Budapest, 1987. (25. évfolyam)

8. szám augusztus - P. Szabó Ernő: Pest-budai városképek, 1800-1870

PEST-BUDAI VÁROSKÉPEK 1800—1870 Hunfatvy János nagy munkájának, a Magyarország és Erdély eredeti képekben című műnek az első kötete 1856-ban jelent meg Darmstadtban. Ez a kötet Magyarországot, elsősorban Budát és Pestet mutatja be. A szöveg melletti képek Ludwig Rohbock — ahogyan a címlapon áll: Rohbock Lajos — művei. Pontosabban: az ő helyszíni rajzai alapján készült acélmetszetek. Mit tartott érdekesnek, fontosnak megörökíteni a grafikus a két városban, amelyek egyrészt a levert szabadságharcra, másrészt viszont a dinamikus fejlődés évtizedeire tekinthettek vissza? Az első kép a Rózsadombról nézve mutatja Pestet és Budát, majd a híres Feldunasort, a Magyar Tudományos Akadémia épülete elől nézve, az Aldunasort, a Lánchidat (az egyik képen jól felfegyverezett katonával), az Alagút bejáratát. Természetesen felmászott a Gellért-hegyre is, kinézett a Vár tabáni kapuján, megörökítette a városok régi, festői részleteit és új épületeit, azokat a házakat, amelyek ma a múlt pótolhatatlanul fontos dokumentumai, s azokat is, amelyek néhány évtized múlva áldozataivá váltak a gyors városfejlesztésnek. Minden képet megmenteni A könyv megjelenése idején válik — még alig észrevehetően — a látvány megőrzésének legfontosabb, mert leghitelesebb eszközévé az új találmány, a fotográfia. A város akkori képét azonban még — az évszázados hagyományokat követve — a rajz, az ecset, a metszőkés segítségével örökítették meg elsősorban. Römer Flóris néhány évvel a Hunfalvy-mű megjelenése után így fogalmazott A régi Pest című írásában: „Szándékom volt mind azt, mi Pestre vonatkozik és rajzokban megjelent, összeállítani és így a város fejlődését képekben is előadni... szükséges minden egyes képecskét, legyen az bármily gyarló, megőrizni és nyilvános intézeteink könyvtárába az utókor számára megmenteni." E gyűjtőmunka jó száz évvel ezelőtt kezdődött s folyik ma is. Bubics Zsigmond vette számba 1880-ban a „Magyarországi várak és városoknak a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában létező fa és rézmetszeteit", majd a közgyűjteményekben lévő anyag Enes Lanfranconi mérnök adományának köszönhetően igen jelentős budapesti tárgyú kollekcióval gyarapodott. A főváros régi (1493—1800 közötti) látképeinek teljes feldolgozására Rózsa György vállalkozott, munkája 1963-ban jelent meg. Az 1800 utáni anyagot összegyűjtő mű azonban máig nem került a nyilvánosság elé. A Kiscelli Múzeumban rendezett kiállítás azt bizonyítja, hogy bár nem jelent meg, létezik ilyen összeállítás. A kiállítás és katalógusa ugyanis annak a kéziratban maradt kötetnek az alapján készült, amelyet dr. Seenger Ervin, a múzeum néhai munkatársa hozott létre. Majdnem 1700, 1800-1870 közötti pest-budai vedutát dolgozott fel. Az időhatárokat egyrészt Rózsa György kötete, másrészt a fényképezés szélesebb körű elterjedése határozta meg. E mű részben a pénzhiány, részben a szerző halála miatt nem jelent meg, majd szép lassan elfelejtődött, olyannyira, hogy katalógusának és mutatóinak nyomdakész kézirata el is veszett, csak a tanulmány maradt meg véglegesnek tekinthető állapotban. A kiállítás rendezője, a katalógus összeállítója, Mattyasovszky Péter egyrészt a téma további kutatásának szükségességéről beszél, másrészt arról, hogy a kiállítás rendezése során igyekezett a szerző elképzeléseit követni. A katalógust tehát, amely a Pest-budai városképek, 1800-1870 címet viseli, nem várostörténetnek, nem is rendszerezett vedutatörténetnek szánták, csak jelzésnek egy ember tiszteletre méltó munkájából, amelyet nem szabad elkallódni hagynunk. (Ettől függetlenül kár, hogy a katalógus nem közli a kiállítás teljes anyagát.) Ha fölsétálunk a trinitáriusok egykori kolostorába, amely maga is gyakran szerepel a metszeteken, aligha kételkedünk benne, hogy a rendezők méltó módon idézik meg kollégájuk emlékét — s a város múltjának egyik igen fontos, több kisebb szakaszra osztható, de egészében véve jól körülhatárolható korszakát. 1800 körül megváltozott, igen erősen felgyorsult Pest növekedésének üteme, a kormányzati szervek Budára költözése, a nádor tevékenysége lényegesen megnövelte a városok politikai súlyát. A fejlődő kereskedelem, a gazdagodás a városépítésben is éreztette hatását. Pesten eltűntek a középkori városfalak — ma már azt mondjuk: sajnos —, lassan kialakult a klasszicista városkép. A korszak végén, Pest, Buda és Óbuda egyesítése után pedig a századfordulós városfejlesztés még gyorsabb — a korábbinál ellentmondásosabb — fejlődést hoz magával. Endertől Mednyánszkyig Korszakhatárként azonban nemcsak folyamatokat, hanem egészen pontosan megjelölhető eseményeket is említhetünk. A korszak kezdetét jelezheti, például, Hild János 1805-ös térképe Pest város szabályozási tervéről, a maga hosszú német címével: Situations Plan zur Regulierung und Verschönerung der Königliche-Freistadt Pest in Hungarn im Jahr 19... E térkép hosszú időre megszabta a város fejlesztését, a benne foglaltakat nem tagadják, inkább továbbfejlesztik majd a korszakot lezáró térképről is leolvasható rendezési elvek. A három város egyesítésének idején Halácsy Sándor mérnök készítette „Sz. kir. Pestváros beltelkeinek térképét", amelyen sárga színű vonalak jelzik a majdani Sugár utat, a Nagykörutat, az Újépület helyére kerülő teret és háztömböket, a Hatvani út kiszélesítésének vonalát, a Lipótváros és a Terézváros új házait s kint, a mai Keleti pályaudvar két oldalán, a városi haszonbéres földeken létesítendő utcákat. Ezekben az évtizedekben megváltozik a városfejlesztés léptéke, és, sajnos, eltűnik sok hangulatos részlet, értékes épület. Mondhatni, ebben az időben alakul ki majd az az állapot, hogy Budapest távolról nézve szinte összehasonlíthatatlanul nagyobb szabású látványt nyújt, mint közelről, ahonnan nézve gyakran a festett, stukkóból mintázott díszek mögül előbukkanó sivár részletek dominálnak. Hogyan látták a várost az adott kor művészei? Kik voltak, honnan érkeztek, akik a várost rajzolták, festették 1800-1870 között? A 18. században még elsősorban külföldiek, mérnökök, katonák rajzolták a várost. Ez a jelenség a 19. század elején is megfigyelhető, azzal a különbséggel, hogy az ide érkező német, osztrák, olasz, cseh vagy éppen lengyel művészek közül nem kevesen pestivé, budaivá honosodtak, gyermekük gyakran eleve magyar művészként indult, ha tanulmányait külföldi akadémiákon végezte is. Például Kelety Gusztáv édesapja a Kiette nevet viselte, Drezdából érkezett Pozsonyba, majd Pestre, a nádor udvari festőjeként. G. Prixner lengyel rézmetsző Varsó, Lemberg, Bécs, Pozsony után érkezett Pestre, főleg könyvillusztrációkat készített. Telepy György viszont hazai illetőségű festőként és szobrász-29