Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - Jávor Ottó: Kassák Lajos kalapja

TÖREDÉKEK ...a művészetre, de legkivált az irodalomra, mint a legközvetlenebbül ható kifejezési eszközök birtokosára, nagy feladatok várnak a jövő generáció emberré formálásánál. Az új irodalomnak... mint egy szükségszerű társadalmi jelenségnek állandó kontaktust kell tartania minden progresszív gazdasági és politikai mozgalommal... Az új irodalomnak, hogy önmaga fontosságát beérhesse s igazságaival és szépségeivel, amelyek mindig az élet lényegéből formáltattak, hatni tudjon: szabadulnia kell minden konvencionális „eszmei" és technikai pányvából. Az új irodalom nem esküdhetik fel egyetlen izmus zászlaja alá sem... Minden iskola a dekadens esztéta, vagy a külsőséges virtuóz, vagy a szent középszerűség fémjelzője. Az új irodalom nem lehet faji vagy nemzeti öncél! Az új irodalom nem lehet a kivirágzott homlokú sznobok rímcsengetése hisztérikus asszonyok altatásához! Az új irodalomnak a kor lelkéből lelkezett tűzoszlopnak kell lennie! Az irodalom glorifikált ideálja a végtelenbe derülő Ember! A mai bitangul ömlő vért nyugodtan beissza majd a föld, de a kizsendült kalász még sokáig az ember szájába fogja keseríteni az átszenvedett borzalmak ízét; a mai kazamatákból glóriás hazug legendák fognak kisugározni, de a nyitott szemek előtt sokáig tévelyegni fognak még a kérdő és felkiáltó csonka emberjelek. (Program, 1915) Avasszagú parasztudvaron léptem ki első lépéseimet, nem emlékszem vissza, hogy valaha is katonásdit játszottam, nem emlékszem rá, hogy fekvőhelyem előtt valaki meséket mondott volna tányérszemű kutyákról vagy holdsugárhajú királylányokról — és eljutottam idáig, hogy szembenézzek magammal... ... Az igazi gyerek szeret gondtalanul élni, s a világ komolyabb ügyeit ösztönösen áthárítja a körülötte élő felnőttekre... Az az ember, aki nem így éli le gyerekéveit... már már magával hozza szülei fáradtságát, s legtöbbjük az egész életen át nem hall meg egy hangot a maga tiszta füleivel, nem lát meg egy színt a maga tiszta szemeivel. Semmi sem tud hatni rájuk az újság ingerével, egyszer valahol mintha már mindennel találkoztak volna. Azok a kevesek, pedig, akik ezek közül kiválnak... állandóan útban vannak a fiatalodás felé... mire mások elérkeznek a teljes elszürküléshez, a hideg és forró között langyossá válnak, ők elérkeznek önmagukhoz, és egyre inkább a fiatalság füleivel kezdenek hallani és a fiatalság szemeivel látni. Belőlük a világban tapasztalt erők váltották ki a nagyszerűségekre éhes új életet. Belőlük lesznek a zseniális kalandorok, a felfedezők és a magukat adni tudó művészek. (Egy ember élete, 1927-1934) Alkonyodott, szürke pára szállt az utcák fölött, a könnyű ruhákban végtelen karavánok vándoroltak fönt az égi mezőkön. A gyárakból kiömlött füstnek már csak a szagát lehetett érezni, a sötét gomolyagok testetlenül szétfoszlottak a magasban. Hangokkal és népekkel volt tele az utca. Nevetgélő, kimosakodott lányok gyülekeztek össze a kapuk elé, s az üres telkeken akár az istrángtól szabadult csikók, futkároztak és játszottak a fiatal munkáslegények. Minden harmadiknegyedik házban nyitva volt a kocsmaajtó, bent a mélyben cigányok muzsikáltak, a hegedűk és flóták kiáltásai kicsavarogtak az utcára, mint a lepkék, rászálltak a lányok mezítelenül hagyott karjaira, s mint a dugóhúzók, belecsavarodtak az italra szomjas emberek füleibe. S a csámpás öreg embernek is kinyíltak a fülei, s a nedves szemei elbámultak a megfoghatatlan látomásokon. Por és füst, könny és verejték ez a föld, s egy napon valaki, férfi vagy nő csupasz tenyerén kivirágzik a nagy, vörös rózsa. Megfertőzhetetlen hullámokban száll fölöttünk az illat, fölöttünk, akiket elhajszoltak a körutak ívlámpái alól, akiket lekötöztek a könyörtelen munkapadokhoz, ércet és gabonát préselnek belőlük, s ha fellobog bennünk az élet értelme, kitekerik a csigolyánkat, levágják a fejünket és átlyukasztják a szívünket. (Angyalföld, 1929) A városok leomlanak, s a falvakat elhagyják lakóik. Idegen ösvényeken haladnak, szemeikbe könnyet csalnak a virágzó rétek, kiáltásuk eltéved a pusztában. Hajnalban nem kukorít a kakas, nem suhint a kasza, a kalapács csengését sem hallhatod. Leszámolom gyermekkorom éveit, és siratok egy világot, ami elmúlt és nem tér vissza többé soha. (Visszahangzó múlt) Egyszer majd fény töri át az omló fátylakat, a városok sikátorai és falvak tágas udvarai megtelnek ibolyakék nevetéssel. Addig is hát a pokoltól elfordított arccal hajoljunk munkánk fölé, harsanjon a gyalu, s a mesterek kalapácsa csendüljön az acélozott üllőn. (Veszedelmes hinta) ...halvány kis mécses világít bennem, de lehet, hogy idő előtt nem fog egészen kihunyni. Ma én vagyok a kapuőr, fegyvertelenül, fázva és éhezve állok a boltozatok alatt, és várom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Talán elég erős leszek hozzá, hogy szembe nézzek vele. (Naplójegyzetek, 1944 karácsony) fájtak igazából, nem az ellenzékisége miatt a hatalomtól kapott ütések, melyekre így válaszolt: ,,Ellenzék vagyunk. De ellenzékiségünk nem merül ki kritikai állásfoglalásokban és realizálhatatlan fenyegetődzésekben. A bennünk érő építő tendenciák szabják meg egyenes utunkat." Vágyait, terveit a megvalósítandó — mind máig el nem ért — belső normákhoz, az új, emberi világ még csak elképzelt szerkezetéhez, törvényeihez szabta. így szerette volna elősegíteni megszületésüket, hogy azután keserű tapasztalatokkal vegye tudomásul: a születéssel nem ér véget a vajúdás, a fájdalmak folytatódnak. E felismerés nyomán tompulnak az 1949 és 1956 között némaságra ítélt költő színeiben a kicsattanó harsányak, meghittebb, őszies fátylak ereszkednek az emlékekre. Bizonyára az a vágy, hogy megismerje a jelenségek szerkezetét, az egyéni adottság, a „konstruktív látás" fordította a festészet, annak is az absztrakt irányzatai felé, hiszen: ,,...a mű konstruktív formaegységének az alkotó szellemi és érzelmi világát kell kifejeznie. " És ő belülről építi a ,, képarchitektúrákat" a külső világ felé. A ,,rombolás és építés" összefüggéseit a Dosztojevszkij, Camus, Hemingway plasztikus ábrázolásaiban megcsodált szikár módon, immár nyelvi akadályok nélkül tárja fel képeiben. S hogy a világ is ráhangolódott erre a látásmódra, a gondolat ilyen jellegű esztétikai megfogalmazására, azt igazolja a statisztika. Kassák képeiből 1945 előtt négy — egyéni és közös — kiállítást rendeztek itthon és külföldön. 1957 és 1975 között ötvenhármat. Kassák Lajos 1887. március 21-én született Érsekújváron. 1967. július 22-én halt meg Budapesten. Gyászjelentésének szövege: „Kassák Lajos meghalt. 80 éves koráig harcolt az igazságért, erkölcsi tisztaságát, jelleme hajlíthatatlanságát megőrizve. Kísérje végig mindannyiunk életét átható, hűséges tekintete." Születésének századik évfordulójára sem lehetne igazabb szavakat találni. Egy Mártírok úti antikváriumban találkoztam vele utoljára. Úgy állt ott, mint régen, amikor színpadról beszélt ő, az ünneplőbe öltözött munkás, az ünneplőbe öltözött munkásoknak, egyszerűen, póztalanul, nagy-nagy belső biztonsággal. Könyvet tartott a kezében. Aztán elbúcsúzott, és elindult gyalog csúcsos, szürke kalapjában Óbuda felé. JÁVOR OTTÓ 34