Budapest, 1987. (25. évfolyam)

6. szám június - Nyíri Éva: És a pontos idő...

És a pontos idő... Egy kicsit csalódott vagyok. Amikor a budapes­ti utcai órák nyomába eredtem, azt reméltem, ta­nulságos vagy megható történetekre, újkori legen­dákra bukkanok. Vekker úr-szerű öreg szaki visz­szaemlékezésére, hogy hol és mikor szerelték fel az első köztéri órát a székesfővárosban; apró kis in­timpista pletykákra, hogy ki mindenki várta szíve hölgyét a Nemzetinél az óra alatt, „ott, ahol a 6-os megáll"; történetekre sérült órákról, amelyek ab­ban a pillanatban bénultak meg, amikor a német fasiszták felrobbantották a fővárosi Duna­hidakat... Lehet, hogy az óráknak is meg­van a sorsuk, mint a könyvek­nek, csak ezeket nem szokás nyomon követni. Ki tudja ma már, hová lett az az óra, amely alatt Kosztolányi Dezső várta utolsó sze­relmét, Radákovich Máriát a Déli vasút­nál, néhány hónappal a halála előtt? Hi­szen a régi állomás is eltűnt. A Klauzál téri csarnok homlokzati óráiról sem tud senki, pedig alig 15 esztendeje, hogy egy szép napon leszerelték. A budapesti köztéri órák történetének kezdete homályba vész. Annyit tudunk csu­pán, hogy üzemeltetésük eleinte a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt óraüzemének feladata volt. Egy központi szabályozó és el­lenőrző berendezés működtette az órákat, amelyeknek 66 százaléka később megsem­misült a bombázások és a főváros ostroma következtében. Ilyen a mi szerencsénk! Nem elég, hogy nekünk nincsenek olyan világhírű óráink, mint a londoni Big Ben, a prágai Orloj vagy a Szpasszkij-torony időmérője a moszkvai Kremlben, de még ami van, az is névtelen? Hogy hívják azt a digitális malomkereket a Skála Metró előtt? -kérdeztem az illetékese­ket. „Kerek óra" - mondták tömören, s nem értették, mitől hervadtam le. Pedig ebből az órából lehetne valami. A körülötte elhelye­zett pihenőpadok reggeltől estig odavonz­zák a vásárlásban elfáradt embereket. Nem lehetne neki valami nevet adni? Meg — uram bocsá' — tenni valamit azért, hogy egyforma időt mutasson a Nyugati pálya­udvar csarnokának szemközt lévő órá­jával?! * Öt évvel a felszabadulás után, 1950. janu­ár elsején a Pontos Idő és Telefonhírmondó részleg kivált a Magyar Rádióból és Vezeté­kes Rádió Vállalat néven a Magyar Postához került. Innentől számítjuk a pontosidő­szolgáltatás lassú újjászületését a romok alól kimentett, megreparált óraberendezé­sekkel. A postások 1953-ig körülbelül száz köztéri és negyven belső téri órát helyeztek üzembe, elsősorban a munkáslakta perem­kerületekben, illetve a középületekben. Az újjáépített órahálózat akkoriban lég­vezetékkel működött: minden egyes órát külső leágazás kötött össze a légvezeték­rendszerrel. Ez, persze, nagyon sok hibale­hetőséget rejtett magában, hiszen a hálózat ki volt téve az időjárás viszontagságainak. Aztán az ötvenes évek végétől megkezdték a falikábeles rendszer kiépítését. Az ellenforradalom ismét megritkította a köztéri időmérőket: öt óra teljesen megsem­misült, 25 pedig megsérült. A helyreállítást fejlesztés követte: a Fővárosi Tanács meg­rendelésére 1965-ig a posta újabb 60 köztéri és 80 belső téri órát készített, régi szerkeze­tek felhasználásával. Sajnos új, korszerű szerkezetek és vezérlő főórák beszerzésére akkoriban nem volt lehetőség; az erzsébeti óragyár a régiek mintájára gyártotta a köz­téri al- és főórákat. így sikerült a fővárosban működő utcai időmérők számát 1970-ig 165-re növelni. Az idő vasfoga, persze, ezeket sem kímél­te; addig koptak, öregedtek, míg a 80-as évekre műszakilag kritikus állapotba kerül­tek. A Budapesti Távbeszélő Igazgatóság rekonstrukciós programja teljes megújulást ígért; megszüntették az addigi körzeti rend­szert, új, kvarcvezérlésű főórát fejlesztettek ki, amiből 160 darabot szereltek fel, össze­sen 423 számlappal. Nem tévedés, ezek az órák ugyanis 1, 2, 3, 4, sőt, 10 számlappal készülnek! Ugyancsak a rekonstrukció ke­retében a különböző előfizetőknél — intéz­ményekben, kórházakban, fürdőkben, is­kolákban stb. — 137 belső téri főórát és csaknem kétezer alórát szereltek be. (Egy­egy főóra maximum 160 alórát tud mű­ködtetni.) Ki gondolná, hogy az egyik legnagyobb e­lőfizető a Széchenyi-fürdő, ahol a két külső térin kívül 110 belső téri alóra mutatja az időt a vendégeknek. Ennél több óra „házon belül" csak a Parlamentben található; ezek rekonstrukcióját most végzi a Posta. * Miért nincs nekünk virágóránk, mint a genfieknek Rousseau -szigetén? Miért nincs nekünk világóránk, olyan, mint a kelet­berlinieknek az Alexander Platzon? Miért, hogy kevés fővárosban látni annyi unalma­san szögletes jellegtelen, hogy azt ne mond­jam, csúf külsejű utcai órát, mint a szép híd­jairól, köztéri szobrairól méltán híres Budapesten?! — Mert sorrendet kell tartani — magya­rázza türelmesen Nagy Ferenc, a Magyar Posta Alközponti Üzem óraosztályának új vezetője. — A négyéves rekonstrukciós programmal sikerült a pontosidő-szolgálat műszaki állapotát világszínvonalra emelni. Most már jöhetnek az esztétikai igények. — Éppen ideje. Ezek a szögletes órák ugyanis nemcsak jellegtelenek, de szürkék is. A szó szoros értelmében. — Az órák színe ugyanis a mindenkori óraosztály-vezető ízlésétől és a festékraktár készletétől függött — világosít fel Nagy Ferenc. — Szóval ezért volt a pesti óráknak előbb kék korszakuk — mint Picassónak —, amit a szürke, majd a barna korszak követett? Önnek milyen az ízlése? — Én jobb helyzetben vagyok, mint az e­lődeim: tágabbak a lehetőségek. — Például? — A legforgalmasabb helyeken lévő órá­kat igyekszünk színesíteni, reklámcélokra hasznosítani. Az első fecske a Skála Coop volt, amelyik a Klauzál-csarnoknak a tér felőli homlokzatára Skála-reklámos órát kért tőlünk. A következő színes reklámórá­kat a Centrum Áruházakkal közösen he­lyezzük el a November 7. és a Moszkva té­ren, a mostani unalmas, szürke órák helyett. A Római-parti strand órahálózatának kié­pítésében a Hungária Biztosítóval szövet­keztünk. A tervek szerint három-négy hir­detőoszlopra olyan négy számlapos reklámórákat szerelünk fel, amelyek a biz­tosítót népszerűsítik. A sort szívesen foly­tatjuk, ha akad hozzá partner. A műszaki bázisunk ugyanis megvan hozzá, de anyagi­lag nem győzzük egyedül. A belső téri órák bérleti díjából ugyan ötmillió forint az évi bevételünk, de tízmillió a ráfordítás! A rek­lámórák bevételéből épp ezt a deficitet kí­vánjuk csökkenteni. Amióta tudom, hogy városvédő Paliasz Athéné kezéből olykor ellopják a lánd­zsát, azóta jobban figyelek a városképre, régi értékeinkre. Engem is felháborít a hival­kodóan modern portál, utcatábla vagy kan­deláber egy patinás belvárosi utcácskában, és elkeserítenek a vandál rongálások nyo-15

Next

/
Oldalképek
Tartalom