó tanévet kívánunk. Andalító melódiák Dr. Merényi Judit, az Óbudai Művelődési Ház igazgatója az alábbi levélben szól hozzá lapunk 1987. júniusi számában közölt, Hangversenyek csillagos ég alatt (írta és az interjúkat készítette C. Szalay Ágnes) című íráshoz. „1977-től 1985-ig kilenc nyáron át 120 koncert, több mint 100 ezer koncertlátogató a Zichy-kastély kertjében. Ezek számadatok, melyek fölött az sem léphet át egy mondattal, aki nem érzi, vagy nem akarja érezni a nyáresti hangversenyek hangulatát. De megtette ezt az Országos Filharmónia nevében Kármán György. Nem kell azon polemizálni, hogy a koncertek lehetőségét a Fővárosi Tanács, a III. Kerületi Tanács, a Belkereskedelmi Minisztérium, az Óbudai Művelődési Ház nem kis anyagi támogatással, tálcán adta az Országos Filharmóniának. Azon sem kell polemizálni, hogy a Filharmónia mennyit fizetett rá a koncertekre, mikor kezdetben 5%-os, majd később is csak 12%-os bérleti díjat fizetett ki, s csak a rendezés költségei hárultak igazán rá. Gondolom, az nem vitatéma, hogy a szabadtéri koncertek hangulata más, mint a hangversenyteremben rendezetteké, Martonvásáron, ha nem is a HÉV, de vonatfütty zavarja meg az áhítatot, s a Margitszigeti Színpad fölött is van légifolyosó. De a nyári koncerteken van madárfütty s néha gólyakelepelés is. S azon sem kell vitatkozni, hog a Fő téri vendéglátóipari egységek 1986-ban, tehát a koncertidőszak után kezdtek el üzemelni. És most már sajnos az is mindegy, hogy miért szűntek meg a rendezvények a kastélykertben. De azt viszont szeretném elmondani, hogy a 120 koncert szüneteiben a hangversenylátogatók minimum három kiállítást tekintettek meg, melyek jól időzített megszervezése nem kis munkát igényelt. S azt is szeretném elmondani, hogy nagyon sokat és szeretettel dolgoztunk, hogy örömet és szépet adjunk az idelátogatóknak, s ez a kilencévi munka nem csupán egy mondatot érdemelne. (Mellékelem a Filharmónia akkori igazgatójának levelét.) Végül csak azt kívánom, hogy Kármán György soha ne érezze azt, amit a Budapest c. folyóiratban közölt nyilatkozatának olvasásakor magam és munkatársaim éreztünk." Az említett levélből, melyet Lakatos Éva, az Országos Filharmónia akkori igazgatója küldött dr. Merényi Juditnak 1981. július 2-án, két mondat: „Ezúton mondok köszönetet Önnek a Zichy-kastély udvarán létesített hangversenypódium kivitelezésénél tanúsított példamutató segítségnyújtásért... Őszintén remélem, hogy a most átadott új létesítmény még vonzóbbá teszi a Zichykastélyudvaron rendezett hangversenyeinket." És idézzük fel Kármán György idevonatkozó kijelentését. „Búcsút kellett mondanunk a Zichy-kastélynak Óbudán. Aki járt ott, eleget bosszankodhatott a HÉV, a légifolyosó és a közeli szórakozóhelyek vidám vendégeinek »zenei aláfestése miatt«..." E sorok írója is járt hangversenyekre a Zichy-kastélyba, és nem bosszankodott, hanem gyönyörködött. Most újra elment, és mit talált az udvaron? Szeméttelepet. Hogy mi húzódik az ügy hátterében, nem tudjuk. De van egy olyan sejtésünk, hogy itt nem a „csak" egymondatos említés miatti sértődöttségről meg a légifolyosóról van szó. Ezért megkérdezzük: Miért kellett valójában megszüntetni a hangversenyeket a Zichykastély udvarán, és mi lesz az udvar további sorsa? Talán tud rá valaki válaszolni. 48