Budapest, 1987. (25. évfolyam)

6. szám június - Deregán Gábor: Városművelők dicsérete

szorgos gyűjtések, kutatások eredménye, így például Angyalföldön. A XXII. kerületiek hivatásos szakemberek segítségét is elfogadva, kérve dolgozzák át, egészítik ki, készítik elő friss kiadásra Budafok-Promontor könyvüket. Többfelé forgatják újult érdeklődéssel a XIV. kerületiek csaknem egy évtizede, Szabó Bendegúz gondozásában megjelentetett Zuglói séták című helytörténeti kalauzát. Többek között a rákospalotaiak, a kispestiek, a lőrinciek ítélték úgy, hogy hasonló kiadvány náluk is jó szolgálatokat tehetne a szűkebb pátria megismertetéséért. Kik azok a „rákospalotaiak", „kispestiek", „lőrinciek", XII. vagy XVII. „kerületiek"? Kik azok, akiket a krónikaíró körökről szóló újságcikkek, alkalmi krónikák soha nem neveznek nevükön, vagy csak nagyon ritkán? Tanárok? Munkások? Öregek? Fiatalok? Ezt a kérdést időnként, a számvetések alkalmából a Hazafias Népfront, valamint a szakmai felügyelő intézmény, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai is felteszik maguknak. Nem is véletlenül. Csodálni való ügybuzgalommal kellően még mindig nem értékelt nemes célt szolgálnak ugyanis ezek a névtelenek ma is, amikor a közöny, a csak érdekből végzett munka bástyái olyannyira erősek! Nos, Budapest lakói ők. Külsőre semmiben sem különböznek a millióktól, talán csak egy kicsivel jobban szeretik a városukat. Kőbányán, például, zömmel munkások tevékenykednek, és Pesterzsébetre vagy Újpestre is ez a jellemző. Csepelre is, bár ott az amatőr történészek között megtalálható gyári mérnök, „profi" történész, régész, művészettörténész, szakmunkás, segédmunkás, tanár, a vezetőjük pedig református pap. S nem is akármilyen: erejéből, energiájából még arra is futja, hogy mozgatója legyen a TIT hely- és üzemtörténeti bizottságának a Kossuth Klubban, amely az érdeklődőket időről időre egész Budapestről hívja! Szakmai körökben is hírük van ezeknek az összejöveteleknek, előadásoknak, vitáknak. De folytatva a példákat: a józsefvárosi klubot Ganz és MÁVAG gyári mérnökök, tanárok, munkások, hivatalnokok alkotják, az I. kerületit, az V. kerületit főleg értelmiségiek, Angyalföldön közreműködik a gyűjtésben munkásmozgalmi veterán, másutt diák... Az életkort tekintve kétségtelen, hogy a krónikások túlnyomó többsége az idősebb korosztályt képviseli. Még sincs ok az aggodalomra, a mozgalom jövője biztató. A háttérben tudniillik ott vannak a fiatalok. Európa fővárosai közül kevés van olyan, vallják személyes tapasztalatok birtokában a szakemberek, amely azzal dicsekedhetne, amivel Budapest, nevezetesen, hogy iskoláiban tanítják a helyi históriát. Általános iskoláiban, mintegy évtizede a tananyag részeként, hivatalosan. És — eredményesen is, ami viszont már nálunk sem jellemzi a tudományok mindegyikét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, csupán az utóbbi hónapokból, mint a budavári történelmi vetélkedő, amikor is a jelentkező mintegy ötszáz iskola több ezer diákjának nyolc elődöntőt kellett rendezni, hogy kiválaszthassák közülük a legjobb tizenötöt... A gyerekek még nincsenek tömegesen jelen a felnőttek helytörténeti köreiben, de sok-sok jel bizonyítja, hogy egyszer, lehet, csak felnőttkorukban, de megtalálják a kerületi népfrontszékházak, művelődési házak apró, meghitt légkörű helyiségeit. Fontos részük, elvitathatlan érdemük volt például abban, hogy kutatták, mentették lakóhelyük távoli és közeli múltjának tárgyi emlékeit, hogy létrejöttek a kerületekben Budapest helytörténeti gyűjteményei. A padlást járó úttörők emlegetése ma már közhely (szerencsére), ám az általuk fellelt „poros ócskaságok" is hozzájárultak a helyi „múzeumok" alapjainak a megteremtéséhez. A fővárosban napjainkban tucatnyi helytörténeti gyűjtemény várja látogatóit gyakorlatilag „profi" nyitva tartással. Legtöbbjük állandó kiállításon mutatja be a kerület történetét: az angyalföldi a XIX. század második felétől, a csepeli a kezdetektől napjainkig. A kőbányai fejezeteket villant fel a munkásnegyed múltjából, az óbudai egy születő városrészéből, Békásmegyeréből, az újpesti a sajátjából. Az albertfalvai az általános iskola és az úttörőcsapat krónikáját helyezi a figyelem előterébe, akárcsak a lőrinci, nevéhez — XVIII. Kerületi Pedagógiai Gyűjtemény — híven. Kispesten és Pesterzsébeten szívesen adnak helyet fővárosi és vidéki múzeumi vendégtárlatoknak, képzőművészeti kollekcióknak, alkalmi kiállításoknak. Számos közös jellemzőjük van ezeknek a gyűjteményeknek. A gazdag anyag többnyire előbb halmozódott fel, nem utolsósorban adományozások révén, iskolák szertáraiban, művelődési házak tárlóiban, népfront-és pártszékházak szobáiban, pincéiben, gyárak folyosóin, mintsem hogy méltó bemutatóhely lett volna hozzá; mintegy a tartalom követelte hát meg ez esetben a formát. Az is csakhamar kiderült, hogy e sajátos kulturális centrumok a bőség zavarával küszködnek; értékeiknek csupán a töredékét képesek közszemlére kitenni. Helyenként a nagyobb hányad változatlanul raktárba, pincébe, padlásra szorul. Azután: szinte törvényszerűen jelentkezni kezdtek a kerületek lakói; látván, hogy a közösséget gazdagítva jó kezekbe kerülhetnek a múlt kincsei, hozták (s hozzák) azokat. Önzetlenül vagy többnyire kényszerűségből: szerény térítési díjért. Ha a Fővárosi Tanács nem segített volna... Napjainkban a Fővárosi Tanács évente ötszázezer forinttal támogatja a helytörténeti gyűjtemények gyarapítását, állománymegőrzését. Ezzel is magyarázható, hogy azoknak immáron nemcsak az „általános" vagy „egyetemes" kerülettörténeti anyaguk gyarapodik szakemberek által is becsült ritkaságokkal, hanem mindinkább képessé válnak önálló arculatukat is kialakítani. Óbudán például országosan is ritkaságszámba menő játékgyűjtemény található, mintegy érzékeltetve a polgáriasodó parasztság ízlését, törekvéseit, életmódját. Újpest a gyáripar eszközeire, tárgyaira, szerszámaira specializálódik, Angyalföld szinte teljes két világháború közötti munkáslakást tud a magáénak, és rádiótörténeti anyaga egykor híres rádiógyártásáról vall a ma feledékeny emberének. A rákospalotaiak mezőgazdasági emlékeiket, a környék paraszti viseletét őrzik-gyűjtik, a lőrinciek már-már teljes iskolaszertár berendezésére képesek. A kispestiek gazdag irodalomtörténeti gyűjteményt birtokolnak s egy, két világháború közötti időkből származó patikát, a pesterzsébetiek pedig a kisipar múltbéli eszközeit keresik, kísérik különös figyelemmel. A Budapesti Történeti Múzeum jó néhány hónapja nagyszabású vállalkozásba kezdett. Ez év decemberében kiállításon mutatja be a helytörténeti gyűjtemények legszebb darabjait. Tizenöt éve már egyszer próbálkozott ilyen tárlattal, akkor még csak öt gyűjteményből tudott válogatni, s elégségesnek bizonyult hozzá egyetlen teremsarok. Most — bizonyos — kicsi lenne a földszínt egésze, ha a kutatók úgy istenigazában a szívükre hallgathatnának. De a honismereti mozgalom jóvoltából így is megjelenik a főváros története, maga Budapest. Ezúttal nem a „hivatásosok" szemszögéből. S nem is csupán úgy, ahogy az „amatőrök" látják. Közös forrásból indultak el azok a bizonyos patakocskák, s útjuk mindinkább egymásba fut. Mértékadó szakmai körökben meggyőződéssel vallják: ha ma egy nagy-nagy múzeumban összerakhatnák a tucatnyi helytörténeti gyűjtemény teljes anyagát, akkor a legszebb legújabbkori magyar gyűjtemény kerekedne ki belőle. Egy párját ritkító, különleges fővárostörténet. A kiállítás ezt talán érzékeltetni és ezáltal bizonyítani tudja. A hozzá kapcsolódó helytörténész-tanácskozáson, a IV. budapesti honismereti konferencián pedig, minden bizonnyal, szavakba öntik majd sok más egyéb mellett azt is, hogyan tovább. DEREGÁN GÁBOR 6