Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - POSTA

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Jóleső visszhang Egy írásnak, legyen az riport, ismertetés, interjú, vagy tartozzék bármelyik műfajhoz, csak akkor van értelme, ha valamit előremozdít, ha használ. De hogy valóban használt-e, sikerült-e tenni valamit az ügy érdekében, arról igen sokszor a szerző, a lap szerkesztősége már nem értesül, nincs visszajelzés. Ezért örülünk a hozzánk érkezett két levélnek, melyek arról tudósítanak, hogy munkánknak van eredménye, hogy sokan felfigyelnek folyóiratunk cikkeire. Az egyik levelet a Textilipari Dolgozók Szakszervezetétől kaptuk, Aigner Ferencné KV-titkár írta lapunk külső munkatársához, Földesi Józsefhez, akinek riportja: Szövőnő a címoldalról az 1986/11. számunkban jelent meg. Idézünk a levélből. „A Textilipari Dolgozók Szakszervezete Titkársága nevében köszönetemet fejezem ki a Budapest folyóirat novemberi számában megjelent írásért. A riport meleg, emberi hangvétele, a történelem lapjainak felidézése minden olvasóban világossá teszi, hogy a megszólaltatott szövőnő valóban tartalmas életutat járt be. Élete, munkája nem bővelkedik fordulatokban, de keze nyomán fejlődött a textilipar, bővült az üzletek polcaira kerülő áru választéka. Véleményünk szerint a riport jól szolgálja, hogy a közvélemény reálisan megismerje e fontos, az egész népgazdaság, a lakosság számára nélkülözhetetlen textiles alapszakmát és a ma is ott dolgozókat. Nélkülük ugyanis nincs textiláru, ruházat, hiszen a külföldről behozott termékek a jelenlegi kínálat kis részét biztosítják..." A másik levél írója dr. Beck Béla, a Fővárosi Fürdőigazgatóság igazgatója. Sok sikert kíván lapunk főszerkesztőjének és minden dolgozójának felelősségteljes munkájukhoz, majd így folytatja: ,,A Fővárosi Fürdőigazgatóság minden dolgozója a jövőben éppúgy, mint a múltban, munkája során a fő szempontnak a fürdőket, strandokat, gyógylétesítményeket felkereső vendégek színvonalas kiszolgálását tartja. Mint alapvetően szolgáltató vállalatnak, bármily nehézségekkel is küzdünk ezekben az években, figyelmünket a látogatók, a közvélemény s az azt képviselő közvetítő sajtó véleményének kell szentelnünk. A sajtó s így az Ön által irányított lap is az utóbbi években jelentősen segítette munkánkat észrevételeivel, kritikus, de adott esetben az eredményeink bemutatását sem nélkülöző, a helyzetet reálisan bemutató cikkeivel, riportjaival, beszámolóival. Kérem... hogy a jövőben a korábbihoz hasonló felelősséggel segítsék munkánkat a közönség jobb ellátása, a zavartalanabb, magasabb színvonalú szolgáltatások elérése végett." Valóban sokat foglalkoztunk az elmúlt években a főváros fürdőivel. Tettük — és tesszük ezt a jövőben is — azért, mert a városi lét, életforma egyik legfontosabb tényezőjének tartjuk a fürdőt, a népegészség alapjának, mely éppen itt, Budapesten olyan hagyományokkal rendelkezik, amelyeket folytatni kötelesség. Mi is tisztában vagyunk a nehézségekkel, ismerjük fürdőink állapotát, a fejlesztés lehetőségeit, melyek a legcseké-A Király fürdő lyebb derűlátásra se adnak okot. Éppen ezért lelkiismeret-ébresztő feladatként tartjuk napirenden fürdőink, gyógyvizeink ügyét. Mindkét levelet köszönjük, és viszonozzuk a jókívánságokat. Kicsi a világ Dr. Johanna Kolbe (Kiel, NDK) levele azt bizonyítja, hogy a világ tényleg kicsi, továbbá, hogy az ember néha akkor és olyannal is segít, amire nem gondol. De ez az akaratlan segítés még nagyobb örömet okoz. Dr. Johanna Kolbe ugyanis disszertációt ír Henriette Kaergling festőnőről, akitől mi az egyik 1981-es számunkban képet közöltünk. A kép az 1838-as pesti árvizet ábrázolja, s a tanulmány írója lapunk olvasása közben bukkant rá. És hogy az összefüggések további szálairól is szóljunk: a festőnő dédanyja a levél írójának. Ezt persze dr. Johanna Kolbe tőlünk függetlenül is tudta — mi nem tudtuk, ő írta meg nekünk —, de a képet nem ismerte, ahhoz a Budapest kellett. A következtetés: a világ kicsi, s olvasni hasznos — a Budapestet is. Nagyon várom a levelet! Ezt írja Ulokov Vologya (127106 Moszkva, Gosztinicsnij projezd, 40-6. Szovjetunió), aki levelező partnert keres. Magyarul írt leveléből idézünk: „Tisztelt Szerkesztőség! Ulokov Vologyának hívnak, moszkvai vagyok. Sokat olvasom Magyarországról, és már voltam Budapesten, amely nagyon megtetszett. Huszonkilenc éves vagyok, Moszkvában lakom, és a Pravda kiadóban dolgozom." A továbbiakban leírja, hogy a modern zene érdekli, gyűjti a képeket, plakátokat, lelkes híve az autóturizmusnak. „Szia!" — fejezi be a levelét, vagyis megállapíthatjuk, megbízható fiatalember, tényleg járt Budapesten. Abban a reményben üdvözöljük, hogy választ fog kapni, mégpedig német vagy orosz nyelven, mert bár levelét magyarul írta, az említett nyelveken jobban megérteti magát. Életveszélyes rövidítések Az útrövidítésekről, a zebrák megkerüléséről van szó, melyeket több olvasónk tesz szóvá. Többek között Katona Béla budapesti levelezőnk írja: „Öt percig álltam a Margit híd pesti hídfőjénél a villamosra várva. Ez alatt az öt perc alatt a Szent István körút 1. számú ház előtti járdáról nyolcan szaladtak neki az úttestnek, hogy a megálló szigetére átjussanak. Helyesbítek: csak hárman szaladtak, öten vánszorogtak, mert még bottal is nehezen járó öregek voltak. Hiába az aluljáró, nem veszik igénybe. Meg is értem, fájós lábbal hegyi túrának felel meg a lépcsőkön le- majd újra fölmászni, nem vállalkoznak rá. Inkább neki az úttestnek, a rohanó autóknak. De meddig?" Mi is ezt kérdezzük. Ilus, avagy hol élnek a jegesmedvék? „Semmi esetre sem az Antarktiszon, ahogy Lőrincz L. László írja Hu Bálint kezdetű, hosszú című írásában: (1986. 12. sz.) »Az Antarktiszon kijelölt övezetben ugyanis nem élt senki, kivéve a fókákat és jegesmedvéket...« Nem, jegesmedvék sem élhettek..." — jegyzi meg kedves olvasónk, aki a formaságokat mellőzve egyszerűen úgy írta alá levelét: Ilus. Nos, a kézirat olvasásakor ez nekünk is feltűnt, mármint a jegesmedve, de tiszteltük a szerző szövegét, hiszen amúgy is utópiáról volt szó. De Ilus mást is írt. „Egyébként, mint szakmabeli, sokszor irigykedve olvasom lapjukat. Kitűnő papír, képanyag, érdekes cikkek. Talán egy kicsit több humort csorgatnék bele. Vagy a várospolitika nem ad rá okot? Netán nem viseli el? Inkább a Posta rovatban bukkanok egy-egy derűs fejezetre, például az írni nem tudó Török Ádámka levelére. Szívélyes üdvözlettel. Ilus." Ilus tehát kolléga, és sorai annyira meghatók, hogy személyesebb hangra átváltva legszívesebben elénekelném: Iluskám, Iluskám, én gyönyörűségem... de tartok tőle, nem lenne számára elég humoros. így hát, megköszönve sorait, csak annyit: igyekszünk, igyekszünk. Hogy a várospolitika mit bír el, vagy mit nem, azt egyelőre hagyjuk. Majd máskor. 48