Budapest, 1987. (25. évfolyam)

6. szám június - Szále László: Kőgyűrű és kártyavár

leménye is az, hogy a névmegszüntetések, -változtatások több zavart, kárt okoznának, mint hasznot. Mégis történt — nem kis — változás. 1953-ban még mintegy 2500 azonos utcanév volt a fővárosban, 1984-ben már csak 564. A változás 1792 utcát érintett, s ez nem kevés. Az el- és átnevezéseknél a személynevek okozzák a legtöbb problémát. (Most is szinte kizárólag róluk van szó.) A kérdésnek számos ága-boga van, mindenesetre a régi, elhamarkodott döntésekből okulva, bár nagy nyomás nehezedik rájuk, az illetékesek lehetőleg kerülik a személyekről történő névadást. Érdekes, legtöbbször a hozzátartozók a névadás kezdeményezői, és ahogy a jelentésekből kitűnik: „teljesíthetetlen igényeket támasztanak." (A hely meghatározása, védett utcanevek megváltoztatása stb.) Most már általános a vélemény: a legkisebb mértékre kellene szorítani a személyről szóló utcaelnevezést. A megbecsülés kifejezésére más lehetőségek is vannak. És itt utalok egy okos rendeletre, amely kimondja: „Védettek azok az egyedileg előforduló, de nem személyekről elnevezett olyan utcák, amelyek múlt századi vagy még korábbi eredetűek. A védett utcanevek megváltoztatására... még kivételképpen sem kerülhet sor." A tájékozódást elősegítő egyéb megoldásokra (utcanévbokrok) most nincs mód kitérni. Csak annyit: nem könnyű a szerencsés utcanév megválasztása. (A XVI. kerület egyik huzatos részének megjelölésére javasolt Huzat utcanevet például több értelmű, negatív jelentést hordozó tartalma miatt utasították el.) Seregélyesi János utal — pozitív értelemben — Krúdy Gyulára, akit a Tanácsköztársaság idején Polónyi Géza, a Közmunkatanács elnöke felkért, hogy vállalja magára a budapesti utcák újból való elnevezését. Kevesen becsülik nálam jobban Krúdy Gyulát, ám vigyázzunk, bármilyen megragadó a művész, egy emberen belül is kerülhet ellentmondásba elv, ízlés. Krúdy mintegy 1600 utcanevet akart felülvizsgálni. Kifejtette, hogy élőknek lehetőleg nem szabad utcát adni, de — ahogy mondta — „itt sem lehetünk még teljesen kivétel nélkül, mert például szinte lehetetlen, hogy Budapesten ne legyen Blaha Lujza utca, s ha van is Szabadság tér, de nincsen Tizenhárom vértanú utca. A budai utcákon meg fogom kísérelni feleleveníteni a szép romantikát..." Ez eddig rendben van, bár az általános megfogalmazás némely kijelentését meg lehetne kérdőjelezni. De 1921-ben így nyilatkozott elnevezési terveiről: amikor a kis budai utcák köveit róttam, sokszor bosszankodtam egyes lehetetlen utcaneveken. Mi értelme van például még ma is a Gyorskocsi utcának?... Utcát akartam juttatni például Pósa Lajosnak, Inczédy Lászlónak..." Hát ehhez mit szóljunk? Szerencsére a Gyorskocsi utca ma is Gyorskocsi utca. A megoldás? A megoldásra nincs merev recept. A megfogalmazott elvek: az utcanév szolgálja a tájékoztatást, legyen egyedi, jól hangzó, ápolja a hagyományt, gazdagítsa az érzelmeket, segítse a kötődést stb. — helyesek. Ezek alapján kell dönteniük az illetékes intézmények, szervek képviselőinek az érett lakosság szavára hallgatva, demokratikus nyíltsággal. JÁVOR OTTÓ