Budapest, 1987. (25. évfolyam)

7. szám július - Pethes Sándor: Diák és sport

DIÁK ÉS SPORT Bízvást remelem, hogy június 6-a nem csupán a magyar diáksport születésnapja, hanem az egész magyar sport megújulásának nevezetes dátuma s feltehetően az egészségesebb generáció felnövekedésének határköve. A Magyar Diáksport Szövetség hivatalos megalakulását több mint másfél éves előkészítő munka előzte meg, és ezzel egyidejűleg csaknem kétezer diáksport-egyesület és diáksportkör alakult az országban. Halasi Márton, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára tizenhat hónapon át csak az ideiglenes címet viselhette, és saját íróasztalhoz is csupán nemrégiben jutott. Nem túlzás azt állítani, hogy kezdetben hivatal nélkül saját gépkocsijával végezte a szervezőmunkát. Később egy modern parkolóház emeleti szobájában kapott ideiglenes otthont, és január lett, mire a szövetség három szobával rendelkezett a Budapest Sportcsarnokban. A szövetségnek immáron van útmutatója és szervezeti szabályzata, tulajdonképpen most már minden azon múlik, hogy miképpen sikerül ezt „élettel", mindennapi munkával megtölteni. — Nem hittem volna, hogy a diáksport egyszer bővebb magyarázatra, definícióra szorul. Az útmutató bevezetőjében viszont ezt olvasom: ,,A diáksport a nevelési-oktatási intézmények tanulóinak, hallgatóinak minden tanórán és társadalmi sportegyesületi kereten kívül végzett, szervezett testgyakorlása, testedzése, játéka és sportolása. .."A megfogalmazás számomra elsősorban abból a szempontból meglepő, hogy a testnevelésórát önök nem tekintik a diáksport szerves részének. — A hangsúly a tantervi órán kívüli munkán van — mondja Halasi Márton —, de ebből még nem szükségszerű azt a következtetést levonni, hogy a testnevelésóra nem a diáksport szerves része. Tény viszont: nem tartozik feladatkörünkbe a testnevelésórák számának növelése vagy az órákon végzett szakmai munka megítélése. Elsősorban az a célunk, hogy a tanórákon kívüli aktívabb sporttevékenységre ösztönözzük a tanulókat, egyben mindazokat, akik ezért felelősek. A diáksport legfontosabb célja, hogy elősegítse a tanulók szellemi terhelésének ellensúlyozását, fokozza pszichikai tűrő- és teljesítőképességüket. Nem tekintheti feladatának a sporttehetségek gondozását, az élsport utánpótlásának nevelését. A legtehetségesebb diákokkal változatlanul a sportegyesületek hivatottak foglalkozni. De ez még nem jelenti azt, illetőleg nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a sportegyesületbe igazolt diák részt vehessen diáksport-foglalkozásokon, sőt, ezek a diákok átigazolás nélkül is képviselhetik iskolájukat — diáksport-egyesületüket és diáksportkörüket — különféle diáksportversenyeken. — Ez rendkívül örvendetes, ám nem tart attól, hogy az egyesületek megpróbálják akadályozni a diákok kiadását? — Elképzelhető, azonban, ha ilyen esetre fény derül, annak igen súlyos következménye lehet. — A másik aggályom: nem jelent-e túlzott megterhelést a tanulónak, ha kettős minőségben versenyez? — Ebben nem hiszek. Nem kell félteni a gyerekeket, többségük szíves örömest vállalja a több versenyzési lehetőséget. — Egy szóra még visszakanyarodnék a testnevelésórák számához. A jelenlegi óraszám rendkívül alacsony. Márpedig kevés óraszámmal nehéz megszerettetni a sportot. Egyes szakemberek azt vallják, hogy nemcsak a magyar sport ügye, hanem a jövő generációjának egészsége és edzettsége múlik azon, sikerül-e megvalósítani az iskolákban a mindennapi testedzést vagy sem. Nem tartom magam szakembernek, de osztom ezt a nézetet. — Én is egyetértek ezzel az elvvel, csakhogy megvalósításának számtalan akadálya van, arról nem is szólva, hogy a mi szövetségünk, ismételten hangsúlyozni szeretném, a tanórán kívüli rendszeres sportolásra és mozgásra, az eddig kívül rekedtek felkarolására szerveződött. Amíg nem lesz minden iskolában tornaterem és megfelelő képesítésű tanár, a napi testnevelésórákról legfeljebb csak álmodozhatunk. Remélem, nem sokáig, mert sok példa bizonyítja, mindez megvalósítható. — A jó példákról mi is hallottunk, sajnos, fővárosiról nem. — Igen, mert a fővárosban a legrosszabb a helyzet. Egyes iskolákban egyáltalán nincs, számos iskolában pedig rendkívül kicsi a tornaterem, máshol pedig, ahol szép és tágas a terem, akkora a tanulólétszám, hogy szinte képtelenség egyeztetni az órákat. Nem véletlen tehát, hogy a működő diáksport-egyesületek és -körök túlnyomó többsége vidéken és nem Budapesten alakult meg. — Mi az alapvető különbség a diáksportkörök és -egyesületek között? — Az előbbi egy adott nevelési-oktatási intézményhez kötődik, önálló vagyonnal nem rendelkezhet s jogi képviseletére is az anyaintézmény hivatott. Ezzel szemben a diáksport-egyesület önálló jogi személy, ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak rá, mint más sportegyesületekre. Vagyis: a saját nevében köthet szerződést, vállalhat jogi felelősséget, anyagi kötelezettséget, de szerezhet saját bevételeket, és rendelkezhet saját vagyonnal. Olyan bevételekre, így tanfolyamdíjakra, belépődíjas rendezvényekre, sőt, reklámszerződésekre is szert tehet, amelyek kizárólag önálló jogi személyeket illetnek meg. — A szövetség melyik formát részesíti előnyben? — Vártam ezt a kérdést, mert gyakran hallom, hogy elsősorban a diáksportegyesületek létesítését szorgalmazzuk. Meggyőződésem, hogy a magyar diáksport megújulására elsősorban ezek jelentik a garanciát. Az önálló döntés, program és saját finanszírozási lehetőség mind-mind olyan fontos tényező, amely hathatósan képes integrálni a külső társadalmi erők törekvéseit. Egyébként minden tanintézet tetszés szerint választhat a két lehetőség között. De nagyon bízom abban, hogy az iskolák többsége előbbutóbb a diáksport-egyesületek megalakítása mellett voksol. — Ön komolyan azt hiszi, hogy nálunk nincs elegendő lehetősége a tanulóifjúságnak a sportolásra? — Nagyon komolyan! És szeretném is kifejteni, hogy miért ez a meggyőződésem. Az igazán tehetséges gyerekek gyorsan eljutnak az egyesületekbe, és a legkiválóbbakkal kitűnő szakemberek foglalkoznak. Ám ez elenyésző része a tanulóifjúságnak, a nagy többség szinte semmit nem csinál. Legalábbis nem sportol rendszeresen. Részben azért, mert nincs hol, részben azért, mert sajnos tehetségük és képességük nem elég ahhoz, amit a sportegyesület megkövetel. A diáksportmozgalom éppen ezt a réteget kívánja megcélozni és megnyerni magának. Legyenek végre olyan sportkörök és -egyesületek, amelyek nem az élsportoló-nevelés eszméjét tűzik a zászlajukra, hanem az egészségmegóvást, a játékot, a felfrissülést. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy milyen sokan lemorzsolódnak a sportegyesületekbe került diákok közül. Egy részük nem bírja a tempót, másokkal, a később érő típusokkal viszont az edzők nem elég türelmesek. Ezeknek a tanulóknak a diáksportmozgalom adta új forma szinte mentőkötél. Erősen hiszek abban, hogy a diáksportkörökben és -egyesületekben számos olyan tehetséges gyerek fogja bizonyítani rátermettségét, akiről a nagy egyesületek könnyű szívvel lemondtak. — Ez viszont a nagy egyesületekkel való rivalizáláshoz vezethet! — Ezt nem tartom valószínűnek, és nem is ez a cél. Éppen a diáksportegyesület vagy -sportkör vezetői fogják szorgalmazni ilyen esetben, hogy a később érő, de kimagasló tehetségű sporto-17