Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - Kelecsényi Gábor: A pesti Emichek

dig az akkor már közel negyed százada az Országos Széchényi Könyvtár birtokában volt Szász Károly ajándékaként, akit benső barátság fűzött Reményihez. Az újságcikk így fejeződik be: „Midőn Reményi itthon volt búcsúhangversenyen, bizonyára a féltett nemzeti kincs sorsát biztosítani kívánta. Utóbb azonban kiderült, hogy egy teljes példányt maga a kiadó is elrejtett és megőriztetett. Ennek címlapja is megmenekült, s rajta az 1852-es évszám olvasható." Ez a példány az Emich-család tulajdonában maradt — és elkallódott. Amit Petőfiért tett Emich, az maradandó. „Ha semmi egyebet nem adott volna ki sohasem, mint csak Petőfi műveit, már ezen egy, eléggé nem méltányolható kiadói tevékenységével örök hálára kötelezte volna le magának a magyar nemzet" — méltatja Emich munkásságát életrajzírója, Semnowitz Adolf. Amellett két tucatnyi lap és folyóirat gondozása fűződött nevéhez. így a leghosszabb életű magyar napilapé, az 1850-ben indított és 1939-ig megjelenő Pesti Naplóé. A kiegyezést követően Emich emőkei előnévvel, de német hangzású családi nevének megtartásával az uralkodótól nemességet nyert, „tekintetbe és figyelembe vévén... Felségünk és felséges uralkodóházunk iránti tántoríthatatlan hűségét". Elgondolkoztató indokolás, ha tekintetbe vesszük, hogy annak a Petőfinek kiadójáról van szó, akit a szabadságharc bukásával halálra kerestek a bécsi hatóságok; aki a márciusi napokban Petőfi képével díszítette kirakatát; aki személyes barátja és mindvégig kiadója volt a márciusi forradalom kezdeményezőinek és számos kiadványával állt a honvédségi kiképzés szolgálatában. 1869-ben hunyt el ez a korát megértő, anyagi kérdésekben közmondásosán tisztességes, vagyonos üzletember, aki virágzó kiadóvállalatot hagyott fiára, az Athenaeumot. Második Emich Gusztáv Meglepő, hogy a fiút, ifjabb Emich Gusztávot (1843-1911) a virágzó családi üzlet eleinte nem érdekelte. Tizenhárom éves fejjel elment tengerésznek, s csak atyjának súlyos betegsége miatt hagyta ott két év múlva a fiumei tengerészeti akadémiát, hogy befejezze középiskolai tanulmányait. Eközben érdeklődése a természetrajz felé fordult, lepkegyűjtésbe fogott, s néhány ismeretlen lepkefaj meghatározása — például a Sesia Gurinesis Emich — meg is örökítette a nevét. Ez az érdeklődése sokáig elkísérte, s kiváló lepkegyűjteményét csak akkor adta el Londonban, amikor, 1884-ben, országgyűlési képviselővé választották. Középiskoláinak befejeztével atyja kívánságára mégis eljegyezte magát a könyvekkel. Ez irányú tevékenységét a nyomdászat és könyvkészítés gyakorlati elsajátításával kezdte: az oktatás apja kívánságára Petőfi újabb költeményeinek szedésével kezdődött, amely 1861-ben jelent meg. Mint nyomdászinas szabadult fel, s „vándorlegényként" Lipcsébe ment. Ott rendkívüli hallgatóként bejárt az egyetemre, természetrajzi és más ismereteinek a bővítésére. Utána ugyanezt folytatta Bécsben, majd bejárta Európa nagy részét — de eljutott Szibériába is —, 1865-ben tért vissza. Három év múlva tagja lett az atyai vállalatból alakult részvénytársaság igazgatóságának. Pár évig minisztériumi szolgálatban állott, de aztán betegeskedése miatt évekig a szobát kellett őriznie. Ilyen körülmények között a leghasznosabb elfoglaltságnak, időtöltésnek a könyv szokott bizonyulni. Úgy is mint olvasmány, úgy is mint gyűjtemény. Ekkor rakta le ősnyomtatvány-gyűjteményének alapjait, és behatóan foglalkozott a könyvnyomtatás történetével. Egy 1885-ből származó leírás szerint 10 ezer kötetes gyűjteménye egyike a legbecsesebb magánkönyvtáraknak, igen széles érdeklődési körrel, „de különösen a magánkönyvtáraknál szokatlanul nagy számban fordulnak elő régi magyar vonatkozású nyomtatványok". E leirás 128 ősnyomtatványról, 80 kötet régi hártya- és papírkéziratról, 120 térképről és 250 rézmetszetről tud. Ekkor még nem volt meg egyik legjelentősebb szerzeménye, az a corvina, amely Caius Marius Victorinus ókori neoplatonista filozófus Cicero fiatalkori retorikai munkájához írt magyarázatát tartalmazza. E jeles műre Albert Cohn berlini antikvárius egyik 1886-i könyvjegyzékében figyelt fel, bár ott úgy írták le, hogy valószínűleg Zsigmond császár és magyar király könyvtárából származik. Emich többet sejtett, s távirati úton jelentette be vételi szándékát. Ugyanis a leírásból rögtön corvinára gondolt, melynek címerét a könyvjegyzék tájékozatlan szerkesztője tévesen tulajdonította Zsigmond királynak. Érdekes, hogy az Országos Széchényi Könyvtár — akkor még a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára — csak később kapta meg Albert Cohn jegyzékét, s így lemaradt a vételről. Ma azonban már a nemzeti könyvtár kincsei Az Athenaeum kiadóvállalat első telephelye a múlt század közepén 39