Budapest, 1987. (25. évfolyam)

1. szám január - Nyiri Éva: Csarnok a Klauzál téren

A Klauzál téri piac a századfordulón vásárcsarnokok létesítését látta indokoltnak, méghozzá egész csarnokrendszer egyidejű felépítésével. A VII. kerületi csarnok helyéül az István (ma: Klauzál) teret javasolta, amit Kamermayer Károly polgármester, a bizottság elnöke is támogatott." A csarnok tervezésére a Fővárosi Mérnöki Hivatal kapott megbízást. Az előkészítő terveket és jelentéseket Lechner Lajos, Krátky János, Heuffel Adolf és Máltás Hugó, a hivatal vezetői szignálták. A tervezési munkákat Krátky János irányította, az építésvezető Klunzinger Pál lett, akinek oroszlánrésze volt a kiviteli tervek készítésében is. A tervjavaslat évekig bolyongott a hivatalok útvesztőjében; a városatyák egyre lejjebb faragták a költségvetést. Végül 1894. június 6-án megszületett a döntés: 510.510 forintos költségelőirányzattal épüljön zártsorú, két utcára néző lakó- és üzletház az István téren. Decemberben megtörtént az első kapavágás. A kőműves- és elhelyező mukákra 24 jelentkező közül Felföldy Dánielt választották. Az épület vasszerkezeti munkáival a Waagner-céget, az áruhelyek berendezésével a Schlick-gyárat bízták meg. A csarnokbelső porcelán- és majolikaburkolatát a Zsolnay-gyár készítette. Összesen 28 vállalkozó vett részt a Klauzál téri csarnok és lakóház építésében. A törvényhatóság kívánsága az volt, hogy a központi vásárcsarnokot és négy belső kerület csarnokát egyszerre adják át rendeltetésének; ezért 1895 nyarától — külön engedéllyel — vasárnap is dolgoztak a Klauzál téren a mesteremberek... Az építés idejét felirat őrzi a csarnok homlokzatán: 1894-1896. Megnyitásának napját a korabeli sajtó adja hírül: 1897. február 15-e. A vásárcsarnok bazilika típusú épületéhez a Klauzál tér felől háromemeletes bérház csatlakozik. A kettő között átriumszerű belső udvar van. A városatyák a bérházban kialakított lakások jövedelmével kívánták gyarapítani a bevételt. Noha ötödmagával egyszerre épült, a Klauzál téri csarnok egyedülálló a maga nemében. Azzá teszi T formájú alaprajza, míves vasszerkezete, nagy fesztávú főhajója, a mellékhajók függőlegesen tagolt shed-tetői, észak felé nyíló ablakaikkal. Benn a csarnokban szép, Heudeckerrácsos pavilonokat építettek az állandó árusoknak; mint parányi falusi indóházak sorakoztak egymás mellett. Az egyik soron a tejtermék-, a másikon baromfiárusok kínálták a portékát. Itt szőlő- meg szilvahegyek kellették magukat, amott ecetes kisdinnyét, vecsési savanyú káposztát kóstolgattak a háziasszonyok. Külön hely dukált a bolgárkertészetnek, meg a hevesi dinnyéseknek. A lékeitdinnye-kóstolásnak valóságos szertartása volt: előbb az árus nyisszantott le magának belőle, s ha nem ízlett neki, oda sem adta a vevőnek. Régi szép idők! Kovács József 1945-ben költözött a csarnokbérház egyik kétszobás utcai lakásába. Feleségével, leányával és az első unokával. A veje hadifogságban volt. Aztán hazajött, és egy év múlva megszületett a második unoka. Jó, hogy közel volt a csarnok, egy kis tej, kenyér, zöldséggyümölcs még a legnehezebb időkben is került a gyerekeknek. — Még emlékszem az új forintra — meséli. — Tíz forintért annyi mindent adtak a kofák, hogy alig bírtuk felcipelni a lakásba. Jó piac volt ez, óriási választékkal. — A háború után — toldja meg a lánya, Gulyás Istvánné —, amikor még a vonatok sem jártak, szekérrel hozták a falusiak a portékájukat. Csak leszaladtam a ruháskosárral és telemérték paradicsommal. Éjszaka lett, mire átpasszíroztuk anyámmal azt a rengeteg paradicsomot. 14