Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - Kelecsényi Gábor: A pesti Emichek

iránt csökkent a kereslet, nagyobb volumenben forgalmaztak hát általános célú gépeket, például rakodókat, jóllehet, ezeknek újabb piacokat kellett keresni — s ez sem megy máról holnapra. Ott voltak a BNV-ken, szakkiállításokon, minden szakmai bemutatón „megjelentek" kínálatukkal, s minden érdeklődővel úgy tárgyaltak, mint majdani potenciális vevővel. S nem szalasztottak el semmilyen kis üzleti lehetőséget sem. Az alkatrész-kereskedelem és -ellátás felfutása is több éves folyamat eredménye: 1986-ban az alkatrészeladás értéke megközelítette a 350 millió forintot. A vállalat vezetői régóta tudják, hogy a gépeladás csak lehetőség arra, hogy új partnerrel kerüljenek kapcsolatba, akit azonban csak úgy lehet „megtartani", ha az eladott géphez alkatrészt is szállítanak, a gépet szervizelik, és ha felmerül az igény, javítják. így az általuk gyártott vagy forgalmavalamennyi partnerét. Ide szeretnék „hozni" az egri fiókot is, van számára hely, és akkor nem kellene a vevőket Egerbe küldözgetni Poclain-alkatrészekért. Áttelepítési szándékukat még szeptemberben bejelentették a Külkereskedelmi Minisztériumban, ám válasz azóta sem érkezett, s jó igyekezetükben olyan falakba ütköznek, amelyeket mintha az ésszerű gazdálkodás ellen emeltek volna az illetékesek... íme, egy kis példa arra, hogyan „dönthet" a válllat saját hatáskörében „önállóan"! Az 1986-os gazdag esztendőnek egyik eredője a tőkés export növekedése, ami a többi mutatóhoz hasonlóan többéves munkálkodás eredményeként szökött felfelé. Nem látványosan, hanem tízéves alkudozások, kompromisszumok stb. révén, mégpedig éppen azokkal a nyugati cégekkel, amelyekkel zott gépekhez a gép élettartamáig biztosítják az alkatrészt. A vállalat tehát azért forgalmaz lengyel gyártmányú rakodógépet, mert ennek van piaca. Ugyanakkor igyekszik megszervezni ezek szervizét, mert az is üzlet, s hasonlóan pénzt hoz a konyhára alkatrészellátásuk és javításuk. A receptjük: gépeladás, alkatrészellátás, szerviz, vevőszolgálat és javítás. Ez előnyt jelent a piacon a csak eladókkal szemben. És ezért jól jövedelmező ágazat a kereskedelem a Közúti Gépellátó Vállalatnak. Az alkatrész-forgalmazás jelentős részét konszignációs raktárakon keresztül bonyolítják le, s ennek hallatlan előnye van: amíg a vállalat nem „vételezi ki" az alkatrészt, addig nem az ő pénze fekszik benne. A KÖZGÉP-nek több mint tíz éve van Egerben konszignációs raktára (akkor a Poclaingépek alkatrész-ellátásának biztosítására telepítették, igaz, másutt nem is kínálkozott lehetőség, és az egri telep volt a legnagyobb felhasználó). Az akkori 3-5 milliós évi alkatrészforgalom azonban napjainkra 80 millióra nőtt — és megváltozott a világ is. Ekkora forgalmat az egri raktár már nem tud tartósan lebonyolítani. 1980-ban Gödöllőn, az M3-as autópálya mellett létesítettek korszerű alkatrész-forgalmazási telepet. Ideális hely, immár innen szolgálja ki a vállalat csaknem addig is a legjobb volt az együttműködés, a legsimábban ment az export. Úgy is mondhatnánk tehát, hogy most kulminált a befektetett munka. Itt a recept így hangzik: minőség, megbízhatóság, pontos határidő. Ma már nem ritkaság, hogy a KÖZGÉP háromhónapos határidőre vállal megrendelést. S ha a magyar kohászat választékban többet tudna kínálni, továbbá, ha megbízhatóbb volna a határidős szállításokban... De a vállalat még ekkora rizikó ellenére is határidőre exportál, akkor is, ha készletezni kényszerül, akkor is, ha a megrendelőtől kénytelen beszerezni a nyersanyagot. Volt rá példa, hogy ily módon kéthónapos határidőre vállaltak és teljesítettek megrendelést. És itt már nem csupán a partner megtartásáról, hanem többről van szó — piacbővítésről. Csak ilyen áron — és ekkora kockázattal — érhették el, hogy harmincöt forint körüli áron „termeltek ki" egy dollárt, ami irigylésre méltó teljesítmény... Végeredményben a tőkés export 25 százalékkal, a szocialista export azonban „csak" tíz százalékkal növekedett, ugyanis a megállapított (?!) kontingensek többet nem tettek lehetővé... Könnyebb lesz-e, vagy nehezebb, sikerül-e még jobb eredménnyel zárnia a vállalatnak az idei, 1987-es esztendőt? A fő profilok közül biztos munkának ígérkezik a fővárosi hídprogram következő alanya: a Lánchíd. Csak a tavaszi feltárásoknál derül majd ki, milyen mértékű szerkezetcserére, rekonstrukcióra lesz szükség. Igaz, lehetne hidat felújítani a KÖZGÉP részvétele nélkül is, de lehetne csak egyedül vele elvégeztetni a munkát. Ha Bangladesben tudtak vasúti hidat, Laoszban meg közúti hidat építeni, akkor feltehetően itthon is megbirkóznának akár szegecselt, akár hegesztett Duna-híd felújításával vagy építésével. Látványos munkájuk lesz az idén: egy 185 méter magas tornyot építenek a Száva utcában a Postaber beruházásában. Eddig csaknem 40 millió forintjuk „fekszik" a toronyban, de amíg a fővállalkozó nem boldogul a harmad ekkora értékű alépítménnyel, futnak a pénzük után. Meglévő tőkés piacaik megtartása mellett terjeszkedni is szeretnének. India ugyan igen messze van, szeretnék ott is megvetni a lábukat. A vállalat jelenleg nem gyárt ugyan aszfaltkeverő gépet, de ha elnyerik az indiai megbízást, „felújítják" e masinák gyártását is. Mivel már az elmúlt évben is a korábbiaktól eltérő megrendeléseket kaptak, vagyis bizonyos átrendeződés, eltolódás mutatkozott a keresletben, ezért ehhez alkalmazkodva koncentrálták erőiket, szakosították gyáraikat és telephelyeiket. A szerkezetgyártás színhelye Budapesten a XX., Haraszti út 277. sz. alatti I. számú gyáregység, Nyíregyháza és Makó. Cegléd és Eger a Volvo-gépek és a kotrók-rakodók, illetve a Poclaingyártmányok javítóbázisa. A kisebb híradástechnikai tornyokat Veszprémben, a nagyobbakat Budapesten és Makón készítik. 1985-ben kóstoltak bele a szénbányászati gépgyártásba. Ez profilbővítés volt, a Veszprémi Szénbányák által megvett angol szabadalom alapján nyolc-tíz tonnás hidraulikus szerkezeteket, bányatámokat és pajzsokat kezdtek gyártani. Az első évben ráfizettek, aminek részben kapacitáshiány, részben a sok „bedolgozó" és a sok szállítás volt az oka. Tavaly sikerült kevesebb kooperációval megszervezni a gyártást (és érdemes is volt forszírozni, hiszen jelentős volumenű munkáról van szó), s így már jövedelmező bányagépgyártás folyik Budapesten és Nyíregyházán. Az idei esztendőre mintegy százmillió forintos megrendelésre van kilátásuk. Az ilyen vállalkozás folyamatos munkát, egyenletes kapacitáskihasználást biztosít. És ez nagyon fontos. Ahhoz ugyanis, hogy a vállalat egyedi gépek és kis szériák gyártását is vállalni tudja, továbbá, hogy kísérletezhessen és fejleszthessen — ami egyébként elengedhetetlen —, annak alapvető feltétele, hogy meglegyenek az állandó, nagy kifutású, jó előre programozható munkák. S ha emellett még van szabad kapacitása, akkor több kisebb „alkalmi" megrendelést is vállalhat. Vidéki telephelyein (közülük Tamásit és Balassagyarmatot nem említettük) nincs gond, van elegendő munkaerő. Nem így a fővárosban, ahol krónikus hiány van szerkezeti lakatos és hegesztő szakemberekben — pedig nem fizetnek rosszul a KÖZGÉP-nél. A tavalyihoz hasonló, eredményes gazdálkodás feltételei alapjaiban változatlanul megvannak. Pencz Ferenc gazdasági igazgató sejtetni engedi, hogy az idén sem szeretnék alább adni a tavalyinál, sőt... S ha a kiváló cím elnyerésén kívül más „veszély" (például '• ésszerűtlen gazdasági szabályozók) nem fe- -nyegeti a vállalat kétezer főnyi kollektíváját, akkor elmondhatják: ez az év is jól kezdődött.(x) 43