Budapest, 1987. (25. évfolyam)

5. szám május - Kovács Zoltán: A tér

ÁTÉR Az ember el sem hinné, hogy valamikor nem volt Hősök tere. Valamikor itt semmi sem volt. Azaz, volt egy erdő, mocsaras vidék. Városerdőcskének nevezték. Az egy négyzetkilométer kiterjedésű térség fásítását 1817-ben kezdték el. S nem sokkal később már javában pezsgett itt az élet. Atörténet 1881-ben folytatódik, amikor a főváros tanácsa javaslatot terjesztett az országgyűlés elé: „Állíttassék föl nagyszabású emlékmű a honfoglalás ezredik évfordulójára." Valószínű, hogy a honatyák bóbiskoltak azon az ülésen, mert tizenhárom évbe tellett, míg kimondták a döntő szót. Szóba került, hogy a leendő emlékmű kerüljön netán a Gellért-hegyre. A mindinkább világvárossá váló Budapest 1885-ben országos kiállítást rendez; megnyitásakor elkészült a Sugárút, a mai Népköztársaság útja, amelyen uralkodók hajtottak a Városligetbe, az ottani kiállításra. Megcsodálhatták az Ybl Miklós tervezte Gloriette-t, amely dekoratív, lépcsős emelvényen álló zászlórúd volt. Ma ennek helyén áll az az arkangyalos oszlop, amelynek dísze az 1900-as párizsi világkiállítás Grand Prix-jét nyerte. 1894-ben vált véglegessé, hogy a Millenniumi Emlékmű a Sugár út végére, a Városliget szélére kerül. „Az 1896-diki kiállításra szánt, a szabályozási tervet feltüntető térkép készítésére nézve a műszaki osztály ezen előterjesztéséhez a tanács hozzájárul, és elfogadja az általa javaslatba hozott azon módozatot, hogy a térkép elkészítésével Bartolotti Ede és Zwick Mátyás műszaki díjnokok — valamint a fővárosi mérnöki hivatalban ideiglenesen alkalmazott Dobrzniecki Gergely lovag bízassanak meg..." Valamivel későbbről, de még 1894-ből való: „A városligeti tavon a kiállításhoz építendő híd némi eltolást fog szenvedni. A kiállítással kapcsolatos építési munkálatokat májusban kezdik meg." (Részletek a Fővárosi Irattárban lévő tanácsülési jegyzőkönyvekből) Ám a történetnek van egy másik szála is: „Egy fényűző műteremben Zala György szobrászművész Wekerle miniszterelnök portréját mintázza, közben álmokat sző hangosan: — Miképpen lehetne vezérek, királyok és bírák tömegéből a millennium emlékét megkonstruálni? I. Ferenc József ő császári és királyi felsége érdekesnek tartotta az ötletet, mert megbízta Zalát az emlékmű elkészítésével. Segítőtársa is akadt: Schickedanz Albert építész, aki a német akadémiai stílus pontos másolatával fölépítette az oszlopívet. Érdekes lenne tudni, kik döntöttek felőle, hogy a tizennégy talapzaton mely jelességek méltók hirdetni az ezredéves Magyarország örök dicsőségét... Valószínű, hogy az anyagiakról kevesebb szó esett, mert Lengyel Géza azt írja a Nyugat 1910-es második számában: a kapott összeg arra sem volt elég, hogy a szobrokat bronzba öntsék. Mást is mond a hajdani ítész: — sárgás-piszok színű köveivel Budapest legszomorúbb építménye ott, az Andrássy út végén a Millenniumi Emlékmű." (B. Megyeri Szabolcs: Kiigazított képeskönyv, Magyar Ifjúság 1979. 14. szj Mindenesetre: az ezredévi emlékmű építését öt esztendőre tervezik, 33 év lett belőle, 1905-ben került sor az első hivatalos, ám részleges átadásra. így ír róla a Népszava június 18-án: „Az Andrássy-út városligeti végénél levő ezredéves emlékművet ma délelőtt vette át a székes főváros hatósága. Az átvétel azért történt meg, hogy az emlékmű körül levő dísztelen kerítés végre valahára el legyen távolítható. így a székes főváros hatósága vette magára azt a felelősséget, hogy az emlékművet a rongálástól megóvja, s ez a felelőssége addig fog tartani, amíg a mű teljesen el nem készül." Ki gondolta volna akkor, hogy az még nagyon messze van? 1912-ben helyére kerül Árpád lovas szobra, majd később felállítják néhány Habsburg szobrát is, ezeket azonban 1919-ben leszedik. A Tanácsköztársaság napjainak egyikéről ekként tudósít Az Újság 1919. április 7-i, hétfői száma: „A vörös zászló vasárnapja volt ma. Három óra előtt minden irányból — mint a szív felé a vér — hosszú sorokban ömlött a Műcsarnok és Millenniumi emlék által övezett térre a piros szalagokkal ékesített tömeg. A királyok szobrait rohanták meg az emberek... Pogány József lép a színpadra. Dörgő hangja uralkodik a téren. Lélegzetfojtva hallgatják csodás szavait. Mire elhagyja ajkait a felhívás, hogy Be a Vörös Hadseregbe!, végighömpölyög az éljen a Liget fái között. Utána Szamuely Tibor éles hangja süvít a levegőben. Árpád lova előtt Beregi Oszkár szaval. Még egy-két beszéd, és felzúg a Marseillaise." De kik állnak a talapzaton? A bal oldal máig változatlan: Szent István, I. László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert és Nagy Lajos idézik a középkort az államalapítástól a feudális anarchia felszámolásáig. A másik oldal öt talapzata többször cserélt gazdát. A sor elején áll Hunyadi János és Mátyás, az eredeti sorban őket követte: I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót, Ferenc József. Az első jelentősebb változtatás a Tanácsköztársaság idején történt, az eseményről így számol be Turcsányi Gyula a Pesti Futár 1919. április 11. számában: „Szombaton este elmentem a millenniumi császárszobrokhoz audenciára. Egy kis tömeg verődött össze, a munkások most fejezték be a büszke III. Károly szobrának detronizálását... Ferenc József bronz-csizmája feszesen állott, mellette feküdt a porban a díszruhás felsőtest. A törzsből ki volt emelve a mell, és ott, ahol a szíve volt — állítólag — kampósszögek tartották össze az ócska szoborrészeket. Hiányzott az arca is, úgysem tudta volna nézni, mi történik vele." Aztán a restauráció, Zala György újra bronzba önthette Ferenc Józsefet. Húsz év után viszont újabb váltás: Ferenc József helyére Kossuth került, II. Lipót helyére Rákóczi Ferenc, Mária Teréziáéra pedig Thököly Imre. S a végső cserék: Károly és Ferdinánd helyére Bocskai és Bethlen Gábor állt. Ekkor ért véget ez a több szálon futó történet. Ma már nemigen emlegetik a mestereket, akik létrehozták az emlékművet. Senyei Károly, Teles Ede, Füredi Richárd, Köllő Miklós, Kiss György, Margó Ede és Zala György készítették a régebbi szobrokat, Holló Barnabás és Vastagh György Bocskai és Bethlen portréját, Thökölyét Grantner Jenő, Rákóczi és Kossuth szobrát pedig Kisfaludi Stróbl Zsigmond. A hét vezér, a fölöttük, az obeliszken őrködő Gábor arkangyal és az oszlopív tetején álló „allegorikus 6