Budapest, 1987. (25. évfolyam)

6. szám június - P. Szabó Ernő: A tanácsterem festményei

pawÉ/X, gozott, 1884-ben festette az operaházi képeket. „Tehetsége sohasem hevert parlagon" — írja róla monográfusa, Ybl Ervin, s az elismeréssel az ő esetében már a pályája elején sem fukarkodtak. Érdekesek a megbízás részletei. A festő beterjesztett vázlatai alapján az 1881. február 12-i ülésen elhatározták: „a főalak az egyik oldalon a Iustitiát és a másik oldalon a közszellemet, a mellékképek amott az ipart és a kereskedelmet, emitt pedigatudományt és a művészetet ábrázolják. Ezek mind olyan eszmék, melyek a közgyűlés tárgyalásai és határozatai meghozatalánál jelentékeny befolyással lenni vannak hivatva". A bizottság fenntartotta magának a jogot, hogy a kiviteli tervet is bírálat tárgyává tegye. A kiviteli tervet általában sikerültnek, mondhatni, kiválónak tartották, de egy bíráló megjegyzést is tettek rá, elismerve, hogy a festőt a falak élénk és gazdag díszítéseeleve nehéz helyzet elé állította. A tervezés után néhány heti munkával elkészült a hat álló tempera festett kép, s a bizottság 1882. február 26-i ülésén át is adta azokat. A képek Lötz művészetében fontos láncszemet jelentettek — állapítja meg a monográfus —, művészetének kibontakozása a nyolcvanas évek elejének világi falfestményein válik igen erőteljessé. „Szinte követni tudjuk — irja Ybl —, hogy az Új Városháza allegóriáiban miként gazdagodik részletekben az egyes kompozíciók belső rajza, hogyan válnak el a testtől a szárnyaló leplek, hogyan lesz a karcsú, hajlékony test Lötz egyéni embertípusa. Az akt szerepe is bővül, a köntösnek most nem az a hivatása, hogy betakar ja a test megmerevedett formáit, hanem hogy repdeső lepleivel gazdagítsa a színek, a vonalak hangszerelését, a megvilágított részek mellett árnyéköblöket alkosson, ahol új kolorisztikus lehetőségei teremnek a színeknek..." Eredetileg a festmények mellett a karzat alatti kisebb fülkékbe mellszobrokat akartak helyezni, később azonban szűknek, alkalmatlannak tűnt a hely. Nem bizonyult csupán tervnek viszont a szándék, hogy a nagy tanácsterem ablakait üvegmozaikkal rakják be. A „világosabb, enyhébb színekkel készített ablakok'' tervezője Kratzmann Ede, aM. Kir. Üvegfestészeti Intézetigazgatója volt, de „segített" nekiSteindl Imre is. Az ablakok ma is „világosabb, enyhébb színeket" sugároznak a terem belseje felé. Az azonban nyilván csak a rekonstrukció teljes befejezése után derül ki, hogy visszakerülnek-e helyükre a Képzőművészeti Bizottság által rendelt iparművészeti tárgyak. Az elnöki emelvény tárgyainak — karos gyertyatartók, tintatartók, kombinált csengettyű — tervezésére pályázatot írtak ki, összesen ötven arany díjazással. A hat pályamű közül kettőt — Hofbauer Jánosét és Nádler Róbertét — sikeresnek tartották, de egyiket sem fogadták el. Felszólították Vasady Ferenc iparrajziskolai szobrásztanárt, készítse el a tárgyak rajzvázlatát, majd makettjét, azután azonban — nyilván nem kis csalódást okozva neki — az ő terveit is elvetették. Jungfer Gyula műlakatos talán jó időben jelentkezett: 1886-ban beadott rajza alapján nála rendelték meg a tárgyakat. Sőt, az egyik kandalló díszítésére aranyozott állóóra készítésére is felkérték. Jungfer nemcsak jó mester volt, de a jelek szerint ügyes üzletember is: az aranyozott óra mellett egy másikat is csinált, egyelőre aranyozás nélkül, s azt is bemutatta a bizottságnak. Kell-e mondani, hogy—amásik kandalló díszítésére—azt is elfogadták... P. SZABÓ ERNŐ 37